Minden nemzetnek megvannak a maga ikonikus pillanatai, amelyek minden tagjának identitását építik, a haza nagyszerűségét, hősiességét beszélik el. Ami az amerikaiaknak a holdra szállás, a dél-afrikaiaknak Nelson Mandela szabadulása, a japánoknak az első nigiri szusi elkészítése, nekünk, magyaroknak a Macskafogó című rajzfilm bemutatása. Miközben eljutottunk a magyar kultúra e világmindenség előtti és fölötti teljesítményéig, mentünk még nagyokat úgy, hogy Koplárovics Béla góljával legyőztük a Manchester Unitedet, a Polgár-lányokkal megnyertük a sakkolimpiát, beléptünk az EU-ba, ledöntöttük a Sztálin-szobrot. Azért mi, mert amit leginkább megtanítanak e történetek és a komplett magyar história, az az: mindig többes számban győzünk, és mindig egyes számban veszítünk. Itt a TOP 10 TOP 5-je.
5. Hunyadi János nándorfehérvári diadala
Mi, magyarok, mindig összefogunk, ha a szabadságunk és a nemzeti függetlenségünk a tét, és ez történt az 1456. július 22-én sokszoros idegen túlerővel szemben hazai diadallal végződő nándorfehérvári csata idején is. Az Európa sorsát is befolyásoló, A Gyűrűk ura világában sem környezetidegen, epikus ostrom jelentőségét mutatja, hogy bár a magyar történelem nagyjából csak annyira szokta érdekelni a külföldet, mint a német multicégeket a magyar jogállamiság kérdései, a „Magyarország nem hagyja magát” kezdetű enciklikájával III. Callixtus pápa már napokkal a csata előtt elrendelte a déli harangszót, hogy senki se mulasszon el könyörögni a nándorfehérvári magyar védők sikeréért. Az antik-zsidó-keresztény kultúrát fenyegető Oszmán Birodalom ura, II. „Hódító” Mohamed ugyanis közel egymillió kis-ázsiait akart Európába telepíteni, a magyarok 99 százaléka azonban elutasította a török hódoltságot, és Nándorfehérvár megvédésével akarták megüzenni Sztambulnak, hogy ők is megértsék. „Nemzeti eposzhoz nemzeti rendezőt!” – szokták követelni a Pesti Srácok Filmalapot támadó cikkeiben, ám az erős és büszke Magyarország seregét a liberális sajtó szerint éppenséggel egy román vezette a döntő ütközetben, aki Gheorghe Hagival futballozhatott volna egy válogatottban. Hunyadi János, a 15. század talán legfontosabb szereplője a szociális mobilitás emblémája lehetne, hiszen „Oláhföld fehér lovagja” egy hunyadi kenéz fiából lett a Magyar Királyság kormányzója és az ország leggazdagabb birtokosa, szóval olyan volt ő, mintha Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc lenne egy személyben. A különbség csak annyi, hogy Hunyadinak nem menekülteket és gazdasági bevándorlókat kellett megállítania a déli határon, hanem II. „Hódító” Mohamedet és a ruméliai és az anatóliai hadtestet.
Az egész keresztény világ megkönnyebbült, és hálából néhány napra még a „Magyar, ne lopj!” táblák is lekerültek a Mariahilferstrasse kirakataiból, azonban nem sokáig örülhettünk. Szegény Hunyadi Jánosnak még arra se volt ideje, hogy a győzelem hírére odaérkező Salvininek megmutassa az otthagyott török ostromgépeket, és hogy egy közös szelfit csináljanak a Facebook-oldalukra, ugyanis a magyar kormányzót elvitte a temetetlen hullák miatt kitört pestis, mivel akkoriban még nem fertőtlenítő törlőkendővel, hanem pallossal jártak az emberek. Szelleme azonban tovább élt: kisebbik fiából, Hunyadi Mátyásból a legelismertebb magyar uralkodó lett, hajviseletét pedig Leslie Mandoki és Papp Lajos szívsebész örökítették tovább napjainkba. Nándorfehérvárt, „Magyarország kulcsát” végül csak 1521-ben vették be a törökök. Pontosan akkor jelent meg az első publicisztika arról, hogy már valamit tenni kell, mert a huszonnegyedik órában vagyunk.
