Szórakozás

Curtis eltűnése miatt át kellett írni a Sztárban Sztár adásmenetét

A Sztárban Sztár november elsejei adása eléggé rendhagyó volt, mivel négy helyett csak három versenyző lépett a színpadra. Curtis eltűnésével már korábban is foglalkoztunk, ebben a cikkünkben viszont a TV2 segítéségével annak jártunk utána, milyen azonnali intézkedéseket kellett hoznia a csatornának, hogy a nézők a lehető legkevesebbet érzékeljék a távolmaradás okozta káoszból.

A fellépők a műsor elején egy közös dalt adnak elő, amit előtte begyakorolnak és megtanulják a koreográfiát is. Curtis nélkül ezt kapásból kénytelenek voltak átalakítani, ami a versenyzők és a háttértáncosok részéről is többletmunkát igényelt. Németh Ádám, a Sztárban Sztár senior kreatív producere szerint elegendő volt egy plusz próbát beiktatni, amin Curtis szólórészét teljesen kivágták és a koreográfián is változtattak, ám talán ez volt a legkisebb probléma aznap, amit a csatornának meg kellett oldania. A szervezés folytatásaként producertársával, Mazula Vandával kitaláltak egy teljesen új adásmenetet és szabályrendszert pár órával a műsor kezdete előtt. Mint kiderült, ilyen forgatókönyvre nem készült fel a csatorna, ami érthető, ha azt nézzük, hogy eddig még nem fordult elő, hogy valaki csak úgy elpárolgott adás előtt.

Változtatnunk kellett a fellépők sorrendjén, a pontozási és szavazási rendszeren, teljesen új szabályokat kellett kitalálni. Ehhez több csapatot is be kellett vonnunk, például az applikációs, a grafikai és a szoftveres teamet, de szerencsére minden rövid időn belül elkészült. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani minden egyes kollegámnak, akik végtelenül profin és gyorsan reagáltak a kialakult helyzetre. Úgy sikerült megoldanunk a nehézségeket, hogy ebből a nézők semmit sem vettek észre.

 

Sztárban Sztár pontozási rendszere eddig úgy nézett ki, hogy a négy zsűritag egy egytől tízig terjedő skálán értékeli a produkciókat, amiből a döntő felé haladva már mindenkinek kettőt kell előadni. Végül ezeket összesítve az adás végén még kiosztanak egy-egy pontot, amivel lehetőségük van valakit megmenteni a veszélyzónától. Innentől pedig a nézők kezében a döntés, ugyanis az ő szavazatuk dönti el, hogy ki esik ki a versenyből.

A vasárnapi adásnál először azt kellett eldönteni, hogy kiessen-e valaki, ami igazságtalan lett volna. Viszont abban az esetben, ha nincs kieső, a szavazási rendszer teljesen értelmét veszti. A válságcsapat végül úgy döntött, hogy most nem a kiesésre játszanak, inkább változtatnak a pontozáson, lényegében megfordítják: aki legtöbb pontot kapja, az egy pont előnnyel indul a döntőben.

Németh kiemelte, hogy nem tudták, mi lehet Curtisszel, nem reagált a hívásokra, ezért nem is akartak állást foglalni az ügyben,  reménykedtek, hogy egyszer csak felbukkan a stúdióban. Ez volt az oka, hogy a műsor elején az intróban még ott szerepelt a neve versenyzőként, az adás vége felé haladva viszont már eltűnt minden arra utaló jel, hogy Curtis valaha is benne lett volna a műsorban. A felkészülő videóját ennek ellenére felöltötték a csatorna honlapjára.

Nem lett volna fair a versenytársaival szemben, ha ezek után folytathatta volna a Sztárban Sztárt. A felkészülésről szóló riportfilmekkel pedig a rajongókat szerettük volna kárpótolni, akik várták a fellépését a műsorban

— magyarázza Németh.

A műsornak elengedhetetlen kelléke az adásmenet, ami minden adáshoz külön készül. Olyan ez, mint egy kotta, amiből a zenészek játszani szoktak. Az adásmenet alapján tudja a stáb minden tagja, hogy mi történik pontosan a műsorban. Ez általában percre pontosan ki van találva, ezért elég nagy problémát okoz, ha az utolsó pillanatban jelentősen módosul. A vasárnapi adás esetében pedig nemcsak az volt a probléma, hogy mindent át kellett strukturálni, hanem az is, hogy emiatt rövidült a műsoridő. Egy versenyző ideje a színpadon általában negyed óra, amiben benne van a két előadás és a zsűri értékelése is.

Minden élő adásra egy másodpercre pontosan beosztott forgatókönyv készül. Rengeteg szempontnak kell megfelelni. Az adás napján is tartunk egy főpróbát, ami leginkább arról szól, hogy leellenőrizzük, biztosan minden elkészül-e időre, és úgy tud-e minden működni, ahogy azt elterveztük. Ez a forgatókönyv most borult és teljesen át kellett írni. Készült egy új, provizórikus adásmenet, hiszen akkor még nem tudtuk biztosan, hogy négy, vagy csak három szereplővel készítünk műsort. Az is kérdéses volt, hogy meddig tart a műsor, mikor lesznek a reklámszünetek. Az eredeti tervhez képest végül húsz perccel korábban fejeztük be az elődöntőt.

Németh szerint annak ellenére, hogy Curtis eltűnésével kizáratta magát a versenyből, nem ő az egyetlen, aki rosszul járt, hiszen a csatornának szüksége lett volna rá a nézettség miatt. A nézők is szerették, hiszen a tíz adás applikációs szavazási statisztikája alapján ő érte el a legjobb eredményt az egyik produkciójával (94,18%). A versenyzőket szigorú szerződés köti a csatornához, a TV2 pedig már jogi útra terelte Curtis ügyét, mivel nem tett eleget kötelezettségeinek. Ennek ellenére még nagy eséllyel feltűnik majd a vasárnapi döntőben, ahol a kiesettekkel közös produkcióban színpadra léphet, amennyiben élő adásban bocsánatot kér a nézőktől. Díjazásban ezért nem részesül.

Egy korábbi riportunkban megmutattuk, hogyan készülnek az adásra a maszkok, jelmezek.

Kiemelt kép: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik