A március közepén elrendelt veszélyhelyzet minden bizonnyal legemlékezetesebb pillanata az a bejelentés volt, amikor az iskolák bezárásáról döntöttek. Egy pillanat alatt vált világossá: a vasbeton keménységű centralizáció valójában egy gipszstukkó. A megerősítésére használt vasalat csak jégcsap, ami a vírus terjedése keltette izzó hangulatban azonnal olvadni kezdett. És mivel a gipszstukkót már nem tartotta semmi, óriási robajjal zuhant alá, több százezer darabra törve.
Voltak olyan jóhiszeműek, akik azt remélték, ez a felismerés majd új irányba tolja-löki a NER-t és intézményesíti a spontán kialakult oktatás- és egészségügy-szervezési gyakorlatot. De csalatkozniuk kellett. Orbán Viktor népéhez intézett eligazító szavaiból már elég korán kiderült, hogy a veszélyhelyzet valójában egy hadgyakorlat. A lopakodó apró jelekből pedig összeolvasható egy új narratíva: a centralizáció nem szétporladt, hanem militarizált formában végleg elural mindent. Totálissá válik nemcsak szellemében, hanem mindennapi megjelenési formáiban is.
Március 13-a péntek volt. Nem Orbán Viktor szerencsenapja, az biztos. A Kossuth Rádióban tartott reggeli istentiszteletén magabiztosan állította, hogy nem zárják be az iskolákat, mert a gyerekek az új vírustól nem lesznek nagyon betegek. Ha a tanárok mégis ezt szeretnék, akkor véget ér a tanév, és ők nem kapnak majd fizetést. Majd nem telt el egy fél nap, és kénytelen volt bejelenteni, hogy nem csak bezárják ugyan az iskolákat, de az iskolák áttérnek a digitális oktatásra. A tanárok először nem hittek a fülüknek. Egy perc alatt omlott össze mindaz, amiről a központosított oktatásban az elmúlt 10 év szólt. Hiszen minden tanár pontosan tudta: olyan, hogy digitális oktatási koncepció, nincs. Nincsenek digitális tananyagok sem, miként nincs digitális tanítási módszertan sem. Igaz, volt erre egy kormánybiztos, Czunyiné Bertalan Judit, egy bukott államtitkár. Ő, ahogyan azt elvárták tőle, itt sem jutott semmire. 40 milliárd forintból.
De ez mind nem volt akadálya annak, hogy 72 óra elmúltával, 16-án hétfőn elinduljon a digitális oktatás. A magyar állam vezetői még annyit sem mondtak a tanároknak és a szülőknek, hogy az oktatásirányítás sajnos nem tud segíteni, mert nincs ehhez semmilyen eszköze. Sajnos a tankerületeknek sem. Sem a kormánybiztosnak. Sem a miniszternek, sem a miniszterelnöknek. Az érintetteknek egyedül kell megbirkózniuk a feladattal. Még annyi időt sem hagytak, hogy legalább az iskolán belül az egyéni nem tudásokat összeadják, és közösen találjanak tananyagot, platformot és eszközöket. A magyar állam az oktatás fenntartásának felelősségét egyszerűen áttolta a végpontokon állókra, a tanárokra és szülőkre. Oldják meg, ahogy tudják.
A tanárok úgy reagáltak erre a hírre, ahogy az emberek szoktak. Az Orbán-hívők nem akarták elhinni, hogy ez megtörténhet. Hogy szembe kell menniük mindazzal, ami eddig szent volt. A portfólióírásnak nevezett önadminisztráció, a központi irányelvek hűséges mantrázása, a nemzeti öntudatra ébredésnek nevezett üres magyarkodás mind fel lesz függesztve. Mert mindenki azt csinál, amit akar. A szorongók aggódtak, hogy nincs semmilyen tudásuk. Sem nekik, sem a gyerekeknek. A változásban lehetőséget látók pedig elkezdtek szervezkedni, Facebook-csoportot indítani, informatikai vállalkozásokkal kooperálni. Meg a Mozaikkal, az egyentankönyvek bevezetésével kikukázott addig népszerű tankönyvkiadóval. Ők a magyar piacról kiszorulva nemzetközi rangú digitálistananyag-fejlesztővé váltak, most mindent ingyen a tanárok rendelkezésére bocsátottak.