4. Magyarország csatlakozik az Európai Unióhoz
A kompország végképp kikötött – virított a Magyar Nemzet címlapján 2004 májusában, miután Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz, és ezzel végleg legitimálta Árpád vezér Kárpát-medencei helyszínválasztását. Ha a rendszerváltás után volt olyan idea, amely meghatározta, végigkísérte a politikai gondolkodást, akkor az hazánk nyugati integrációjának beteljesítése. A megvalósult liberális demokráciában ennél erősebb akarata csak az volt a politikusoknak, hogy a sógoruk kapjon egy jó megrendelést, nekik meg leessen ez-az, és ezért a megfogalmazásért azonnal elnézést is kérünk, de ezeknek a figuráknak a közösségi javak gátlástalan privatizálása közben arra sem tellett, hogy kidolgozzanak egy tisztességes tolvajnyelvet munkásságuk megfelelő retorikai kódolásához. A korrupció e szellemi igénytelensége persze legalább mutatja, valójában miért nincs kényelmesebb hely a magyar elitnek, mint egy kompország, amely nem köt ki, így mindig fluidak az alapok, sohasem kell normákra, értékekre, igazságokra építkezni, mert akkor esetleg az önérdek érvényesítését gátolnák közmegegyezések, szabályok, morális korlátok. Ez a veszély nem fenyeget, ha folyton kikötők között tántorgunk, a kompon mindig ideiglenes intézkedések hozhatók, elmesélhetők a Kelet igazságai, a Nyugat igazságai, e folytonos haladás, a komplét garantálja az igazság és az erkölcs számonkérhetetlenségét, hiszen nincsenek stabil fundamentumok, csak az aktuális iránytű, amely aszerint mutat Kelet vagy Nyugat felé, hogy éppen honnan képes kivenni a zsét az uralkodó elit. Ez a komplét ráadásul elmesélhető egy nemzetnek, legalizálhatók a tettek, így sokkal hatékonyabb, mint például a nagy vonatrablás.
Ezzel úgy tűnt, lezárul a kompkorszak, ám aki ezt hitte, az nem látott még sohasem egyetlen Netflix-sorozatot sem, hiszen akkor tudná, sosem akkor van vége, amikor úgy tűnik, hogy vége van.
Orbán Viktorék például újra Kelet felé keresik a magyar jövőt, miközben Oroszország, a Kelet zászlóshajója hibrid háborút folytat a Nyugat ellen, álhírekkel operál, pénzügyileg támogatja az EU-szkeptikus szélsőjobboldaliakat, hogy bomlassza a nyugati hatalmak történelmének a gumicukor melletti legnagyszerűbb találmányát, az EU-t. Magyarország meg közben óriásplakátokon üzenget Brüsszelnek, aminél abszurdabb politikai valóságot akkor sem lehetne teremteni, ha a Való Világ új szériájának fődíja egy hónap pénzügyminiszteri kinevezés lenne, a futballválogatott kezdőcsapatáról meg nemzeti konzultáción döntenének. De nem kezdünk el komolyan leakadni azon, hogy üzengetünk egy szervezetnek, amelynek minden döntéshozó testületében ott vagyunk, mert beleesnénk abba a hibába, hogy komolyan vesszük Orbán kampányát, amit ő sohasem engedne meg magának a nemzetével szemben. A tisztességtelenséget viszont megengedi, hiszen ha valóban így tönkretesz minket Brüsszel, valóban konkrét terrorosztagok uralják Bécset és Párizst, miközben mi a schengeni egyezménnyel szabad átjárást adunk a határainkon, akkor a miniszterelnök konkrétan szándékosan veszélyezteti a magyarok biztonságát. Ha mi asszisztálunk ahhoz, ami ezek szerint Brüsszelben megy, akkor azok a figurák vagyunk, akik 1989-ben léptek be az MSZMP-be, hogy belülről változtassák meg a rendszert. Ám ne borongjuk és elmélkedjünk most e szép pillanatok közben, inkább emlékezzünk arra, hogy volt idő, amikor úgy tűnt, kompország kiköt. Ezt a magasztos pillanatot azért árnyalta, hogy Kövér László már az ünnep idején kijelentette: „Nekünk nem az Európai Unió az ellenségünk, hanem saját kormányunk az ellenségünk.” Akkor még aligha gondolta a most házelnök, mennyien lesznek olyanok 2019-ben, akik pontosan ezt gondolják. Persze az egész kompsztoriról, integrációról, s magyar elitről talán az Időkerék mond el a legtöbbet. Ezt a döntéshozók, ugye, emléknek szánták az új időszámításunk kezdetére, az EU-csatlakozáskor avatták, 230 millió forintot költöttek rá. 2010 óta már meg sem forgatják újévkor, az üvegszemcsék sem peregnek le benne, a turisták értetlenül nézik, mi meg már nem is emlékszünk rá, miért került oda. Persze legalább ugyanazt mutatja, mint Ady sorainak, Kövér kijelentésének örökkévalósága: megállt az időnk.
3. Újratemetik Nagy Imrét
Amikor Nagy Imrét és mártírtársait 1989. június 16-án újratemették, a diktatúráját évtizedekig működtető MSZMP – Romsics Ignác kifejezésével – pszichológiailag összeroppant. Ilyen lélektani érzékenységre korábban azért nem sok tétet tettünk volna, tekintettel arra, hogy ha egy párt mentálisan kibírja, hogy meggyilkolja egy forradalom emblematikus hőseit, felszámolja a szabadság minden formáját a tudományos és sajtószabadságtól egészen a törvény előtti egyenlőségig, kiépíti a zsaroláson és rettegésen alapuló, a polgárok lelki nyomorításán vidáman építkező állambiztonsági szolgálatát, miközben szenvtelenül és következetesen hazudozik az igazság nevében, minek nyomán leginkább és legtehetetlenebb dühvel az igazság ellen harcol,
Ám úgy látszik, bármilyen hihetetlen ez most Mészáros Lőrincnek, Farkas Flóriánnak, valamint a limonádés Balaton szelet kitalálójának, az élet már csak olyan, hogy a végén igazságot tesz. Ennek köszönhetően eljött a nap, amikor több százezer magyar emlékezett a Hősök terén a forradalom mártírjaira, akik, ha korábban nem is, legkésőbb 1956-ban felismerték, mi a legmélyebb nemzeti érdek, szembefordultak a szovjetekkel és leginkább hazaárulásban jeleskedő magyar csatlósaikkal. A megkövetett nemzeti hősök újratemetése után még eltelt pár hónap a köztársaság kikiáltásáig, de hát az evolúció úgy intézte, hogy aktus után is kell kilenc hónap, mire felsír a gyerek. A pártállam története valójában már ott a Hősök terén véget ért, ahogyan az esti fogadásokon hangsúlyokkal üzengető diplomaták kora Donald Trump Twitter-fiókja aktiválásának pillanatában. Akkor ott állt a pódiumon Vásárhelyi Miklós, a Nagy Imre-per elítéltje, aki megrendítően beszélt arról, hogy a hősi halál évfordulóján támasztják fel a mártírok szellemi hagyatékát, és ezzel lezárnak egy keserves korszakot, egyúttal új fejezetet nyitnak nemzetünk történelmében. Ott állt a fiatalság nevében a bátor és egyenes beszédet mondó Orbán Viktor, aki emlékezetes és állhatatos szónoklatában rögzítette: „Valójában akkor, 1956-ban vette el tőlünk – mai fiataloktól – a jövőnket a Magyar Szocialista Munkáspárt. Ezért a hatodik koporsóban nem csupán egy legyilkolt fiatal, hanem a mi elkövetkező húsz, vagy ki tudja, hány évünk is ott fekszik.”
Addig is nézhetjük Orbánt, aki kimagasló politikai tehetségét végül arra használta, hogy a hatodik koporsóra földet hányjon. A temetés másnapján megjelenő Népszabadságban amúgy volt egy Tandori Dezső-vers. Így kezdődött: „A baljós jelek egész példatárát – így mondhatnám / akár ma reggel is – összegyűjthetjük, ha valami / »fontos«, ha valakit-valamit »szeretünk«, és így / tovább… és mi össze is gyűjtöttük”. Abból, hogy aznap Tandori-vers volt abban a számban, biztosan tudhatjuk: ráhányhatják akárhányszor a földet a hatodik koporsóra, amibe a jövőnket zárták, kinyílik majd a fedél. Ahogyan azon a temetésen, úgy újra és újra, máskor is felül majd a halott.
2. Magyarország–Anglia 6-3
A magyar szurkolók egy része egyszerűen leköpködte a játékosokat, mivel Svédország ellen csak 2-2-es döntetlent értek el. Tehát 1953-ban ez járt egy ilyen ikszért, ami alapján az akkori drukkerek alighanem a karóba húzást tekintették volna arányos prémiumnak a Málta elleni 2006-os vereség alkalmával. Mindenesetre a svédek elleni „pontvesztés” úgy megijesztette Sebes Gusztáv szakvezetőt, hogy az Anglia elleni, londoni találkozó előtt még leboltolt egy edzőmeccset a Renault-gyár legjobbjaival Párizsban. A szövetségi kapitány ott dolgozott korábban, így a korábbi kollégákat kereste meg az ötletével, és utólag azt kell mondanunk, történelmi szerencse, hogy nem a Sorbonne filozófiai intézetében vagy a Louvre-ban kapott állást. Persze a melósok sem szorongatták meg a magyar válogatottat, 18-1-re nyertek Bozsikék, nagyjából annyival, amennyivel a csornai körzetben szokott random fideszes képviselő, minek nyomán már csak viccből is elindíthatná az összefogás egyszer Széchenyi Istvánt vagy a választói igényeknek még inkább megfelelve Bethlen Istvánt, hátha egyszer tízen belülre kerülnek a meccsben. Addig is elmondjuk, hogy az Aranycsapat egészen kiváló hangulatban készülhetett a később az évszázad meccsének nevezett találkozóra, hiszen az aznapi Szabad Nép címlapján azt tudatta, a csolnoki bányászok megmutatták, hogyan kell harcolni a tervért, hiszen a szénbánya I-es aknájában már 24-én teljesítették a havi penzumot, de megtudtuk azt is, hogy az ózdi és a diósgyőri kohászok páros versenyében a nagyolvasztóművek kategóriájában a diósgyőriek voltak a jobbak. Ennek ismeretében túlzás lenne azt állítani, hogy a pártlap a mérkőzés lázában égett. Aztán már mindenki abban égett, minthogy a futballtörténelem addig legnagyszerűbb bemutatóját tartották a mágikus magyarok. És ne jöjjön senki azzal, hogy lassított tempóban nyertek, mert a sport már csak olyan: csupán a kortársakat tudod legyőzni. Arról nem szólva, hogy látatlanban mondjuk, Puskás Ferenc ma is ugyanúgy a legnagyobbak egyike lenne. Elég csak arra gondolni, hogy disszidálása után pocakos pulthuszár volt már, hogy aztán emberfeletti erővel újra topformába kerüljön, majd a Real Madrid legendájává váljon. Ebből is kiderül,
Az 6-3 alkalmával bemutatott visszahúzós csele pedig olyan feledhetetlen jelenete a futballnak, mint Neil Armstrong első lépése a Holdon az űrkutatásnak, Nelson Mandela szabadulása az egyetemes polgárjogi mozgalomnak és Hollik István felfedezése a KDNP-nek. Nem csoda, hogy Szepesi György kommentátor arra szólította fel a költőket, hogy írjanak verseket a győzelem alkalmából, és mielőtt Kovács Ákos lírikus állami támogatásból ráfordult volna a feladatra, Zelk Zoltán már elő is állította ünnepi költeményét. A szurkolók sem tétlenkedtek, noha pár héttel korábban páran közülük még köpdösték a válogatottat, a siker után már tízezrek várták őket a Keletiben, ami ismét jelzi, hogy minden nemzetkarakterológiai elmélettől tartózkodva is ki kell jelentenünk, hogy a magyar nép szélsőségessége tényleg a belpesti mulatók Kis Grófótól Metallicáig húzódó zenekínálatához hasonlítható. Azok a tízezrek, akik ott voltak a pályaudvaron, tudták, a mindenség legjobb futballcsapatát várják haza, amelyben csak világklasszisból volt vagy féltucat. Ez egyúttal azt jelenti,
Ahogyan Pedro Coelho közölné: lehet, hogy ez elmúlt, de csak azért tudott elmúlni, mert volt ilyen.
