Az 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződés száz év elteltével is társadalmi traumát jelent sok magyar számára. Csepeli György 2010-es reprezentatív vizsgálatában a megkérdezettek 66 százaléka, két évvel később 68 százalék Trianont nevezte a magyar történelem legnagyobb tragédiájának. 1956 és az azt követő megtorlások állnak a második helyen, míg a holokauszt, a zsidóüldözések és a deportálások a harmadikon. Sokan óhajtják az elvesztett területek visszacsatolását, de érdekes módon többen becsülik túl a határon kívülre került magyarok számát, mint ahányan jó választ adtak erre a kérdésre.
2018-ban a Publicus Intézet mérése alapján 73 százalék tartotta Magyarország legtragikusabb történelmi eseményének a békeszerződést, 2020-ban pedig már 83 százalék. Nem csak a kormánypártiak véleménye ez: az ellenzéki szavazók közül is sokan gondolják, hogy nem szabad belenyugodni a történtekbe. Egy idei, nemzetközi közvélemény-kutatás szerint pedig, amit a Pew Research Center végzett, a magyarok kétharmada értett egyet azzal, hogy a szomszédos országok bizonyos részeinek Magyarországhoz kellene tartozniuk.
Teljesen érthető, hogy a trianoni döntés miatt kisebbségi helyzetbe kényszerült magyaroknak, akik emiatt akár diszkriminációt is tapasztalnak, nehéz elfogadniuk a helyzetet.
De hogyan hat a területek elcsatolása azokra, akik közvetlenül nem érintettek? Miért élik meg traumaként, és milyen módon élhet tovább egy történelmi esemény a köztudatban? Miért fáj Trianon 100 év elteltével is?
A történelmi traumák generációról generációra átadva hatnak ránk
A személyes traumák természetéről és hatásairól sokat tudunk. Kevésbé ismert, hogy léteznek olyan komplex és kollektív stresszkeltő események, amelyekre generációkon keresztül emlékeznek az egy csoportba, egy nemzethez tartozó vagy hasonló körülmények között élő emberek. Trianon is egy ilyen kollektív, történelmi trauma a magyaroknak.
Először holokauszt-túlélők gyerekeinél figyelték meg, hogy közvetlen személyes érintettség nélkül is okozhatnak bizonyos történések megrázkódtatást, sérülékenységet, szorongást vagy depressziót, majd más csoportokkal kapcsolatban is kimutatták ugyanezt. Egy történelmi trauma jelenthet egyszeri eseményt, de akár évszázadokig tartó megkülönböztetést, elnyomást is, és az utóbbi nyilvánvalóan erősebben hat a túlélők, illetve utódaik állapotára. A generációkon keresztül átadódó hatás a kutatások alapján nemcsak pszichológiai, hanem társadalmi, kulturális, neurobiológiai, és egyesek szerint genetikai is lehet.
Azt, hogy az egyes emberek mennyire tartják traumatikusnak az eseményeket, nagy mértékben befolyásolják a közösségi narratívák. Ami a múltban történt, de része a kortárs kultúrának, az törvényszerűen hat a jelenlegi lelkiállapotra, az aktuális problémák értelmezésére. A történelmi traumák egy nagyobb közösség gondolkodásmódjára és egészségére is befolyást gyakorolnak személyes és nyilvános „emlékeztetőkön” keresztül. Ez a magyarázat arra, hogy
Lehet ez egy esemény az évforduló kapcsán, egy szimbólum, emlékmű vagy szónoklat.
Egy történelmi trauma hatására gyakran alakul ki kollektív áldozati identitás: amikor egy csoport vagy egy nép más csoportok, tragikus események áldozatának érzi magát, és ezzel teremt a tagok számára egyfajta közös valóságot. Ennek az átéléséhez arra van szükség, hogy valaki azonosuljon a csoporttal, érezze a múlttal való folytonosságot, és sajátjaként élje meg a vereséget. Az áldozati identitás növeli a csoport összetartozásának érzetét, csökkentheti a stresszt, és adott esetben tettekre is sarkallhat.
A politika különböző eszközökkel teheti élővé Trianont
A századik évforduló kapcsán érthető módon több szó esik Trianonról, de a politika egyébként is évtizedek óta napirenden tartja a kérdést. A két világháború között a magyar állam különböző intézményes eszközök segítségével rengeteg energiát fordított arra, hogy a köztudatban kialakuljon és megmaradjon a visszavágás, a revizionizmus kultusza, illetve a gyász és veszteség élménye. 1945 után Trianon tabutémává vált, nem igazán lehetett róla beszélni; de a később végzett felmérések szerint a határon túli magyarok kérdése abban az időben is sokakat foglalkoztatott.
Az 1988-as romániai falurombolások, illetve a tervezett bős–nagymarosi vízlépcsővel kapcsolatos viták hozták felszínre a témát: a Magyarországon élők elkezdtek egyre több és látványosabb szintű szolidaritást mutatni a kisebbségi magyarokkal kapcsolatban. Kovács Éva szociológus szerint ekkor a korábbi „restaurációs nosztalgiát” felváltotta a „reflexív nosztalgia”. A rendszerváltás után az MDF és a MIÉP programjában a két világháború közötti revizionista program egy része is megjelent, így ekkor már újra restaurációs nosztalgiáról beszélhetünk. Trianon a politika és a történelem főáramába a 2000-es években került, és ma már egyre több társadalomtudós (például Romsics Ignác, Csepeli György) tartja azt ma is ható társadalmi traumának – politikai oldaltól függetlenül. A területvesztés mellett valószínűleg az első világháború és az azt követő időszak összes szenvedése – a spanyolnáthával együtt – része ennek a veszteségélménynek.
A századik évforduló miatt érthető az is, hogy a békeszerződéssel kapcsolatos kérdések most több embert foglalkoztatnak, de a különböző politikai és kulturális emlékeztetők már nagyjából egy évtizede mutatják nekünk, hogyan kell megfelelően értelmeznünk Trianont. 2010-ben szavazta meg az Országgyűlés a Nemzeti Összetartozás Napját, azóta június 4. emléknap Magyarországon. Várpalotán működik egy emlékmúzeum, ami a létrehozók szerint „a magyar emlékezetpolitika egyik legbátrabb, legfontosabb és leghatásosabb intézménye”. A Köztérkép nevű független és önkéntes munkára épülő webes adatbázis 254 olyan magyarországi emlékművet, művészeti alkotást gyűjtött össze, ami valamilyen módon Trianonhoz kapcsolódik. Két éve mutatták be a személyes visszaemlékezéseken alapuló Trianon című rockoperát Koltay Gábor rendezésében; június 3-ára, a századik évforduló előestéjére pedig elkészült „az összetartozás dala”.
Számos eszközzel el lehet tehát érni, hogy egy közösség tagjai adott kontextusban értelmezzenek történelmi eseményeket, és természetes, hogy ezek az emlékeztetők nagy hatást gyakorolnak az emberekre. Nem szabhatjuk meg másoknak, hogy mit tartsanak társadalmi traumának és mit nem, ahogy egyéni traumákról sem lenne szabad vitatkozni:
De azt is meg kell érteni, hogy vannak, akik a központi értelmezéstől eltérve alakítanák ki a saját viszonyulásukat.
Kiemelt kép: Nemzeti színű zászlókból kirakott Nagy-Magyarország-térkép a nagykanizsai Nagy-Magyarország-emlékműnél, az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés aláírásának 100. évfordulóján, a nemzeti összetartozás napján tartott megemlékezésen 2020. június 4-én. Fotó: Varga György /MTI