Aki azt hiszi, hogy a kezdetben teljesen magukra hagyott tanárok két hónap alatt már rengeteg segítséget kaptak a magyar államtól, az sajnos téved. Az állam azóta sem járult hozzá a tanárok home office tevékenységéhez semmivel, noha a munkáltatókat erre törvény kötelezi. Továbbra is a saját laptopjukat, telefonjukat és a családi kasszából fizetett internetet használják. Azon a platformon tanítanak, amit ismernek. Leggyakoribb a Gmail, amin a feladatokat küldik. Ott van még a Google Teams, a Zoom, a Messenger. Esetleg Skype (egy gimnazista gyerek anyjaként ezekkel találkoztam). Ezekkel tartják fenn az oktatást. Vagy annak az illúzióját.
Sok gyerek és most már tanár számára a digitális oktatás maga a paradicsom. Nem kell korán kelni. Rengeteget lehet csoportokban dolgozni. Meg projektmunkát végezni, ahogy azt majd az életben is kell. Meg önálló ütemben fejlődni, saját előadást, PPT-t készíteni. Ám a kisebb gyerekek és a szüleik nagyon megszenvedik mindezt. Apának magának kell a módszertant kitalálnia, hogy hogyan is célszerű az „s” betű kanyarítását megtanítani a 7 évesnek, ha az a feladat, hogy írjon 3 sor „s” betűt. De végül menni fog, mert a középosztálybeli szülő és gyerek motivált. Tudják, hogy az iskolai végzettség korrelál a jövedelemmel, az meg a várható élettartammal, szóval van értelme annak az „s” betűvel való kínlódásnak.
Ráadásul a baj nem jár egyedül. Egy minapi kutatás szerint ugyanezt a bűvös 30 százalékot a tanárok nem érik el, mert a gyerekeknek nincs eszközük. Nincs internet sem otthon, és gyakran még íróasztal sem. Nekik is paradicsomiak az állapotok, mert márciusban véget ért az iskola.
Sok tanárt érdekel: vajon a magyar állam végleg magára hagyja őket? Vagy esetleg kinyitják az iskolákat júniusban, hogy valamit bepótoljanak a hiányzásból? Vagy esetleg augusztusban majd felzárkóztató nyári tábort szerveznek nekik? Vagy majd szeptembertől a félév azzal telik, hogy az egész évfolyam bepótolja az idei tanévi lemaradást, és a jók sem fognak fejlődni? Így a következő tanévi tananyagot a második félévben gyorstalpalón tanítják majd meg? Ezek a kérdések eltörpülnek a leglényegesebb kérdés fontosságához képest. Mivel a tanároknak otthon most van idejük felkészülni rá, persze, hogy bevezetik szeptembertől a mindenki által kritizált NAT-ot. Így aztán megint olyan lényeges kérdésekről szól majd a vita, hogy kell-e Nyírő Józsefet olvasniuk a gyerekeknek. Akik persze nem vesződnek majd ezzel, hiszen a Kőszívű ember fiai tartalmát is az internetről olvassák el. Persze, hiszen már a szüleik sem olvastak ilyeneket. Viszont sajnos gépírást meg HTML-programozást sem tanulnak. Így sem a XX., sem a XXI. századi értelemben nem lesznek művelt emberek. A tanárok elég jól elvégezték a rendkívüli feladatot. Viszont a magyar állam nem végzi el a sajátját.
Az egészségügyben, ha lehet, még ennél is elkeserítőbb a helyzet. Ott már nagyon rövid idő alatt emberéletekben mérhető a kár. Hamar kiderült, hogy az állam feladja a minden betegre vonatkozó ellátásszervezői kötelezettségét (és ezzel megsérti a saját alaptörvényét). És miként az oktatásban, itt is ráhagyja a végeken szolgálatot teljesítő orvosokra és ápolókra a betegeik ellátását. Ha a rengeteg felesleges tilalom ellenére egyáltalán még képesek rá. A járvány még épp csak megjelent, amikor március elejétől már nem lehetett nagy műtéteket végezni a kórházakban, mert nem kaptak hozzá vérkészítményt. Majd pár napra rá megtiltották a kisebb tervezett műtéteket is. Így több tízezer aktív ágyon már csak azok fekhettek, akiket balesetek vagy egyéb életveszélyes ok miatt a sürgősségi osztályokra felvettek. Ez még csak a kórházi ellátást lehetetlenítette el. Majd ezt követte a háziorvosok és szakrendelők munkáját akadályozó döntés a 65 év feletti orvosok és nővérek kivonásáról. Arra talán senki sem számított, hogy ezzel a személyzeti állomány azonnal 30 százalékkal csökken, és a legtöbb helyen a legtöbb ellátás egyszerűen elérhetetlenné válik. Eddig is sejtettük, hogy a háziorvosok és szakrendelői orvosok legalább fele nagyon idős. De sokkoló tapasztalni, hogy mennyire. Szerencsére a tanárokhoz hasonlóan az orvosok is feltalálták magukat. Az eddig nem finanszírozott e-konzultáció pillanatok alatt átterjedt a magánszférából és láss csodát, még közfinanszírozást is kapott.
Hasonlóan magukra maradtak az orvosok a maszkok és védőfelszerelések beszerzésében is. A tiszti főorvos szerint a vállalkozóként dolgozó orvosok szerezzék be maguknak az eszközöket, ha nem akarnak megfertőződni. Mert az állam, bár járványhelyzetben törvényi kötelessége a védőfelszerelések biztosítása, ezt megtagadja. De nem juttatott elég felszerelést az alkalmazottként dolgozó személyzetnek sem. Vagy ha küldött valamennyit, akkor az intézményvezetők nem osztották ki, mert senki sem tudta megmondani, mikor jön a következő szállítmány. Ennél csak az idősotthonokban és a hajléktalanszállókon volt rosszabb a helyzet. Nem is csoda, hogy a fertőzöttek nagy része kórházban vagy idősotthonban, hajléktalanszállón lett beteg. Hasonlóan csődöt mondott a magyar állam a teszteléssel kapcsolatban is. Nemcsak nem végeztek elég tesztet, de még arról sem voltak pontos utasítások, hogy az orvosoknak mikor, kiket, miért kell tesztelni. Az orvos végzettségű miniszter tesztellenes volt, így sok beteget az egyetemi klinikák teszteltek le. Ezek az egyetemi klinikák ma Palkovics László innovációs és technológia miniszterhez tartoznak. Ott kezdtek el először tudományos alapokon foglalkozni a vírussal.
A koronavírust persze a belső törésvonalak nem érdekelték, terjedt. A betegeket először 1-2 kórházba irányították. Majd felkészülve a lehető legrosszabb forgatókönyvre a Nemzeti Népegészségügyi Központ kijelölt még 31 járványkórházat, szerte az országban. De ez a fegyelmikben erős miniszter szerint egyáltalán nem volt elegendő. Ezért elrendelte, hogy 4 munkanap alatt az összes kórházi ágy 60%-át fel kell szabadítani. Az állami vezetés fejetlenségét látva az egészségügyben ekkor végül elszakadt a cérna (nem úgy, mint a végig csendes oktatásban). A legnagyobb rehabilitációs szaktekintély, a Fideszt hűségesen szolgáló Cserháti Péter leváltása miatt ez a döntés már országos botrányba fulladt. Hisz egyre több ellátatlan betegről érkezett hír. De még itt sem volt vége az ámokfutásnak. A botrány miatt a miniszter visszakozni kényszerült. Elrendelte, hogy az első két kijelölt járványkórházba kell szállítani az összes koronás beteget. A legfelszereltebb egyetemi klinikákról is! Ez már botrány volt a köbön. Alig egy nap alatt visszavonták.
