Az utóbbi pár évben fokozatosan alakult át a nemzetállamokkal és a migrációval kapcsolatos politikai beszéd Európában, de főleg Magyarországon, így nehezen lehetett észrevenni benne a fordulópontokat.
A menekültválság elején, 2015-ben arról beszélt mindenki, hogyan kellene kezelni a migrációt. A probléma az volt, hogy Európába egyszerre áramlott be nagyobb mennyiségű (2-3 millió) ember, akik ugyan az 500 milliós kontinens lélekszámát tekintve elhanyagolható számban jöttek, de az áramlás hirtelensége rengeteg feladat elé állította a hatóságokat. Ezeket az embereket azonosítani kellett volna, majd az ügyüket legalább olyan precízen tárgyalni, ahogyan tette a magyar állam Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnökkel és elítélt bűnözővel.
Az Európai Unió megpróbált erre a problémára pragmatikus megoldást találni. Ez egyrészt nem sikerült, még azt sem tudta elérni, hogy a határokon megfelelő legyen a regisztráció, azt pedig főleg nem, hogy a frontországokat ne terhelje le teljesen a migráció, és el lehessen osztani az Európába érkező embereket.
A politikusok egy része megérezte, mekkora lehetőség van abban, ha a problémát nem kezelik, hanem felnagyítják. Közéjük tartozik Orbán Viktor és Matteo Salvini is, nem véletlen, hogy utóbbi szinte egyik pillanatról a másikra váltott arról, hogy Olaszország északi és déli részei között szítsa a feszültséget arra, hogy a migráció ellen szólaljon fel hangosan.
A migráció technikai és politikai kérdés is, de ha egy állam kezelni akarja, akkor kezelni is tudja. Ehhez olyan párbeszédeket kell lefolytatni, mint hogy akarunk-e bevándorlókat egy országba (és most szándékosan nem a menedékkérőkről beszélek, ezt nemzetközi szerződések szabályozzák, a politika pedig szándékosan összemossa a két fogalmat). Erre természetesen adható olyan válasz is, hogy nem akarunk, de érdemes előtte mérlegelni, hogy mi a valódi haszna és hátránya a migrációnak. Természetesen olyan válasz is van erre a kérdésre, hogy csak bizonyos képességekkel rendelkező bevándorlókat szeretnénk befogadni, a lényeg, hogy erről értelmes és pragmatikus párbeszédnek kellene folynia, ami a politikai haszon miatt az elmúlt években elmaradt.
És miközben az EU pragmatikus megoldást keresett, a szélsőjobb tovább mélyítette a politikai válságot. Mivel a menekültválságnak vége, és mostanra az Európába érkező emberek száma visszaesett a válság előtti szintre, a párbeszéd már messze nem a falakról és kerítésekről szól.
A menekültek számának csökkenésével egyszerre kezdett el az európai vita arra tolódni, hogy egyáltalán ki szabad-e menteni a Földközi-tengerben fuldokló embereket. Ez pedig már túlmutat a pragmatizmuson. Miközben például Magyarország, az EU, és igen, még az ebben amúgy semmilyen szerepet nem játszó Soros György is arról beszél, hogy a helyszínen kell kezelni a problémákat, megszűntek azok a morális gátak, amelyek szerint az emberélet az első, a politika pedig a második. Ma Európában konkrét politikai hasznot lehet szerezni azzal, hogy valaki kimondja: a menekültek fulladjanak bele a tengerbe.
Ez pedig apró, de fontos különbség, hiszen már nem arról beszélünk, hogy káros-e konkrétan egy nemzetnek a gazdasági bevándorlás, csupán kódneveket használnak arra, hogy káros-e, ha más színű emberek élnek az országunkban.
Itt jön a képbe Donald Trump és az Egyesült Államok. Amerikában ez a változás sokkal lassabb volt. Ott nagy hagyománya van a bevándorlók elleni gyűlöletnek, és természetesen magának a bevándorlásnak is. De eddig a vita ott is arról szólt, szeretnék-e az amerikaiak, hogy a Mexikóból vagy máshonnan érkezők elvennék a munkájukat. Persze ez a vita is félrement, hiszen az automatizáció nagyságrendekkel több ember munkáját veszi el, mint a mexikóiak, mégis a bevándorlás kérdéséről és kezeléséről beszélt mindenki.
Ez azért érdekes, mert a bevándorlás kezelésében lehet konszenzust találni, még a nagyon megosztott amerikai vagy magyar törvényhozásokban is. A legtöbb magyar párt egyetért a kormánnyal abban, hogy szigorítani kell a bevándorlást, ahogy a republikánusok nagy része is azt gondolja, hogy szükség van bevándorlásra, csak szabályozva.
De Donald Trump nemrég átlépett egy határt. A 2018-as félidei választás kifejezetten fontos volt a demokratáknak. Rengeteg fiatal és progresszív képviselő került be a képviselőházba, közéjük tartozik az a négy nő is, akiknek változatos etnikai és kulturális hátterük van, de hasonlóan progresszívek. Közülük még az amerikaiak is csak leginkább Alexandria Ocasio-Cortezt és az első muszlim képviselőnőt, Ilhan Omart ismerhetik.
Amikor Donald arról tweetelt, hogy a négy színesbőrű nő menjen haza a saját országába és inkább ott tegyen rendet, komoly határokat lépett át. És nem csak a rasszizmus miatt. Nem is az számít, hogy a négyből hárman az Egyesült Államokban születtek, a negyedik pedig tízévesen került Amerikába, menekültként. Inkább arról van szó, hogy az állampolgárság a modern demokráciák egyik legfontosabb vívmánya, és az az alapelve, hogy aki megszerezte, teljes jogú tagja a társadalomnak. Nem az számít, hol született, milyen színű, milyen vallású, hanem az, hogy állampolgár, így ugyanolyan jogokat élvez, mint akinek az ősei a Mayflowerrel mentek Amerikába, vagy puhított hús felett a nyeregben a Kárpát-medencébe.
Mivel az állampolgárság pragmatikus ügy, csak akkor lehet tiszteletben tartani, ha a bevándorlás kérdését is pragmatikus ügyként kezeljük. Ennek viszont vége, és Európa után az Egyesült Államokban is egyre nyíltabban kezd arról folyni a vita, hogyan álljanak hozzá a más bőrszínű és vallású amerikaiakhoz. Ez végső soron hasznos is lehet, mert a sok fedőkifejezés és kerülgetés alatt a vita eddig is erről szólt, csak mindig volt menekülőút a felelősség elől.
Magyarország és az értelmes párbeszédet akaró magyarok számára nagyon jó, hogy a vita nyíltan erre tolódott. Egyrészt már nem lehet azzal takarózni, hogy valaki nem rasszista, csak a bevándorlást szeretné megoldani. Másrészt pedig, ahogy a legtöbb esetben, most is érdemes lesz arra figyelni, hogyan oldanak meg az Egyesült Államokban egy olyan problémát, ami nálunk is létezik. Aztán pedig eltanulni a választ, hiszen nálunk sokkal profibb emberek dolgoznak rajta, sokkal több pénzből.
Kiemelt kép: Jabin Botsford/The Washington Post / Getty Images
