Az egész úgy kezdődött, hogy a szomszéd kislány első szülinapi bulijára volt hivatalos a mi közel kétéves gyermekünk. A zsúrt a Szent István parkban tartották, ahol ezen a vasárnap délutánon nemcsak a szokásos populáció volt jelen: az egyik szobor előtti füves részen nők táncoltak hangos zenére. Pusztán újságíró-szakmai érdeklődésből megközelítettem a csoportot, aztán a gyerekbuliból is többször visszatértem hozzájuk. Sokfélék voltak, nagyjából 25 és 70 év közöttiek, csak az volt közös bennük, hogy nagy elánnal és végig mosolyogva végezték a gyakorlatokat. Néha random újlipótvárosi sétálók is beálltak a hátsó sorokba, egyszer még egy apuka is lötyögött pár percig. Közös fotóval zárult a tánc, mindenki izzadtan és vigyorogva távozott. Az órát tartó trénertől megtudtam, hogy ami itt történt, Niának hívják, ő pedig Brezina Kinga, fekete öves Nia-tanár. Interjút kértem tőle, néhány nappal később pedig már ott ültem egy óráján, hogy utána beszélgethessünk. Niáról, testről, sírásról, sebekről és gyógyulásról.
Hogyan találkozott először Brezina Kinga és a Nia?
Jártam egy női jógaórára egy stúdióba, és ott volt kiírva, hogy Nia minden hétfőn és szerdán 7-kor. Először a név tetszett meg, jól hangzott, de nem tudtam, mi az, és valahogy nem is kerestem rá akkor a neten sem. A második kisfiam születése után jutottam el az első órára, és ott ragadtam. Most már úgy néz ki, hogy örökre.
Mivel foglalkozott akkoriban?
Kommunikációs szakember voltam.
Mi fogta meg benne annyira, hogy elment a következő alkalommal, és utána is?
Hogy nem kellett közben gondolkodni. Hogy teljesen kiürült a fejem. A kommunikációval foglalkozó emberek nem nagyon szoktak fizikai tevékenységet végezni a laptop cipelésén kívül, így nekem egészen felszabadító, semmihez sem hasonlítható érzés volt. Mindannyian voltunk gyerekek, így emlékszünk arra, hogy létezik ilyen, hogy belefeledkezel valamibe, és azt se veszed észre, hogy eltelt az idő. Két kicsi gyerekem volt, pár hónappal voltam a második szülés után, és ott pihentem ki magam a Nia-órákon. Egyébként kérdeztem külföldi tanártársaimat, és tízből heten ugyanezt mondták: az fogta meg őket ebben az egészben, hogy kiürült a fejük egy órára. A Niában ezt úgy mondjuk, hogy megteremtődik a tér, kiürülsz, hogy be tudd fogadni, ami történik.
Flow-élmény?
Nagyon erősen. És 40-50 percen keresztül.
Mikor érezte, hogy ebből több lesz egyszerű hobbinál, és a kommunikációs szakemberkedésnek annyi?
Úgy az ötödik alkalommal. Elég erős hívás volt. Előtte csak olvastam arról, hogy létezik ilyen.
És akkor mi történt?
Felmondtam a munkahelyemen. Azt, amit épp csináltam, amúgy is be akartam fejezni, már a második gyerekem születése előtt gondolkodtam azon, hogy átmegyek non-profit oldalra, jobban szerettem volna a világ jobbításán fáradozni, mint hogy újabb kommunikációs stratégiákat alkossak. Bölcsész vagyok eredetileg, nem tudtam pontosan, mit szeretnék csinálni, csak azt, hogy váltanék. És akkor jött a Nia, és mint a gyorsvonat, elgázolt.
Bizonyos értelemben mégiscsak a világ jobbításán fáradozik, hiszen a Niával gyógyít is embereket.
Persze. Meg magamat is. Az egész úgy kezdődött, hogy nem éreztem jól magam a bőrömben, de nem a szülés miatt, csak egyszerűen nem voltam a helyemen, nem tudtam, merre mozduljak. Először is én kezdtem el ettől gyógyulni. A Niában a gyógyulás azt jelenti, teszek valamit, hogy jobban érezzem magam. És amikor rájössz, hogy ezt át is tudod adni, az elég jó. Vicces, mert amikor érettségiztem, a magyar tanárom azt mondta, mindenképp tanítanom kell, de az egyetemen nagyon hamar éreztem, hogy biztosan nem leszek középiskolai tanár. Aztán nemrég az érettségi találkozómon mondtam a tanárnőmnek, hogy „látod, Éva, tényleg bejött, csak húsz évet kellett gondolkodnom, hogy mégis mit tanítsak”.
Az oldalán találkoztam ezzel a mondattal: A testünk a legfőbb forrásunk, őrzi a titkokat. Ezt pontosan hogy kell érteni?