Innentől kezdve az orvosok közt megállíthatatlanul terjedni kezdett a hír, hogy az eddigi szerencsétlenkedés miatt Kásler Miklós pozíciója tarthatatlan. Valakinek el kell vinni a balhét, hisz Orbán Viktor 10 év kormányzás után sem ért az egészségügyhöz . Miként fentebb láttuk, az oktatáshoz sem. De ez nem tartotta vissza attól, hogy tudatosan óriási rombolásba kezdjen.
Érdemes röviden visszaemlékezni arra, hogy mi is történt a végletekig centralizált oktatásban és egészségügyben az elmúlt 10 évben. 2012-ben államosították az összes önkormányzati kórházat, 2013-ban pedig az összes önkormányzati iskolát. Az egészségügyben a GYEMSZI (Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet) lett a fenntartó, amelyik Szócska Miklós idején még a szakmai munka reményét keltette, kevés botrány volt körülötte. Ellentétben az oktatásban létrehozott rossz emlékű Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal. A gigaintézmény ahelyett, hogy a miniszterelnöktől származó politikai megrendeléssel és sok pénzzel a rossz helyzetű iskolákat feljavította volna, lefelé nivellálta az addig még elfogadhatóan működőket is. Még a krétát sem tudta beszerezni időben. Ezen az sem segített, hogy a centralizáció arcát, Hoffmann Rózsát négy év után leváltották. Az általános elégedetlenség a kockásinges tanártüntetésekhez vezetett, ami egy eredményt biztosan elért. Menesztették Hoffmann Rózsa még alkalmatlanabb utódját, Czunyiné Bertalan Juditot is. És minek nevezték ki? Hát digitális tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztosnak. Az eredményt már ismerjük. A felkorbácsolt indulatokat a Czunyinétól a köznevelést is megszerző felsőoktatási államtitkár, Palkovics László hűtötte le: 2016-ban visszavett a totális központosításból és 59 tankerületre darabolták fel a mindenki által gyűlölt Klikket. És elindította a Nemzeti Alaptantervet előkészítő munkát Csépe Valéria akadémikus vezetésével.
A központosítás persze az egészségügyben is komoly eredményekhez vezetett. De az oktatással ellentétben nem tüntetésekig fajuló nyílt konfrontálódás lett a vége, hanem a bennfentesek közötti rivalizálás és osztozkodás a koncon. A Gyemsziből 2015-ben létrejött ÁEEK-en (Állami Egészségügyi Ellátó Központ) olyan nyilvánvaló lopást rendezett közbeszerzésnek nevezett fedősztorival, hogy még a kormánykritikusnak egyáltalán nem nevezhető Gazdasági Versenyhivatal is vizsgálta. Az Állami Számvevőszék pedig kénytelen volt azt állítani, hogy az intézmény nem volt védett a korrupciós kockázatokkal szemben. Két eljárásukat a Közbeszerzési Döntőbiztosság semmisített meg.
Nyolc év után a központosítás keltette káoszból magának a miniszternek, Balog Zoltánnak is elege lett. És jött Orbán legőszintébb húzása: Kásler Miklósnak, a legikonikusabb orvosbárónak a miniszteri kinevezése. Mindenki megértette, hogy az egészségügyben minden marad a régiben. Az oktatásban meg visszatér a régihez. A még Palkovics által kinevezett Csépe Valéria akadémikus gyerekbarát koncepciója helyett a magyar szupremácia és a kenetteljes klerikalizmus szószólója, Takaró Mihály lett a NAT motorja.
A Kásler-mítosz mégis még elég sokáig tartotta magát. Az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója volt 26 éven át, ezért az ilyen magas címektől elvakítottaknak elég későn esett le, hogy Kásler nagy rendszerek szervezésére és működtetésére már virágkorában is alkalmatlan volt. Ennek legkézzelfoghatóbb bizonyítéka az, hogy a rákos betegek halálozása Magyarországon a legmagasabb. Ráadásul ez a szám a világ többi részén mostanra csökken, nálunk pedig még mindig folyamatosan emelkedik. Ha szakmailag és vezetőként ennyire alkalmatlan Kásler Miklós, akkor mihez ért? Hát mostanában dilettáns őstörténészként a szittya-hun-magyar rokonság folytonosságról alkotott teóriáit ismerhette meg a fogékony közönség.