1. A Macskafogó bemutatása
Babits Mihály Isteni színjáték-fordítása és a Túró Rudi mellett a Macskafogó a magyar kultúra csúcsteljesítménye, mint az közismert, úgyhogy meg se lepődünk, hogy ezt a filmet is lehúzta a Filmvilág. Az 1986-ban bemutatott rajzfilmet, a Pannonia Filmstúdió príma minőségű referenciaanyagát Ternovszky Béla rendezte, Nepp József írta a forgatókönyvet, amelyben minden öt másodpercre jut egy poén, amelyeket a legjobb magyar színészek mondtak föl, akik szintén nem a balettből ugráltak a szinkronstúdióba.
Ha valaki még nem látta ezt a mesét, akkor most azonnal hagyja abba könyvünk olvasását, és nézze meg, mert ennél jobban semmi se mutatja meg, hogy miként működik a Nemzeti Együttműködés Rendszere, amelyben a lakosság csak annyit tud mondani, ha elveszik a tévéjét, hogy „a műsort itt tetszett felejteni”. Arról nem szólva, hogy a Macskafogó már évtizedekkel Németh Szilárd receptgyűjteménye előtt megjósolta a joghurt szalonnával fogyasztását mint a reformkonyha ellenforradalmát,
Még hosszasan sorolhatnánk a feledhetetlen citátumokat, mert igazából egy egész életet le lehet élni úgy, hogy minden kritikus helyzetben egy-egy Macskafogó-szállóigét engedünk el, hiszen ha a feleségünk már egy éve a főnökünkkel él, más nem is vidíthatna fel, legfeljebb csak egy pillepalack Cimbora borital. A Macskafogóból tudhattuk meg, hogy sose matassunk a piros gombnál, hogy Julius Caesar az a fickó volt, aki a műlábában csempészte a heroint, és hogy kétszer is meggondoljuk, dolgoztassunk-e feketékkel. Mielőtt ránk támadnak azok a jogvédők, akik a Nike-t is meghátrálásra kényszerítették rasszista edzőcipői miatt, szögezzük le, hogy nem voltak fajgyűlölők a sajátosan közép-európai James Bond-paródia írói. Ők egyszerűen csak sem a macskákra, sem az egerekre, sem a patkányokra nem voltak tekintettel, és még arra sem, hogy a lakosság érti-e a vicceiket. Most komolyan, hányan ismerik Magyarországon Henry David Thoreau nevét? Hiszen a nyers koszton élő, meghasonlott Grabowsky Thoreau-t olvas ugyebár. És mekkora poén már, hogy egy diktatúrában viccelődjenek a polgári engedetlenségi mozgalom atyjával, nem tartva attól, hogy a forgatókönyv olvastán behívják a szerzőt a pártház egyik szigetelt, párnaajtós irodájába, hogy „Jöjjön közelebb, Safranek!”? Ebből a meséből tanultuk meg már óvodás korunkban a robotkutyánál is hatékonyabb csodafegyvert, az öniróniát, úgyhogy komolyan emeljünk végre szobrot a Kossuth téren a Sinkó László hangján megszólaló – akinek a képességeiről csak annyit mondunk, hogy az ő szinkronja még Jack Nicholson színészi játékán is dobni tud –, eke szarva mellől visszatérő főhősnek, Nick Grabowskinak. Persze biztos lennének, akik őt is lepatkányoznák. Csak nehogy az MSZP is melléjük álljon és kampányt építsen rá.
Csunderlik Péter – Pető Péter: Újabb top 10-es történelmi slágerlisták
Napvilág Kiadó, 2019
Kiemelt kép: Mohai Balázs / MTI
