A Nagykörúton végignézve az elmúlt években elég vegyes érzelmek suhantak át az emberen, hiszen a gyakran felbontott villamossínek, a bulinegyeddel járó turistatömegek, illetve az egymástól néhány centiméternyire álló hirdetések, reklámok és cégtáblák együttesen leginkább egy katasztrófafilmre emlékeztettek.
A színes feliratok és grafikák látványa a vírus miatt jóval szellősebbé vált utcákon még inkább érződik, pedig a Duna-holtág mentén született, az első tervek szerint az Andrássy úthoz hasonlóan metróvonallal is kísért Nagykörút most élhetőbb, mint az elmúlt évtizedekben bármikor, hiszen nemcsak a szemét mennyisége csökkent, de egy-egy forgalmi sávját néhány héttel ezelőtt ideiglenes bicikliúttá alakították.
A második világháború kitörése előtti, egyre feszültebb években mindennek azonban még nyoma sem volt, az utca békéjét pedig csak egy-egy, szökőévente érkező villamospálya-javítás szakította meg, hiszen a mára a világ legforgalmasabbjaként ismert négyes-hatos elődje akkor már közel ötven éve szállította az utasokat.
De milyenek voltak akkor az üzletek? Ismeretlen Budapest sorozatunk mai epizódjában erre mutatunk be három példát, de a Google utcanézete segítségével összevetjük azzal is, hogy ma mit találunk a helyükön. A különbség egyértelmű: az üzletportálok akkor sem próbáltak meg beolvadni a historizáló, vagy épp eklektikus házak földszintjébe, modernségükkel azonban mégiscsak a fejlődés ízléses bizonyítékai voltak: a díszekkel teleszórt óriások helyett az egyszerű, funkcionális bérházak, villák és más építmények megérkezését jelezték.
Oktogon Gyógyszertár, VI. Teréz körút 7.
A két világháború közti magyar építészet legfontosabb folyóirata, az 1928–1948 között megjelent Tér és Forma hasábjain 1936 őszén tűnt fel a Márkus Lajos Vasszerkezetek Gyára reklám, rajta egy érdekes sarokportállal, ami nagy vonalakban ma is létezik, az otthonául szolgáló bérház sarokerkélyére azonban a feliratával sajnos már nem kapaszkodik fel, és az üzlet kapuja feletti szoborfülkében sem egy szent alakja, hanem Hügieia serlege, illetve egy arra felmászó kígyó – a gyógyszertárak egyik jelképe – a szocializmus évtizedeiben született domborműves ábrázolása látható, hiszen a két jókora ablak mögött ma is egy patika működik.
Márkus Lajos 1893-ban az angyalföldi Hun utca kezdeténél építette fel a saját gyárát, ahonnan negyedszázadon át látta el az országot fémszerkezetekkel, nyílászárókkal (lásd Budaörsi repülőtér), illetve a hangzatos NEOXID – nem oxidálódó, azaz rozsdamentes – fémportálokkal. A vállalat 1945 után is életben maradt, hiszen mindegyik Duna-híd újjáépítéséből kivették a részüket, az államosítási láz azonban nyomtalanul darálta be őket: először Könnyű Vasszerkezetek Gyára Nemzeti Vállalattá változott, majd tíz évvel később beolvadt a Kéziszerszámgyárba. A Hun utcai telep nyugalmát 1996 óta nem verte már fel a gépek zaja, néhány hónappal ezelőtt pedig az épületek bontása is megkezdődött.
Fiumei Kávé-Tea, VIII. József körút 43.
A szintén a Márkus Lajos-féle cég által megvalósított, a bútortervezőként is figyelemre méltó Ernyei (Ernyey) József tervei szerint született portállal csúnyán elbánt az idő, hiszen sem a Fiume kikötőjében hullámzó Adriai-tenger vizét idéző kék üvegburkolattal, sem a Fóthy Fény által készített neonfelirat nyomaival sem találkozhatunk már a Rákóczi tér közelében álló házóriás aljában, ahol néhány évvel ezelőtt még egy erős színekkel operáló ruhaüzlet működött, most pedig a Mi Hazánk egyik irodája nyújtózik ugyanitt.
Az 1898-ban Dellavalle és Lusztig Kávé- és Teabehozatali Társaság néven létrejött cég a Monarchia összeomlása után az időközben Lusztigból Lonkaivá lett magyar vállalkozó kezébe került, Fiumei Kávébehozatali Társaság néven pedig számtalan magyarországi éttermet, otthont és intézményt látott el áruval – leginkább kávéval, teával és rummal –, megszorongatva, majd letaszítva a trónról a korban hosszú ideig egyeduralkodó Meinl Gyula Kávé- és Tea Behozatali Részvénytársaságot.
Néhány korai megrendelő neve az OSZK-ban őrzött századfordulós árjegyzék borítóját díszítő zsákokon is szerepel – New York Kávéház Budapest, Majláth gróf erdélyi püspök, Felsőbb Lányiskola Kassa, Nagy-Kállói Elmegyógyintézet, gróf Széchenyi győri püspök, Hazám Kávéház Budapest, Irgalmas Nővérek zárda Kalocsán –, úgyhogy a cég valósággal letarolhatta a piacot. A Budapestre érkező áruk sora évről évre egyre tovább bővült, ezt tanúsítják a fennmaradt árjegyzékek is, amelyekben a harmincas évek végén már mindenféle gyarmatáruk és érdekességek is feltűntek – így vaníliarúd, csokoládé, fűszerek, ecetes uborka, fagylaltostya, kerek, szegletes és töltött kerek tortalap, borecet vagy épp az ötcsillagos, fényes japán rizs.
A neonbetűket készítő Fóthy és Társa Elektromosgyárról (Fóthy Fény) is érdemes megemlékezni, hiszen a cégalapító, Fóthy Gyula 1929-ben országos monopóliumot szerzett a neonfények gyártására, melyekre hirtelen óriási igény mutatkozott. A csodálatosan induló üzletnek a Márkus-féle céghez hasonlóan a Rákosi-kor tette be a kaput, tulajdonosa pedig rövid bécsi kitérő után az argentin fővárosban, Buenos Airesben a nulláról kezdte újra, hogy néhány évvel később Argentína egyik legfontosabb ventilátorgyárát hozza létre. A következő negyedszázadban a magyar emigránsok kulturális életének egyik legfontosabb alakjaként is ismert férfi 1974-ben hunyt el.
Hatschek Emil optika-fotó, VII. Erzsébet körút 38.
A két világháború közti Budapest egyik legfontosabb fotóüzlete, a HAFA (Hatschek és Farkas fotó-, amatőr mozi-, optikai szaküzlet, fotó- és mozikidolgozó gyár) elődje, a Hatschek Emil optika-fotó portáljának arányai még ma, nyolc és fél évtizeddel később is egyértelműen látszanak, a figyelmet kétségbeesetten magára irányítani vágyó utódüzletek – most épp egy szemüvegdiszkont – azonban itt is lényegesen kevesebb értéket hordoznak magukban, mint Vince Pál (1909–1994) munkája.
Az 1945-ig Weiss nevet viselő tervező 1932-ben lépett ki építészdiplomájával a düsseldorfi Kunstakademie kapuján, a két világháború közt azonban inkább bútortervezőként, belsőépítészként, illetve üzletportálok tervezésével vált ismertté, pedig több nagy építész irodájában dolgozott rajzolóként, sőt, tervpályázatok egész során bizonyította a tehetségét. Budapest ostroma után előbb a helyreállításban vállalt fontos szerepet, a szocializmus első két évtizedében (1969-es nyugdíjazásáig) azonban több állami tervezőintézetben is megfordult. Munkái közül kiemelkedik a Jókai utca eleji volt MSZP-székház (eredetileg a Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezete székháza, Gyárfás Ivánnal, 1948–1949) a miskolci Herman Ottó Múzeum (eredetileg megyei pártház, 1952), a miskolci és mályi téglagyár, illetve a II. János Pál pápa téri volt Magyar Dolgozók Pártja-székház (majd MSZMP-, végül 2009-ig MSZP-székház, Körner Józseffel, 1956).
Mi lesz veled, Nagykörút?
A rendszerváltás után évről évre egyre jobban elharapózó portálőrület 2020-ra elképesztő méreteket öltött, megoldása csak egy szigorú portálprogrammal válna lehetségessé, melynek során az épület történetében betöltött fontos epizódoknak emléket állító részletek – így az évtizedes neonok, vagy régi cégfeliratok – a helyükön maradhatnának, a retina számára ökölcsapással felérő színkavalkád pedig hirtelen megszűnne létezni.
A módszer persze nemcsak a Nagykörút, de a Rákóczi út, az annak folytatásaként az Astoriától az Erzsébet hídig nyújtózó Kossuth Lajos utca, a Váci utca, illetve a Belváros főbb útvonalain is megoldhatná persze a helyzetet, ehhez azonban a főváros vezetésének döntése lenne szükséges. Addig pedig maradnak egymást túlüvölteni vágyó, a figyelmet minél kétségbeesettebben magukra irányítani vágyó reklámok.