A leggyorsabban Palkovics László innovációs és technológia miniszter, a fideszes háttérkapcsolatok nélküli új Lázár János ébredt fel. Egy év alatt felismerte, hogy a kultúrharccal foglalkozó miniszter vezette EMMI-t kezdi szétfeszíteni a centripetális erő. Itt a lehetőség a saját minisztériuma és befolyása bővítésére. Először a Corvinus Egyetemet szerezte meg, majd az egész felsőoktatást. Az egyetemek átvételével nemcsak az oktatásba harapott bele, hanem az egészségügy zászlóshajói, az egyetemi klinikák is Palkovicshoz kerültek. Rezzenéstelen arccal végigcsinálta a beavatási szertartást, amin Orbánnál minden komoly befolyásra aspirálónak át kell esnie. Megszolgálta a bizalmat a CEU elüldözésével és a Magyar Tudományos Akadémia eljelentéktelenítésével. Amit ezek után még meghagyott a magyar szellemi életből, afölött már ő rendelkezik. Ezek után már nem volt megállás, pár hónap múlva hozzákerült a szakképzés is. Ez a sikertörténet nyilván nem érhetett véget, még ha a koronavírus-járvány miatt a történet csak nagyobb kacskaringókkal tud is folytatódni. A következő állomása az országos egészségügyi intézetek megszerzése lesz. Azoknak az országos intézeteknek a megszerzése, amelyek eddig vadul ellenkeztek az egyetemi fennhatóság ellen. Most pedig önként hajtják igába a fejüket, mert Kásler Miklóshoz képest Palkovics László maga a szabad levegő. Innen már csak egy ugrás a teljes győzelem, a felsőoktatás és a szakképzés után a közoktatás maradékának a megszerzése is. Miért ne lehetne az oktatás is az innovációs minisztérium egyik államtitkársága? Akkor járna még a legjobban.
A ma még csak az egyetemi klinikákat felügyelő innovációs miniszter és a maradék egészségügyért felelős miniszter közti feszültség nem csak arról szól, hogy a magyar állam jelenlegi meghasonlott állapotában már egy ágazatot sem képes irányítani. Ez valójában két Fideszen belüli világnézet harcáról is szól. Kásler Miklós képviseli a nemzeti radikálisokat, Palkovics László pedig az erkölcs nélküli új típusú karrierbürokratákat, akik bárkit, bármikor kiszolgálnak. Ez a típus nem csak Putyin, de Orbán mellett is egyre gyakrabban tűnik fel.
Egy olyan ágazat irányítása, amelyikben még mindig elég sok pénz van és láthatóan egyre többet kell még majd rá költeni, valódi bizalmi vagyonkezelés. Ezért a megoldás nem lehet egyik aspiráns győzelme sem. Még akkor sem, ha Palkovics nemcsak fiatalabb, hanem tehetségesebb is. Hiszen ezzel Orbán kiszolgáltatottá válna a saját érdekcsoportjai harcának. Ezért a jó jelölt a nevető harmadik, az örök megoldóember, Pintér Sándor. Ez már azóta a levegőben lóg, amióta az egészségügyi vészhelyzetben létrehozott operatív törzs vezetőjévé nem az egészségügyi minisztert, hanem a belügyminisztert nevezték ki. Pintér tett javaslatot a katonai parancsnokok személyére is, akik az egészségügyi logisztika irányítását vették át a kórházakban. Az ő kezébe került az egészségügyi készletgazdálkodás is.
Így a koronavírus okozta vészhelyzeti törvényt akár már vissza is vonhatják. A militarizmus most már örökre az orbáni kormányzás sajátja marad. És ennek csak első jele lesz az, ha az egészségügy végül a BM egyik államtitkársága lesz, a közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkárság mellett.
A szerző egészségügyi menedzser, a Róbert Károly Magánkórház korábbi operatív igazgatója.
Kiemelt kép. Balogh Zoltán /MTI
