Tech

8500 kilométerre van a város, amiről jó lenne példát venni

Nagyjából húsz éve, hogy az egész világon terjedni kezdett az internet, ami nemcsak az életünket változtatta meg gyökeresen, de megágyazott a technológiai eszközök egészen új generációjának is. Először a telefonok lettek okosak, aztán a tévék, majd a különböző háztartási gépek, ma pedig már okosotthonokról beszélünk, sőt egyre több országból hallani okosváros-koncepciókról is. Ezek célja, hogy a metropoliszokban a legújabb technológiai vívmányok felhasználásával váljon fenntarthatóbbá, hatékonyabbá, kényelmesebbé, ezáltal pedig jobbá az élet.

Átlagos este Hongkong központjában. Fotó: Birkás Péter / 24.hu

Itthon, ahol a fővárosában egy évtizede nem sikerül bevezetni az elektronikus jegyrendszert, tudományos fantasztikumnak tűnhet, akadnak viszont olyan helyek a világon, ahol nemcsak tervezgetik az okosvárosokat, de már érezhetők az első eredmények. Ide tartozik Hongkong is: az ázsiai városállam 2017-ben hivatalosan is elkötelezte magát a fejlődés mellett. A bevezetés előtt álló projekteket pedig az idei ICT Expo keretén belül mutatták be először a nagyközönségnek.

Hongkong

Teljes nevén Hongkong különleges közigazgatási terület, a Kínai Népköztársaság két különleges közigazgatási területének egyike, 263 szigetből álló városállam. A kínaitól eltérő, saját jogrendszere van, saját pénzneme és bevándorlási törvényei, továbbá saját közúti forgalmi szabályai: a korábbi brit fennhatóság miatt a bal oldalon vezetnek. A kapitalista ország csak a honvédelmi és diplomáciai ügyekben kötődik a Kínai Népköztársasághoz.

Már a lámpaoszlop is okos

A helyi kormány mindent megtesz, hogy Hongkong igazi digitális város legyen: 20 000 ingyenes wifi-hotspotot üzemeltetnek, bevezettek egy QR-kód alapú gyorsfizetést lehetővé tévő rendszert, több tucat alkalmazást üzemeltetnek, a turisztikai hivatal pedig nagyjából 4500 forintnyi hongkongi dollárért olyan SIM-kártyát ad az idelátogatóknak, ami a 8 GB adat mellett hívást és üzenetküldést is biztosít.

És ez csak a jéghegy csúcsa, hiszen 2019-ben valóssággá válik az okosváros tervezet egyik fontos eleme, a Smart Lampposts projekt, aminek keretében okos lámpaoszlopok telepítése kezdődik Hongkongban. A fejlesztést bemutató Kingsley Wong helyettes kormányzati információtechnológiai vezető szerint június végéig 50 ilyen oszlop kerül a helyére, és ez a szám a közeljövőben 400-ra fog nőni.

Kingsley Wong az ICT Expo Smart Government Pavilonjában. Fotó: Birkás Péter / 24.hu

Az oszlopokat eleve úgy tervezték, hogy a következő generációs 5G hálózatok bevezetésekor bázisállomásként funkcionálhassanak. Emellé a környezeti hatásokhoz igazodó LED-fényforrásokkal vannak felszerelve, wifi-hotspotként funkcionálnak, található rajtuk meteorológiai állomás, a felszerelhető fánkszerű kiegészítők pedig térfigyelő kamerákat és hőkamerás forgalomszámlálókat rejtenek.

A kamerák hallatán persze sokaknak azonnal a kínai kormány disztópiákat idéző megfigyelőrendszere ugorhat be, ám nem szabad elfelejteni, hogy Hongkong egyike a Kínai Népköztársaság két különleges közigazgatási területének, ahol nem egészen úgy mennek a dolgok, mint a Hszi Csin-ping vezette országban. A kamerákat üzemeltető rendszer például azonnal kitakarja az arcokat és a rendszámokat, a képanyaghoz pedig a rendőrség is csak külön engedéllyel férhet hozzá. Az illetékesek szerint a cél a forgalomszámlálás és az értelmes adatgyűjtés, nem az emberek megfigyelése és nyomon követése.

Ennél okosabb lámpát még nem láttunk. Fotó: Birkás Péter / 24.hu

Az okososzlop különlegessége továbbá, hogy RFID (rádiófrekvenciás azonosítás) rendszerrel is fel van szerelve, méghozzá a látássérültek miatt. A projekt része, hogy a Smart Lamppost a vakoknak és gyengénlátóknak is információt adjon: a speciális tapogatóbotot megfelelő távolságból a rendszer felismeri, majd a kapcsolódó okostelefonos alkalmazás hangos tájékoztatást ad a pontos helyzetről, sőt akár útbaigazítást is képes adni egy másik oszlop felé.

Mindenki mást az oszlopokra helyezett QR-kód hivatott segíteni: a jelet a mobilunkkal beolvasva azonnal megtudható pontos pozíciónk. A Google Maps korában ez ugyan elsőre bőven meghaladott megoldásnak tűnhet, Hongkong azonban nem egy hagyományos város, mi is tapasztaltuk, hogy a rengeteg magas épület miatt a GPS hajlamos megbolondulni, akár utcákkal félrevezetve a telefonhasználót, így egyáltalán nem rossz ötlet, hogy az okososzlopok segítségével is tájékozódhatunk.

A fánkszerű egységekbe különböző technológiák szerelhetők. Fotó: Birkás Péter / 24.hu

Az adat mindenkié

A fentiek alapján talán már egyértelmű, hogy a Smart Lamppost projekt egyik célja az adatgyűjtés: az oszlopok figyelik az utakat, számolják a járműveket, képben vannak az időjárással kapcsolatban és mérik a légszennyezettséget, ráadásul mindezt valós időben teszik. Ez főleg azért fontos, mert a hongkongi kormány nemcsak gyűjti az adatokat, de meg is osztja őket, ráadásul nem csupán az állampolgárokkal, de egy saját API-on keresztül az erre igényt tartó cégekkel is.

A publikus adatok így bekerülhetnek a különböző szolgáltatásokba, minden korábbinál frissebb és pontosabb információt biztosítva például az időjárást, a levegőminőséget és a közlekedést illetően.

A kormányzat ugyanakkor nem ül a babérjain, arra várva, hogy a cégek felhasználják az adatokat: még az idén elindítanak egy olyan böngészős, de ettől függetlenül teljesen mobilbarát információs felületet, amin minden, a városra vonatkozó publikus adat valós időben lesz elérhető, és ebbe a rendszerbe fogják belekötni az okososzlopokról érkező információkat is.

City Dashboard: a város összes információja egy helyen. Fotó: Birkás Péter / 24.hu

Az ICT Expón már egy működő demót láthattunk, ami a helyszínen nyújtott teljesen friss információkat. Időjárási és a légminőséget adatok, színek (piros, sárga, zöld) jelölték melyik útszakaszon milyen sűrű a forgalom, ugyanígy látható volt a négy legfontosabb helyi alagút telítettsége, mely parkolóházakban van szabad hely (pontos számokkal), sőt akár a városszerte kihelyezett kamerák kétpercenként frissülő állóképét is le lehetett kérni, hogy a saját szemünkkel láthassuk, pontosan mekkora a forgalom a városállam fontosabb útszakaszain.

A rendszer a jövőben ráadásul folyamatosan bővül majd újabb információkkal: az oldal még el sem indult, de az már most biztos, hogy nem sokkal a rajt után az elérhető adatok között meg fognak jelenni a helyi közlekedési eszközökre vonatkozó részletek, még kényelmesebbé téve a hongkongiak életét.

Az okos város a jövő városa

Az okososzlopok és az információs felület megjelenése ugyanakkor még csak az okosváros tervezet két eleme, a kormányzat ezekkel párhuzamosan több más projekten is dolgozik. Már folyik a börtönben lévő elítélteket különleges karórával figyelő megoldásuk első tesztje, jövőre bevezetnek egy olyan digitális azonosító rendszert (eID), amivel könnyedén használható lesz 26 kormányzati szolgáltatás, és az ICT Expón már megtekinthető volt Hongkong új okoskártyája is (az itteni személyi igazolvány), amivel többek között már használható lesz a helyi reptér frissen bevezetett azonosító rendszere: csak oda kell érinteni a kártyát a terminál megfelelő részéhez (mintha PayPass-szal fizetnénk), és már nyílnak is a kapuk.

Nemcsak egy város, a kormányzás is lehet okos. Fotó: Birkás Péter / 24.hu

Hongkong alapból egy egzotikus hely, ahol különös szimbiózisban létezik egymás mellett a keleti kultúra és a megannyi modern felhőkarcoló, és mindezt csak tetézi az a természetesség, ahogy a város a saját rendszerébe építi az elmúlt évek technológiáit. Mindezt egyrészt lenyűgöző látni, másrészt az ember önkéntelenül eltöpreng magában: vajon itthon mikor fogunk hasonló fejlesztéseket látni?

Nyitókép: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik