Szombat délután van, jó idő, egy nagyobb csapat gyerek mégis iskolában van: a kisebbek a húsvétról beszélgetnek, a kicsit nagyobbak tollbamondást gyakorolnak, a legnagyobbak pedig Széchenyi Istvánról és március 15-éről tanulnak. Az órákon magyarul beszélnek, de amint kiszabadulnak a termekből, a gyerekek rögtön angolra váltanak egymás között. Ugyanis szinte mindannyian Angliában születtek, sokuknak pedig csak az egyik szülője magyar.
Leginkább magyarul beszélek a fiammal, mégis sokszor azt látom rajta, hogy nem pontosan érti, mit akarok neki mondani
– mesélte Korinna, aki tanít is a Magyar Klub és Iskola (MAKI) kéthetente megrendezett foglalkozásain. Közben fia, az angol apától született Sam lóg rajta, és nyúzza, hogy „Mommy, let’s go!”, „Gyere, anya, menjünk már!”.
Angliában születtek, magyarnak lenni tanulnak
A MAKI-t olyan, Londonban élő magyar szülők alapították, akiknek van valamilyen tapasztalatuk az oktatásban, de nem feltétlenül kisebb gyerekekkel: a cél, hogy az Angliában élő magyarok gyerekei tanulhassák a magyar nyelvet, kultúrát, történelmet, mindent, ami Magyarországgal kapcsolatos.
A gyerekeink már az angol rendszerben nőnek fel, de igazából a szülőknek hiányzik a magyar közeg, és emiatt szeretnék a gyerekeiknek átadni a magyar kultúra morzsáit
– magyarázta Kalmár Bernadett, az egyik alapító, aki korábban egy másik hasonló iskolában tevékenykedett, de úgy gondolta 2017 szeptemberében, hogy Kelet-Londonban, Leytonstone-ban is szükség lenne egy ilyen kezdeményezésre, mert sok arrafelé a magyar.
Bernadett kutató biológusként idegtudományokkal foglalkozik és tanít is a University College of Londonban, a másik ötletgazda, Bercsényi Kinga a szintén neves King’s College-ban dolgozik hasonló területen. „Ehhez képest egy ilyen klub nagyon más feladat, de a munkában szerzett tapasztalatok jól jöttek a szervezésnél, tanításnál is” – magyarázta Bernadett, aki egy egyéves megszakítástól eltekintve 1999 óta él Londonban.
Idéntől London az a hely, ahol életemben a legtöbbet éltem, és londoninak is vallom magam. Britnek annál kevésbé, azzal nem tudok azonosulni. Tudatos választás volt, hogy itt élünk, itt érezzük magunkat a leginkább otthon és elfogadva, itt találkozunk azzal a sok színes egyéniséggel, akik a barátaink
– utalt magán kívül szintén magyar férjére és a már Angliában született lányára és fiára. Bernadett gyerekei szintén járnak a MAKI programjaira, tehát a londoni identitás mellett magyar identitásukat is őrzik, erősítik.
A MAKI karitatív szervezetként működik, a tanárok és szervezők ingyen csinálnak mindent, az iskolán kívül is sok programjuk van, járnak például kempingezni és múzeumokba is.
Mivel Leytonstone az egyik Kis-Magyarország Londonban, így nem volt nehéz érdeklődőkkel megtölteni a hétvégi magyar sulit: körülbelül ötven gyerek gyűlt össze azon a márciusi napon is, amikor meglátogattuk őket.
Amíg a gyerekek tanulnak – például logopédus segítségével magyar hangokat kiejteni –, addig a szülők a büfében ismerkedhetnek, és kicserélhetik angliai tapasztalataikat. Ez sokaknak legalább annyira fontos, mint hogy a gyerekükre tapasszák a magyar kultúrát, ugyanis járnak a suliba egészen régi kiköltözők és frissen érkezők is.
A szülők eltérő életpályája és kivándorlási története okán a gyerekek is különböző helyzetbe kerülnek Angliában, de az
Amíg a gyerekek húsvéti tojásokat kerestek, mesejógáztak, és tanultak, több szülővel is beszéltünk kiköltözésük okairól, londoni életükről, terveikről, gyerekeikről. Mivel csak Londonban több mint százezer magyar él, így nagyon nehéz általánosat mondani, akár csak a magyar szülőkről is, ezért Katalin és László gyökeresen különböző történeteit meséljük el röviden, hogy átélhető legyen, mennyire különböző életutak vezetik a magyarokat külföldre.
Két évből húsz lett, és két háromnyelvű kisfiú
Anyukámmal laktam, így se tudtam félretenni, úgyhogy kijöttem szerencsét próbálni
– indokolta Katalin, hogy miért választotta 2001-ben otthoni munkája – ügyvédek mellet volt titkárnő – helyett 23 évesen a londoni babysitterkedést.
Úgy tervezte, legfeljebb két évig marad, amíg összespórol egy lakásra Magyarországon, de megismerkedett egy ciprusi férfival, akihez később feleségül ment, majd született két gyerekük.
Mindenki azt mondta, két hétig sem fogom bírni Angliát. Engem is meglep, de ma már a hazámnak érzem
– mondta Katalin, akiben már fel sem merül, hogy hazaköltözzön. Szülei háromszor-négyszer is meglátogatják egy évben, ők is utaznak évente kétszer a nagyszülőkhöz Magyarországra, de szorosabb kapcsolatot nem tervez az országgal.
„Itt nem kell számolgatni, hogy mire van pénz, mire nincs” – válaszolta, amikor megkérdeztem, hogy mi a legnagyobb különbség számára a két ország között. Mindezt úgy mondta, hogy a most 4 és 7 éves gyerekei mellett nem dolgozik, férje kávézójából élnek.
Ennek ellenére nagyon fontosnak mondta, hogy fiai beszéljék a magyart is, és nemcsak azért, hogyha hazalátogatnak, tudjanak beszélni a nagyszülőkkel, tudjanak más gyerekekkel barátkozni, hanem nekik is „bármit hozhat az élet, ahogy nekem is nem várt fordulatot vett”. Bármi legyen is, a kisgyerekek az angol és a magyar mellett törökül is tudnak, mert az édesapjuk észak-ciprusi.
Katalinnak lassan húszévnyi londoni élet után sincs állampolgársága, mert „nagyon sok pénz megszerezni”, a letelepedett státuszhoz képest pedig számára nem jár érezhető előnyökkel.
A brexit után meglátjuk, kell-e majd vízum az angoloknak, lehet a magyar útlevél még értékesebb is lesz
– más miatt nem aggodalmaskodik az esetleges brit kilépésen, az szerinte csak azokra lesz hatással, akik most tervezgetik a kiutazást. De konkrétumot még erről sem tudni, hiszen a brexit mikéntje és időpontja még mindig kérdéses.
Pszichológusból takarító: utóbbiból tudja eltartani a családját
A 49 éves László és családja csak öt és fél éve kelt át egy Suzukiba pakolt élettel a La Manche-csatornán, de a brexittől már ők sem tartanak, mert dolgozott eleget ahhoz, hogy megkapja a letelepedett státuszt, gyerekeinek pedig intézi az angol állampolgárságot. A gyerekek után járó támogatás és a lakhatási támogatás pedig letelepedettként is jár nekik, és nem számít arra, hogy ezt elveszíthetnék.
Szükségük is van erre az összesen körülbelül havi 900 fontra (330 ezer forintra), mert László takarítóként csak valamivel – éves szinten néhány ezer fonttal – keres többet a körülbelül évi bruttó 19 ezer fontos (7 millió forintos) minimálbérnél:
Emellett alacsony keresetűként és gyerekei után is járt neki korábban adókedvezmény, de ezt elveszítette, ahogy többet kezdett keresni a minimálbérnél. „Annyit akarok keresni, hogy egyáltalán ne legyen szükségünk semmilyen állami támogatásra” – László szerint úgy kiszámíthatóbb élete lenne, és jobban is érezné magát, ha nem szorulna segélyekre.
Ugyan azt mondja, hogy „takarítóra és pszichológusra is szükség van, a lényeg, hogy lelkiismeretesen dolgozzon az ember”, de László nemcsak országot váltott, hanem alacsonyabb státuszra is.
Itthon pszichológusként dolgozott a honvédségnél és egy állami kórházban, Angliában viszont raktári segédmunkásként kezdte, később sikerült takarítói állást szereznie. Egy furgonnal járja Nyugat-Londont és környezetét, hogy takarítsa egy autókölcsönző cég irodáit, felesége pedig még otthon van, mert nemrég lett négyéves a már Angliában született lányuk. Hajnalka, a feleség kétdiplomás, doktori fokozattal is bíró tanársegéd volt egy magyar egyetemen, amíg el nem bocsájtották egy megszorítás miatt.
„Ha nem jövünk ki Londonba, lehet hogy a kislányom meg sem születik” – mondta egyszer egy magyar rendőrnek, aki otthon állította meg őket új, angol rendszámú kocsijukkal, és arról érdeklődött, megérte-e kiköltözni. Az új autó szimbolikus is, mert az is közrejátszott a költözésükben, hogy a régi autójukra felvett frankhitel megnövekedett törlesztőrészletét már nem tudták fizetni.
Lászlóék tehát megélhetési okok miatt menekültek Magyarországról, és szeretnének majd hazajönni, „csak kellene egy biztos környezet”. Azonban ezt jelenleg nem érzi megalapozhatónak, szerinte 2010 után Magyarországon „egyre kevésbé látszik a jövő”. Példának hozza fel, hogy egyszer vissza akart menni régi állásába, de olyan ember lett a főnöke, aki megjegyezte róla, hogy nem fideszes, és „ellenségként kezelt”. Ezért sem akarta, hogy lefényképezzük, mert szerinte rossz pont lenne Magyarországon, hogy ilyesmiket elárul.
Nem szerették meg Angliát, a gyerekeik miatt maradnak: fia, Márk csak angol iskolában tanult, jól is megy neki: „Ha visszaköltöznénk az nem lenne nagyon jó, mert rosszabbul tudok magyarul, mint az otthoni gyerekek” – mondta a most 13 éves kamasz a könyvéből felnézve, érezhetően kicsit törve a magyart.
Nagyon jó itt gyereknek lenni, azt látjuk
– mondta László, akinek viszont esélye sincs a gyengébb angolja miatt a pszichológusként, szakmájában dolgoznia. Azaz a menni vagy maradni kérdése nála azt jelenti, hogy vagy a saját életét, vagy a gyerekei jövőjét választja.
Az ilyen és hasonló súlyos kérdések ott vannak több szülőben is a magyar suliban, a boldog gyerekzsivaj viszont elnyomja ezeket. Ezeknek a gyerekeknek a londoni környezet a természetes, és a MAKI-n keresztül ugyan ismerkednek magyar gyökereikkel, de azt csak egy későbbi életfázisban értik majd meg, hogy az ő itteni életüket milyen szülői döntések alapozták meg.
Kiemelt kép: Kálmán Mátyás /24.hu
