A legelső alkalom mindjárt 1896-ban eljöhetett volna, amikor Pierre de Coubertin báró felajánlotta a rendezés lehetőségét Magyarországnak – igaz, később olimpiai visszaemlékezéseiben azt írta, hogy a magyarokhoz való közeledést a görög rendezők ösztönzésére használta fel. Athén nem mondott le a szándékról, és végül elsősorban Georgesz Averoff kereskedő adományából megindulhattak az építkezések.
A mi mindnyájunk szíve vágya
A következő lehetőség 1916-ban kínálkozott, Az Újság 1911. február 8-i száma arról írt, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság a tisztújítás után kettős feladat előtt áll.
„Az egyik az 1912. évi stockholmi olimpiádon való részvételünk előkészítése és keresztülvitele; a másik — és ez a közelebbi feladat — az ez év május havában Budapesten megtartandó nemzetközi olimpiai kongresszusnak előkészítése. (…) Két főkérdés fog itt eldőlni, melyek mindegyike a legnagyobb ügyeimet érdemli. Először, hogy itt fog véglegesen megállapittatni a stockholmi olimpiád végleges programmja, vagyis hogy minő versenyszámok vétetnek fel az olimpiai játékok keretébe: másodszor itt készíthetjük elő a talajt ahhoz, a mi mindnyájunk szíve vágyát, hazánknak és fővárosunknak óriási kulturális hasznát képezné: hogy a hatodik olimpiád színhelyévé 1916-ra, annak idején Budapestet válasszák.”
Muzsa Gyula elnök hangsúlyozta, hogy a magyaroknak „nemcsak a stockholmi olimpiád érdekében kell a leglelkesebb munkát kifejteniök, hanem elő kell készíteni a talajt arra is, hogy az 1916., vagy az 1920. évi olimpiai játékok színhelye Magyarország, illetőleg annak székhelye Budapest legyen.”
1920: Budapest
Az 1916-os játékok rendezési jogát végül Berlin kapta meg, ugyanakkor a már említett Az Újság 1912. július 6-án arról számolt be, hogy az 1920-as játékok Budapesten lesznek.
„A nemzetközi olimpiai bizottság — mint Stockholmból jelentik — ma folytatta tárgyalásait, melyek során a következő olimpiádok helyét állapították meg. Az 1916. évi olimpiád, melyre már a németek régen igényt tartanak, Berlinben lesz, az ezt követő 1920. évi pedig Budapesten. A németek előterjesztését minden vita nélkül fogadta el a kongresszus, az 1920-ik évi olimpiád rendezésére azonban Magyarországon kívül Hollandia és Belgium is szeretett volna megbízást kapni. Múzsa Gyulának sikerült végül a kongresszus többségét a magyar álláspont számára megnyerni.”
Persze ez még nem volt végleges, a lap később egy novemberi számában úgy pontosított: „A Nemzetközi Olimpiai Bizottság a stockholmi konferenczián kimondotta, hogy Budapest székesfővárosnak már régebbi időkből datálódó és ez évben megújított meghívása folytán Budapest székesfővárost illeti meg az elsőségi jog a még jelentkezett más világvárosokkal szemben arra nézve, hogy az 1920-ban rendezendő hetedik olimpiász színhelye legyen.”
A döntés 1914. június 20-án vált biztossá.
Parisból táviratozzak nekünk. A nemzetközi olimpiai bizottság mai ülésében újólag foglalkozott a problémával: hol tartsák 1920-ban az olimpiászt. (…) E szerint Budapesten tartják a hetedik olimpiászt.
Kimondták ránk a sportbojkottot
Az első világháború aztán mindent átrendezett. 1914 és 1918 között a sport háttérbe szorult, a berlini olimpia elmaradt és ugyan a magyar sportvezetők próbáltak lavírozni, még a háború végét követően is, lassan egyértelművé vált, hogy Budapest sem tarthatja meg az 1920-as eseményt.
A Sporthírlap 1918. november 18-i száma már úgy fogalmazott, hogy a legközelebbi olimpiát csakis a semleges országok valamelyikében szabad megrendezni.
Törjünk tehát lándzsát a legközelebbi olimpiáidnak semleges országban való megrendezése mellett, de azért ne hagyjuk elaludni saját igényeinket se az azt követő világversenyre. 1920-ban bennünket illetett jog és igazság szerint az olimpiász megrendezése. Mi az események után a józan ész által diktálva pillanatig sem vindikáljuk magunknak most is e jogot.
