Az Árpád vezetésével Pannóniába érkező magyarok Attila örökségét jöttek visszavenni, hiszen Árpád a hun király leszármazottja volt. Az ott lakókhoz követeket küldtek, Árpád jussa nyomán területeket kértek, így szerezték meg a bolgár Salán vezértől a Bodrog és a Sajó közt elterülő földet.
Mesélünk
Salán nevetni való tréfaként teljesítette a magyar vezér másik kérését is, vizet és füvet küldött neki ajándékba. Miután birtokba vették a földet, megépítették Szerencs és Borsod várát, kialakították a határt egészen a Tátra hegységig, majd szemüket a Mén-Marót uralta Bihar vára felé fordították.
Innen folytatjuk történetünket Anonymus nyomán, aki részletesen előadja a Kárpát-medence elfoglalását. Félretéve a történettudományt, továbbra is a magyar krónikás hagyomány alapján írunk őstörténetünkről úgy, ahogy azt elődeink ránk hagyták, ahogy ők hitték és tudták. Válogatásunk önkényes, a teljesség igényére sem törekszik, csupán mesélünk.
Egy maroknyi földet sem adtak
A névtelen mester szavai szerint Árpád nemesei tanácsára Ösbőt és Veleket küldte követségbe, ajándékokkal bőven megpakolva az üzenettel: „ősapjának, Attila királynak a jussából engedjen át neki a Szamos folyótól a nyíri határig és a meszesi kapuig terjedő földet”.
Mén-Marót vezér kegyesen fogadta a magyarokat, gazdagon megjutalmazta őket, és tudatta, hogy barátként tekintenek rájuk, és tudják mi a kötelességük, ha Árpád, mint „jövevény ember” sok mindennek híján van.
Ámde azt a földet, melyet kegyelmünktől kért, semmiképpen oda nem engedjük, ameddig élünk.
Már azt is méltatlankodva fogadta, hogy Salán jóindulatból vagy félelemből igen nagy területet engedett át a magyaroknak – folytatta Mén-Marót. Ők viszont semmit nem adnak, még ha Árpád az Isten ostoraként ismert Attila nemzetségéből származik is. A föld az övé, a hunok előtt is az ő őseié volt, most pedig a hatalmas konstantinápolyi császár kegyelméből birtokolja, senki nem ragadhatja ki a kezéből.
Megbénult a félelemtől
Mikor a követek visszatértek, Árpád vezér és nemesei haragra lobbantak, és rögtön úgy rendelkeztek, hogy hadat küldenek Mén-Marót ellen, ennek vezetésével Tast, Szabolcsot és Tétényt bízták meg. A sereg átúsztatott a Tiszán, majd a folyó mentén a Szamos felé indult, és tábort ütött azon a helyen, ahol ma Szabolcs található. A környék lakói önként meghódoltak előttük, nehogy bajuk essen, néhányan viszont Mén-Maróthoz futva megvitték a támadás hírét.
Az ottlakókat kimondhatatlan rettegés szállta meg már csak attól, hogy hallották, Árpád Attila király leszármazottja, és mind önként meghódoltak előttük. Anonymus kiemeli, az Isten Álmos vezéren és fián, Árpádon jól valóra váltotta a jövendölést, amelyet Mózes próféta Izrael fiairól zengett imigyen: „És a hely, amelyet lábatok tapod, a tiétek leszen! ”
Hiszen attól a naptól fogva mindazon helyet, amelyet Álmos vezér és fia, Árpád, nemeseikkel együtt tapodtak, az ő maradékaik birtokolták, és birtokolják mindmáig. Innen folytatjuk.
