A családi munkamegosztás nagyon hosszú ideig egészen egyértelműen úgy nézett ki, hogy apa pénzt keres, anya rendezi a családot, a gyerekek meg vagy beszállnak a házimunkába, vagy nem. Ez a helyzet milyen irányba mozdult el az utóbbi évtizedekben?
Az apa mosdik, anya főz egy klasszikus kép, ami sok-sok generáció számára szimbóluma a családi egységnek és harmóniának. Mi a gyerekek oldaláról látjuk, hogy sok esetben a gyerekek tényleg nem tapasztalnak mást a szüleik közötti feladatmegosztásból, mint hogy a háztartást alapvetően és döntően az anya vezeti, aki egyébként dolgozik is; míg az apa feladata és felelőssége a család anyagi biztonságának megteremtése. A férfiak térnyerése a gyermeknevelésben, vagy a háztartásban még mindig nem számít általánosnak. Sőt, időnként az látszik, hogy inkább csak elvárásként jelenik meg, és kevés valódi támogatást kapnak ahhoz az apák, hogy ezekben az új szerepekben is jól tudják érezni magukat. Az anyák pedig szintén meg akarnak felelni az összes rájuk mért szerepben: munkavállalóként, feleségként, anyaként, az idős hozzátartozók gondozójaként.
Talán ezek után érhetőbb, hogy (szintén a gyerekek oldaláról nézve) azt mutatják pl. a legfrissebb, több mint ötezer gyerek részvételével zajló egyik gyermekjogi kutatás eredményei, hogy a családtagok nagyon kevés időt tudnak jó minőségben és érdemben együtt tölteni. Minden negyedik gyerek nyilatkozott úgy, hogy szeretne több időt tölteni a családjával. Ehhez egyrészt persze kell a gyerekekre nehezedő terhek (iskolaidő, házi feladat, különórák) csökkentése, de elengedhetetlen, hogy a másik oldalon egy kiegyensúlyozottabb, jobb együttműködés legyen a szülők között.
A nők munkába állása milyen változásokat indított el a családi dinamikában, a gyerekekre milyen hatással van mindez?
Ez attól függ, hogy az anya mennyi támogatást kap, mennyire jól alkalmazkodik a család az új helyzethez, és hogy mennyire terheli meg a nőt a (vélt vagy valós) elvárásoknak való megfelelés. De sokat számít az is, hogy milyen családról beszélünk. Olyanról, sok rokonnal van élő kapcsolat, és a tágabb családból sokan és sokféleképpen mozgósíthatók, esetleg mikrocsaládról, vagy adott esetben egyszülős családról. Utóbbi esetekben nyilvánvalóan komoly zsonglőrködés indul el az idővel és a feladatokkal, ha a szülő munkába áll. A gyerek számára igazából nincs jolly joker megoldás. A gyerekek nagyon jól tudnak alkalmazkodni, és szinte bármilyen helyzetben képesek jól érezni magukat.
Tehát ha nekem szükségem van arra, hogy a munkában is kiteljesedhessem ahhoz, hogy jól legyek, akkor a munkába állás lehet, hogy több logisztikai feladatot fog jelenteni, de alapvetően jól leszek, és akkor a gyerekem is jól lesz. Ha viszont arra van szükségem, hogy lassabb tempóban haladjon az élet, és a családomra tudjak fókuszálni, akkor valószínűleg nagyobb konfliktusokkal lesz tarkítva a munkába állásom. Úgy általánosságban persze az is elmondható, hogy ha a családtagok nem azt gondolják, ha a nő visszamegy dolgozni, hogy „átveszik a feladatait”, hanem képesek arra, hogy újra strukturálják a család működését, akkor az valószínűleg egy mindenki számára komfortos életvitelhez fog vezetni. Ha viszont az az alapattitűd, hogy „átvesszük” a dolgokat, akkor csak egy törékeny, pillanatnyi egyensúlyhelyzet alakul ki, amiben rövid idő elteltével mindenki frusztrált lesz, és szenvedni fog attól, hogy olyan dolgokat kell csinálnia, amit nem érez a sajátjának.
Hogyan tudnak a gyerekek bekapcsolódni ebbe a képletbe anélkül, hogy a jogaik sérülnének, vagy elvennénk tőlük a gyereknek maradás lehetőségét?
A gyerek mindent érzékel, csak nem biztos, hogy mindent ért, ami történik. Ezért is fontos például, hogy a saját szintjén (anélkül, hogy plusz felelősségeket raknánk rá), megosszuk vele, hogy milyen döntéseket és milyen alapon hoznak meg a szülők. Kérdezzük meg a véleményét, és hallgassuk is meg, amit elmond. Ha az egyik szülő visszamegy dolgozni, aki korábban többet volt otthon, az nyilván kihat a gyerekre – de ha a döntésbe is bevontuk, és utána részt vállal a saját szintjén az új helyzetből, annak nagyon fontos tanításai vannak. A házimunkában való részvétel például hihetetlenül fontos dolog, és nem sért semmilyen gyermekjogot. Sőt! Kifejezetten fontos, hogy a gyerek megtapasztalja a közös háztartásért vállalt felelősségrészét. De itt (is) az egyensúlyon van a lényeg. A gyerek bevonása a házimunkába nem mehet például a játékhoz, szabadidőhöz való jog rovására. Ahogy az is fontos, hogy a gyerek tudjon pihenni, tanulni, és olyan aktivitásokban részt venni, amelyek a képességeit, készségeit fejlesztik.
Hogyan nézne ki egy ideális (felé elmozduló) munkamegosztás?
Szerintem nincs általános igazság, se általános, mindenkire igaz ideális helyzet. Az lenne a fontos, hogy a családtagok ismerjék a saját szükségleteiket, azt kommunikálják is egymás felé, és közösen alakítsák ki azt az együttélési modellt, amiben mindenki szükségletei, igényei egyaránt helyet kaphatnak. Nagyon nagy hiba, ha például az egész család a gyerek érdekeinek rendelődik alá. Az is komoly veszélyforrás, ha valaki „feladja önmagát” a többiek kedvéért. A kompromisszumkészség hihetetlenül fontos, a saját szükségleteink asszertív kommunikációja is az. Ezek mind megtapasztalhatók és tanulhatók gyerekként, fontos is lenne, hogy ezt a gyerekek megtapasztalják. Sajnos azonban sok esetben hamis ideákat követünk, az a jó szülő, aki elnyomja a saját igényeit, az a jó feleség, aki kiszolgál mindenkit, és nem nagyon vannak mintáink arra, hogyan lehet nem erővel és nem manipulációval saját érdeket érvényesíteni. Az érzelmi intelligencia fejlesztése alapvető fontosságú lenne mindenki számára – aki családban él, azok számára meg egyenes életbevágó.
A fentieken túl milyen konkrét eszközeink vannak, amelyek segíthetnek a munkamegosztás szervezésében?
Például a jól használt digitális eszközök elképesztő segítséget tudnak nyújtani. Önmagában a kommunikáció megkönnyítése és meggyorsítása hatalmas előny. De a tervezést is segíthetik, ahogyan a motivációt is, például arra, hogy végre elinduljunk a munkából, és hazaérjünk, ahol – látjuk a nekünk átküldött fotókon – milyen sok minden történik a gyerekekkel.
Kiemelt kép: Marjai János/24.hu