A magzati korod első szívverésétől az utolsó kifújt levegődig a tested kísér végig az életeden, nem lehet letenni a sarokba, hogy beugorj egy másikba. Ráadásul ma már egész remek kutatások zajlanak arról, hogy mi mindent cigölünk magunkkal a DNS-ünkben generációkra visszamenőleg anélkül, hogy tudnánk róla.
Egy interjúban hallottam egy alzheimereseket gondozó nőtől, hogy szoktak együtt sütögetni, mert lehet, hogy a páciensei már nem emlékeznek a gyerekükre vagy a férjükre, de azt tudják, hogy pogácsát hogyan kell gyúrni, mert az az emlék ott van a kezükben.
A Nia pedig abban segít, hogy a testünknek ezeket a titkait megfejtsük?
Igen. Segít odafigyelni a test nyelvére, meghallani, hogy mit mond. Intim kapcsolat alakul ki a szervezetünkkel, azaz meg tudjuk figyelni, hogy mihez milyen testi érzetek kapcsodnak. A gyerekek talán még érzik az ilyesmit, nekik még ez természetes. Aztán kikoptatják belőlük.
A TED-előadásában is van egy mondat, ami megérne egy bővebb kifejtést: A változás iránti vágy a talpaimban szokott megjelenni.
Az ember elkezd Niázni, aztán Nia-tanár lesz, és egyre jobban odafigyel a testi érzeteire. Hogy mi mihez kapcsolódik. Például amikor változtatnom kell, a talpam körül történik valami. Mondjuk begörcsöl. Oda bekötődött valami. De nem is kell ehhez Nia-tanárnak lenni: ha például hazudnak neked, érzed, hogy valami csavar a gyomrod tájékán.
Azt is mondja az előadásban, hogy sokan sírnak Nia közben. Ez a szembesülés a problémákkal?
Ez az, amit az előbb említettem: a testben elraktározott trauma, blokk egyszer csak kioldódik. Én például az elején minden órán ugyanannál a pontnál sírtam. Csak egyre rövidebbeket. Nincs ilyenkor nagy összeomlás, kiborulás, ez inkább egy szép, érdekes, csöndes sírás. Az ember nyeli a könnyeit. És közben vigyorogva ugrál tovább.
Katarzisszerű élmény?
Bár rendes bölcsészként erre szocializálódtam, én nem hiszek a katarzisban. Hanem ilyenkor érzed meg, hogy csak egy egészen picike kell ahhoz, hogy meginduljon egy változás. Amikor megszületik bennünk a változás iránti vágy, a bennünk bekötött blokk kienged. Van az izompólya, a fascia, tudja…
… Sajnos nem, én is bölcsész vagyok.
Amikor húst vesz, és…
… Vegetáriánus vagyok …
… Na mindegy, az a fehér rész a húson. Ezzel a részünkkel egyre többet foglalkoznak a tudósok, mert úgy néz ki, hogy ez képes elraktározni egy rakás traumát. Benyeli, és ott tartja az izmokban. És amikor egy olyan mozdulatot csinál az ember, hogy az ott kijön, na, az nem rossz érzés.
A mai napig előfordul, hogy sír Nia közben?
Persze. Csak nem akkor, amikor én tartom az órát. Alapszabály, hogy a munkám nem a terápiám. Amikor ott áll huszonöt nő a hátam mögött, akkor nem a neurózisomon rugózom, vagy, hogy a gyerekemet felveszik-e a gimnáziumba.
Mi volt a legnagyobb változás, amit tapasztalt valakin, aki az óráira jár?
Van egy csomó Nia-gyerekem. Ezt úgy kell érteni, hogy akiknél nehézségek voltak a gyerekvállalásban, azok az óráimon átlökődtek a testi-lelki gáton. Fizikai hatása a Niának, hogy a hormonháztartást egész szépen helyre teszi, finoman bebillenti a helyére. Sokszor kapok testi változásokról visszajelzést: valaki például elmesélte, hogy egy évig nem menstruált, négy hónapja jár az óráimra, és most ismét van menszesze. Én magam is inzulinrezisztens vagyok, és csodálatosan karban tudom tartani a Niával, nem kell gyógyszert szednem. Most voltam orvosi vizsgálaton, makkegészséges vagyok.
Nem nehéz egyszerre a tanár mozdulatait követni és közben figyelni a test változásaira?
Nem árgus szemekkel kell figyelni a testre. Sokan agyalnak, nézik magukat a tükörben, de nem érdemes, sokkal egyszerűbb, ha a testünk bölcsességére támaszkodunk. Mondhatnám, hogy olyan, mint a szex, de már azt is annyian túlgondolják, és így pont az sikkad el benne, ami a legjobb.