Mi most visszalépünk, de fenntartjuk igényünket, s kérjük a legközelebb összeülő nemzetközi kongresszustól, hogy ítélje nekünk az 1924-es olimpiászt. Ha ezt megteszik – a reményünk lehet rá, hogy kérésünk elöl nem fognák elzárkózni – úgy mi is ígéretet tehetünk, hogy a bizalmat minden tehetségünkkel meg fogjuk hálálni, s a rendelkezésre álló esztendők során komoly munkával fogunk felkészülni a budapesti olimpiászra, hogy azt a testedző sport minél hatalmasabb, nagyszerűbb és fenségesebb ünnepévé avassuk.”
1919-ben az is kiderült, hogy a beugró Antwerpen lesz, a világháború vesztes nagyhatalmai pedig nem is vehetnek részt.
„Azt már eldöntötték, hogy az 1912 óta szünetelő olimpiász legközelebbi folytatását 1920-ban Antwerpenben rendezik meg. 1912-ben még úgy volt, hogy 1916-ban Berlinben, 1920-ban Budapesten tartja meg a világ a négyesztendős küzdelmét. Azóta nagyot fordult a világ, még pedig ránk nézve szinte katasztrofálisan, s most az történik, hogy a gazdasági, politikai és egyéb bojkott mellett a sportbojkottot is kimondták ránk, úgy hogy az antwerpeni olimpiádon a középponti hatalmak elnevezése alatt szereplő nemzetek nem vehetnek részt” – írta a Világ 1919. október 11-i számában.
Olimpiai tervek az újpesti Szúnyog-szígeten
Bár – ahogy fentebb írtuk is – volt olyan elképzelés, hogy az 1924-es játékokért harcba szállunk, ez végül nem következett be. Az 1928-as olimpiára még nemhivatalos tervek is készültek: abban ugyanis mindenki egyetértett, hogy kell Budapesten egy Nemzeti Stadion, anélkül nincs esélyünk.
A Hivatalos Közlöny már 1914 júniusában arról írt, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság
Az 1921. évi LIII. törvénycikk kiegészítő javaslatának parlamenti tárgyalása alatt ismét felvetődött a Nemzeti Stadion felépítésének kérdése.
Helyszínnek felmerült a Vérmező, a régi Lóversenytér (a Thököly út és Verseny utca között), de a Szózat 1925. március 7-én megjelent 54. száma azt írta: „Mi már egy esztendővel ezelőtt megjelöltük azt a helyet, amely egyedül alkalmas Stadion céljaira, ez az újpesti Szunyogszíget.”
A lap szerint „a Szúnyog-sziget szinte ideális. Villamoson, vasúton s főképpen hajón könnyen megközelíthető, népegészségi szempontból pedig egyenesen szükséges, hogy az újpesti lakosságnak is legyen egy Margitszigete. A Szúnyog-szigeten is elférne a Stadion azonkívül az evezősversenyek, lovasjátékok, úszószámok könnyen lebonyolíthatók volnának.”
Három héttel később ugyanez a lap már arról számolt be, hogy megtörténtek a helyszíni szemlék, és Manno Leonidas és Langer Károly mérnök már tervet is benyújtott, hogyan lehet és hogyan kell a Nemzeti Stadiont az elhanyagolt állapotban lévő és parlagon heverő Szúnyog-szigeten elhelyezni.
„Manno Leonidas még 1914-ben készítette el a tervrajzot, amikor a sziget feltöltésére 1.100.000 aranykorona ajánlatot kapott. A vállalkozó a Duna kikotrásával akarta a sziget felszínét fölemelni és arra kötelezte magát, hogy a földmunkálatokat hat hónap alatt elvégzi … Közel kétórás terepszemle után a kultuszminiszter kijelentette, hogy ideális szempontból a Szúnyog-sziget volna, a legalkalmasabb hely a Nemzeti Stadion céljaira.”
A Dunai Szigetek blog kutatásaiból kiderült, hogy a tervek szerint a téli kikötő öblének meghosszabbításával 2 kilométeres evezőpályát lehetett volt kiépíteni, a területről pedig 900 000 köbméter anyag megmozgatásával a szigetet is megmagasíthatták volna annyira, hogy az árvizek ne veszélyeztethessék az épületeket.
A tervek azonban sohasem valósultak meg, pedig a napjainkban Népszigetként emlegetett terület megérdemelte volna, akkor talán nem lenne olyan elhanyagolt, mint napjainkban.
Kiemelt fotó: Dunai Szigetek
