A ma jobb híján 895-896-ra datált honfoglalás háttereként hagyományosan egy mindent elsöprő besenyő támadást szokás említeni. E szerint ugye míg a harcosok zöme távol volt, a keletről nyomás alá helyezett besenyők szinte megsemmisítették a magyarok etelközi szállásait, mire a túlélők maradék ingóságaikkal, a Kárpát-medencébe menekültek. Miként egy sor dominó ledől.
Az írott források alapján tehát egy megvert, kifosztott nép érkezett az új hazába, aminek azért jópár tény erősen ellentmond, itt szedtük ezeket csokorba. Az egyik például, hogy a nagyfejedelemség nem a kelet felől várható további támadások elhárítására rendezkedett be, hanem magabiztos, kezdeményező külpolitikába kezdett.
Már 899-ben egy ütőképes magyar haderő jelent meg nyugaton, és szeptember 24-én a Brenta folyónál megsemmisítő vereséget mért a kor egyik legnagyobb hatalmú uralkodójára, Berengár itáliai királyra.
A magyarok útján indultak
Ebben az időszakban Nyugat-Európában Nagy Károly birodalmának örökösei feszültek egymásnak a Német-Római császárság feltámasztásáért több-kevesebb sikerrel. A század végén Arnulf keleti frank uralkodó komoly esélyesnek számított, legfőbb ellenfele pedig az Itáliát birtokló I. Berengár volt.
Előbbi volt az, aki felismerte a szomszédos Magyar Nagyfejedelemségben rejlő lehetőséget, és szövetséget ajánlott. Árpádnak mindez többszörösen megérte, hiszen a gazdag itáliai tartományok bőséges zsákmánnyal kecsegtettek, illetve a fejedelemség érdeke is a nyugati zavaros hatalmi helyzet fenntartását kívánta.
A magyar kontingens 899 nyarán indult a később magyarok útjának (Strata Hungarorum) nevezett útvonalon, a Dráva és a Száva mentén. Nagyjából ötezren lehettek, de ez csak becslés Liudprand, a X. század elején élt történetíró nyomán. Ő ugyanis a későbbi csatában részt vevő itáliai lovagsereg létszámát 15 ezer főben adta meg, amihez képest a magyarok harmadannyian voltak – nem valószínű, hogy egy ilyen vereség után éppen kisebbíteni akarta az ellenség erejét.
Bekapták a csalit
A lovagsereg összegyűjtése természetéből adódóan nehézkesen ment, mire Berengár a had élére állhatott, a több részre osztott, száguldozó magyar had feldúlta a Pó-síkságot a Szent Bernát-hágóig, Paviáig jutott ellenállás nélkül. Az egyik kontingens aztán összefutott a királlyal, aki ugyan először megrettent az ismeretlen támadóktól, de mikor ezeken rajtaütött, máris megnyugodott.
A magyarok ugyanis a vasba öltözött vitézek tömege elől azonnal menekültek, ahogy a krónikás írja:
Megütközni rettegtek, elfutni egyáltalán nem tudtak. A két veszély közül inkább van kedvük a futáshoz, mint az ütközethez. Amikor a keresztények üldözőbe veszik őket, az Adda folyón úszva kelnek át…
A király talán bosszankodva, de egyre magabiztosabban üldözte őket nem is sejtve, hogy egyre mélyebben sétál a kelepcébe.
Színjáték
Ennek a legnyugatibb magyar kontingensnek ugyanis az volt a feladata, hogy állandóan piszkálja, mozgassa, „húzza magára” az ellenséget, de döntő összecsapást ne vállaljon. A Brenta folyó felé haladt, ahol a már a portyákról visszahívott hadak is gyülekeztek titokban.
A könnyűlovasok persze pillanatok alatt átúsztattak a Brentán, majd követséget küldtek a nyomukban érkező királyhoz: elfáradtak, feladják. Visszaadják foglyaikat, minden zsákmányt, csak hagyják őket elmenni.
Berengár nem látta tisztán a helyzetet. A magyarok lehet, hogy kimerültek, de még mindig sokkal gyorsabban mozognak, mint az ő páncélosai, a hátukban senki nincs, közel a határ, miért húzzák akkor az időt? Elutasította a „békeajánlatot”, ment a huzavona, közben a lovagok is szusszanthattak egyet. Ez lett a vesztük.
Egy pillanat volt az egész
A magyarok szeptember 24-én szempillantás alatt keltek át a folyón, frontális támadást indítottak a keresztény tábor ellen, míg két oldalról az addig lesben álló seregrészek vetették rájuk magukat. Iszonyú mészárlás kezdődött:
A keresztények közül ugyanis a legtöbben az alkudozások miatti hosszas várakozásban kifáradva, tábor szerte leszálltak a lóról, hogy felüdítsék magukat étellel. A magyarok oly hirtelenséggel döfték le ezeket, hogy egyeseknek az ételt a torkukban szúrták át, másokat megakadályoztak a futásban, mivel elvették lovukat…
A lovagsereg megsemmisült, Berengár közkatonának álcázva magát tudott elmenekülni. A győztesek ezek után keresztül-kasul bejárták Észak-Itáliát, a telet is ott töltötték és csak a következő évben tértek haza. Itália királya viszont megértette a milyen hatalmi átrendeződét hozott a térségben a Magyar Nagyfejedelemség megjelenése, és ki is használta: 915-ben magyar segítséggel nyerte el a római császári koronát.
Kiemelt kép: A Feszt-körkép részlete. Forrás: Wikipedia