Gyakorló hipochonderként én valószínűleg nem is mernék odafigyelni a testemre, mert ilyenkor szoktam újabb súlyos betegséget felfedezni magamban.
Nem is úgy kell a testre figyelni, hanem arra, hogy miben is érzi magát jól az a test. Nia-tanárként az a szándékom, hogy mindenki, aki bejön az óráimra, jobban érezze magát a foglalkozás után, mint amikor megérkezett. Nem úgy kell ezt elképzelni, hogy figyeld, a bal felkarodban ott hátul most jön a forróság, és ha te épp nem érzed, akkor ma sajnos kimaradtál a jóból. És nem is az jön elő ilyenkor, hogy apád csúnyán ordított rád 1983-ban húsvét hétfőn, miután fejbe dobtad a szomszéd kisfiút. Ez egy testi munka, aminek hatása van a lelki kiegyensúlyozottságra. Ha akarom. Ha meg nem, akkor csak annyi történt velem egy órán, hogy elégettem 450 kalóriát.
És közben jó zenéket hallgatott.
Nagyon jó zenék vannak. A Nia központjában, Portlandben egy teljes stáb dolgozik azon, hogy a rutinokhoz, koreográfiához milyen számok szóljanak.
Mit jelent az, hogy black belt, azaz feketeöves tanár?
A Niatanár-képzés többszintű, a legalsó a fehér öv, ha azt elvégzed, akkor taníthatsz. Aztán mehetsz felfelé: kék, barna, fekete – és a feketén belül még van fokozat, én az elsőt már megszereztem, így jelenleg first degree black belt tanár vagyok. Ez olyasmi, mint a dan, ami nem is véletlen, mivel a Niában van jópár mozdulat a harcművészetekből, és a filozófiából is sokat átvettek. Magyarországon egyébként ketten vagyunk ezen a szinten, de kettőnk közül csak én tanítok.
Akkor innen már csak egy felsőbb szint van?
Lehetek még second degree, valószínűleg leszek is jövőre. Aztán pedig tréner – ha Portlandben is úgy akarják.
Az óráján csak nőket láttam, de múltkor, a Szent István parkban mesélte valaki, hogy szoktak néha férfiak is menni. Nekik más az élmény, más a hatás?
Valóban jönnek néha, bár Magyarországon ez még szokatlan. Amikor először vannak ott, meglepődnek, hogy mennyire fárasztó, és hogy nem csak eltinglitanglizunk. Akiket az amerikai férfi tanárok közül ismerek, mind nagyon kemény arcok, az egyik egy tagbaszakadt egybe-nyakú professzor, úgy néz ki, mint Henry Rollins, a másik egy táncos, atletikus testalkattal, a harmadik pedig egy szikár bajszos fickó, akár az apám is lehetne, de Santa Fében él a sivatag szélén egy lakóautóban.
A honlapján az is kiderül önről, hogy a Palást program életre hívója. Egy kliense írja, hogy ezzel a technikával több mindent tudott érzelmileg feldolgozni, mint korábban a pszichológusánál és a pszichodrámán. Mi ez az egész?
Természetesen ebben is ott van a Nia, jelen esetben a Nia 5 Stages, ami egy autentikus, nagy mozdulatokból álló mozgássor, amely az evolúció öt szakaszán, mondjuk úgy, hal, gyík, négylábú, majom, ember megy végig. A Palást pedig onnan jött, hogy majdnem minden nap olvasom a Farkasokkal futó asszonyok című könyvet. Szerintem ez az a könyv, amit minden nőnek el kellene olvasnia, na, szóval Én pedig egy nap arra ébredtem hajnali fél ötkor, hogy ha összerakom a Nia 5 Stagest a varrással, az olyan lesz, mint egy óriási szenzomotoros fejlesztés. A majdnem egyórás nagy, autentikus lassú mozgásokból belemegyünk egy egészen kicsi mozdulatokat igénylő alkotó folyamatba, amelynek során mindenki felvarrhatja a saját sebeit, fizikailag is átalakítva egy soha el nem múló fájdalmat valamivé, ami az ő dísze, az ő erőssége. Működik. Ne kérdezze, hogy miért, de működik.
Jó, nem kérdezem, de az érdekelne, hogy miben nyilvánul meg, hogy működik?
Hogy valaki rosszul van, eljön egy foglalkozásra, és aztán jobban lesz. Ez egy hat-kilenc hónapos folyamat, havonta csak egyszer találkozunk. A végén sokan állást változtatnak. Van, aki rendbe rakta a házasságát. Más pedig el tudta engedni végre a huszonéves gyerekét, hogy a saját lábára állhasson.
Ér megkérdezni, hogy varrt-e magának palástot?
Nem ér. De amúgy varrtam. Persze, hogy varrtam.
Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu
