Kultúra

A Séfek séfe tiszta X-Faktor, csak szakácsoknak

A TV2 már a múlt héten elindította a Séfek séfe második évadát a megszokott csapattal, Vomberg Frigyessel, Wolf Andrással és Krausz Gáborral. A lendület a régi, és az a helyzet, hogy működik is a kémia a műsorban, ráadásul tanulni is lehet belőle. Egy főzős realityt bármeddig lehet csavarni. Lehet igazi szakácsverseny, a csiszolatlan amatőrök lelőhelye vagy egyszerűen csak show. A Séfek séfe pedig egyelőre jól egyensúlyozik ezek között, aminek az igazi a kulcsa a zsűri és a beszólogatás. Olyan az egész, mintha az X-Faktor lenne a konyhában, csak itt az ítészek nem finomkodnak, hanem hidegvérrel oktatják ki azt, aki egy béna tányérral merészelt eléjük állni.

Az X-Faktorban például egy csomóan csak az előválogatókat szeretik, amikor még híján vagyunk a tiszta hangoknak, és a röhögésé a főszerep. Persze lehet, hogy ez már van, akinek sok, és nem elégíti ki pár szerencsétlen a színpadon, de abból születnek a címlapok, ha Radics Gigihez hozzávágja egy eltökélt versenyző a mikrofont. Aztán az élő adásban puhulhat a menet, mikor kiesett a sűrűje. A Séfek séfénél hasonló a recept, és legalább olyan szórakoztató lehet a félkész tányérokat nézni az első hétről, mint később a profibbakat. De a legjobb, hogy nemcsak öncélú röhögésbe fullad egy-egy ehetetlen vagy nyers hús, hanem

Wolf Andrásék egész korrekt képet adnak vissza, mi a baj a magyar gasztróval még mindig, és hogyan úszhat el egy rántott hús vagy egy egyszerűbb hazai a legapróbb részleteken. 

Vagy éppen mi a baj azzal, ha ugyanúgy folyik a magyaros kaja a medrében, mint húsz évvel ezelőtt. Azonban ha valaki lerak az asztalra egy csavaros töltött káposztát, az ugyanolyan eséllyel haladhat tovább a versenyben, mint az, aki egyből textúrákkal machinál.

Fotó: TV2

Az első fordulóban a három séf vakon kóstolta a tányérokat, a versenyzők csak beküldték egy futószalagon a fogásokat, hogy a zsűri látatlanban találgassa a koncepciót. Találgattak nemre, korra, foglalkozásra, és utóbbi okozhatta a legtöbb fejfájást. A Séfek séfében ugyanis amatőrök és profik is vannak egyaránt, és annál cikibb nincs, ha valaki nagy mellénnyel felsorolja, hány londoni konyhán főzött már, majd egy krumplipürét se képes úgy megcsinálni, hogy azt Vomberg Frigyes ne szedje ízekre. Van feszkó, visszabeszélés, de olyan csöpögős történetek is előkerülnek a kalapból, amit az X-Faktor is megirigyelhetne.

Ez a nyers – sokszor már túl drámai – adok-kapok viszi el a Séfek séfek hangulatát, amiből lehet tanulni. Főleg azt, hogy milyen lehet egy igazi konyhán dolgozni. A Gordon Ramsay-féle vonalra erősítenek rá a srácok, de legalább megmondják, amikor muszáj, hogy nem a hagyományos ízekkel van a baj, hanem azzal, ha azokat valaki képtelen rendesen összerakni, és megáll a tudománya a paradicsom cakkozásánál. Nagyon maszkulin a Séfek séfe, van, hogy sok is a macsótempóból, meg a kisípolt bazmegekből, és néha hiányzik egy lágyabb szív és vonal a séfkabátok mögül. Wolf András talán az, akire a rossz zsaruk oldalán a jó zsaru szerep jut, de egy laikus valahogy így, ennyire durvának képzeli el a konyhát is.

Nulla demokrácia és szigorú hierarchia uralkodik a tűzhely körül, ahol álmodból felkeltve is azt ismételgeted, hogy „igen, Séf.”

Fotó: Tv2

Ez az, amiben amúgy a TV2 műsora nagyon különbözik a Konyhafőnöktől, ahol lehet, hogy két Michelin-csillagos séf, Sárközi Ákos és Rácz Jenő áll a pult mögött, de inkább a kettejük csatározásáról szólt az elmúlt pár évad. A VIP-szériák persze még mindig bivalyerősek (a következőt meg majd meglátjuk), de nem szikrázik úgy a levegő, mint a Vomberg-Wolf-Krausz trió között. A Séfek séfében más a koncepció: tehetségkutatósabb.

Már a második évadot tapossa a zsűri a TV2-n, túl vagyunk az előválogatón, a tréninges, felkészítős szakaszba érkeztünk, hogy lassan tényleg elkezdődhessen az igazi verseny a Séfek séfében a tízmillió forintért és a kéthetes továbbképzésért. Mindez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy mindenki tisztában van azzal, hogy kik is mondanak ítéletet szakácsok felett. Vomberg Frigyest leginkább onnan ismerhetjük, hogy ő volt a hivatalos coach a Széll Tamás-féle Bocuse d’Or versenyen, ahol a csapat Európa legjobbja lett, és a világversenyen pedig a negyedik helyet hozták el. Krausz Gábor egyrészt Tóth Gabi pasija, de Londonból jött haza, és dolgozott a ZONA-ban Huszár Krisztián után, főzött a Bestiában és a BRKLYN-ban is a Kazinczy utcában. Wolf András nevéhez pedig egyrészt a New York palota étterme, a Salon fűződik, illetve a Séf asztala a Westendben, ahol megkóstolhatjuk, milyen egy rántott hús Wolf ízlése szerint. Kívül ropogós, belül omlós.

Fotó: TV2

Még csak most csapott bele a Séfek séfe igazán a lecsóba, de jó vérfrissítés ez a Konyhafőnökök között, hogy ha valaki bírja a parasztosabb vonalat. Gyakorlatilag ez a Viasat3-on futott Ide süss! totális ellenpólusa, ahol éppen a nyugodtság uralkodik, és maximum a sütőóra borzolja fel a hangulatot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik