Nagyvilág

Olyan most a szerb politika, mintha utánoznának minket

Ha Magyarországon külföldi tüntetésekről, tiltakozásokról vagy olyan rendszerekről olvasunk, amelyek az autokrácia kialakulásával fenyegetnek, akkor reflexből elkezdünk hasonlóságokat és közös pontokat keresni az olvasottak és a magyar rendszer között. Ezek az átfedések néha sűrűbbek, néha gyérebbek, de majdnem mindenhol lehet belőlük találni. Vannak átfedések a magyar helyzet és az örmény között, de találhatunk akár Donald Trump és Orbán Viktor között is.

Az viszont nagyon ritka, hogy olyan politikai átalakulásokat lássunk, amelyek majdhogynem egy az egyben megfeleltethetők a magyar eseményeknek, úgy dinamikájukban, mint a konkrét történésekben. Valami ilyesmit érezhettünk az utóbbi pár hétben, amikor Szerbiáról és a szerb tüntetésekről olvastunk.

Szerbiában ugyanis sok szempontból tényleg nagyon hasonló a helyzet, mint nálunk. Kezdjük az elmúlt két nap eseményeivel. Szombat este ezrek vonultak a szerb köztévé, az RTS épülete elé. A vonulás oka az volt, hogy az ellenzék és a tüntetők szerint a kormánypárt a saját céljaira használja a köztévét, ahol az ellenzékiek lehetőséget sem kapnak megszólalni. A tüntetők megrohamozták az épületet, betörtek, és azt kérték, hogy öt percben élőben be tudják olvasni a követeléseiket. Nem tudták.

Este fél tizenegy körül a rohamrendőrség megrohamozta az épületet és kidobta a tüntetőket, akik közül többen megsérültek. Azt, hogy mennyire tükrözik az események a magyarországiakat, talán az mutatja meg a legjobban, hogy az épületbe együtt hatolt be Dragan Dilas, Belgrád volt polgármestere és a Demokrata Párt elnöke, valamint a szélsőjobboldali Bosko Obradovic, a Dveri vezetője, hogy aztán kidobják őket. A tömegben látható volt Boris Tadic volt elnök is, akit a jelenlegi elnök elődje, Tomislav Nikolic győzött le 2012-ben, egy durván eltaktikázott választás után.

Másnap

A politikusok végig arra kérték a tüntetőket, hogy ne okozzanak kárt senkiben, majd miután nem engedték őket megszólalni és kidobták őket az épületből, többen ott maradtak és a himnuszt énekelték. Nebojsa Sztefanovic belügyminiszter, aki a tüntetők egyik kedvenc célpontja Aleksandar Vucic elnök mellett, közölte, hogy mindenkit felelősségre vonnak.

Lehet, hogy ezt nem kellett volna közölni, mert másnap egészen hasonló dolgok történtek. Miközben Vucsics az elnöki palotában tartott sajtótájékoztatót a szombati eseményekről, tüntetők vették körbe az épületet, és elzárták az összes bejáratot. Rövid összecsapások voltak a rohamrendőrökkel, miközben bent az elnök arról beszélt, hogy nem fogja engedni, hogy a tüntetők veszélybe sodorják bárki biztonságát, és vissza fogja állítani a rendet Szerbiában.

Odakint a már említett Obradovic kevésbé visszafogottan beszélt, és a szélsőjobb hagyományos retorikai elemeit felhasználva azt mondta,

Vucic maga dönti el, hogy ember lesz-e és lemond, vagy egy patkány és a patkánylyukon keresztül menekül el.

A tömeg kint egyszerre követelte az elnök, a miniszterelnök, a parlament szóvivője, a belügyminiszter és a köztévé vezetőjének lemondását.

A tüntetéseken pártzászlók nem voltak ugyan, de – mint az már kiderült – politikusok igen. Maguk a szervezők kérték, hogy ne hozzanak zászlókat, és ez is összeköti valamennyire a magyar és a szerb eseményeket. A tüntetéseket ugyanis nem a pártok szervezték, hanem egy civil csoport, amely már a 2017-es, Vucic megválasztása utáni tüntetéseket is szervezte. Ennek a civil csoportnak leginkább egyetemisták a szervezői, de többen csatlakoztak a nagyobb szerb egyetemek tanárai közül is.

A tüntetéssorozat, ami az Egy az ötmillióból (1od5miliona) nevet kapta, három hónapja kezdődött el, azóta minden szombaton találkozik egy kisebb tömeg a belgrádi egyetem előtti téren. Szombaton is innen vonultak az RTS központjához, és kezdték el azt tojásokkal dobálni. A név egyébként onnan jött, hogy Vucic korábban közölte, akkor se fog engedni a tüntetőknek, ha ötmillióan mennek ki az utcára.

Stabil kormány

Ez egyébként Szerbia szavazóképes lakosságának felel meg, és valószínűleg soha nem mennének ki ennyien, mert az a helyzet, hogy Vucicnak és a Szerb Haladó Pártnak egészen stabil abszolút többsége van az országban. Ugyan folyamatosan hallani olyan követeléseket, hogy legyenek előre hozott választások, de ezeket az ötven százalék fölötti támogatottságú SNS simán megnyerné, Vucic pedig ennél is népszerűbb.

A tüntetéseken, ahogy Magyarországon is, elsősorban az aktív, de nagyon dühös kisebbség van jelen. Az őket képviselni akaró ellenzéki pártok pedig nagyon messze vannak a kormánypárttól. Ennek persze az egyik oka az, hogy a Fideszhez hasonlóan Vucic SNS-e is saját maga felé hajlította a választási rendszert.

Vucic érdekes kettős játékot játszik, amióta 2014-ben hatalomra jutott. Igyekszik ugyanis Oroszországgal és a Nyugattal is jóban lenni, sőt, rég volt olyan elnöke Szerbiának, akit ennyire értékelt például az Európai Unió. Miközben az elnök Szerbiát minden eddiginél közelebb hozta az EU-hoz, Oroszországtól vásárolt például fegyvereket. Ez a kettős játék eddig simán működött, és az egyensúlyozás azzal egészült ki, hogy belföldön sokkal komolyabb befolyást gyakorol a médiára és az állam minden területére, mint az eddigi vezetők.

A problémák

A tüntetők panaszai például, hogy Szerbiában ma a pártcsinovnikok kapják meg a jól fizető állásokat, hogy a rendszer alapjaiban korrupt, hogy torz a választási rendszer, hogy a kormánypárt megvette a média nagy részét. Ezek nagyon hasonló panaszok ahhoz, amilyeneket Magyarországon hallani.

Ami viszont fontos különbség, hogy miközben Magyarországon jelentős hagyományai vannak a tüntetéseknek, Szerbiára ez nem igaz. Ugyan Slobodan Milosevicet végül egy tömeges tüntetéssorozat buktatta meg, az országban nem voltak igazán jelentős tüntetések az elmúlt években, miközben nálunk ez lassan népszokássá válik.

És az is különbség, hogy Magyarországon, eddig legalábbis, nem nagyon vertek meg politikusokat vagy újságírókat. A mostani, három hónapja tartó szerb tüntetéssorozat viszont azzal kezdődött, hogy Borko Stefanovicot, egy ellenzéki politikust ismeretlenek megvertek Krusevacon. Alig pár nappal ezután pedig felgyújtották egy ellenzéki újságíró, a Zsig Infónak dolgozó Milan Jovanovic lakását Belgrád külvárosában.

Kiemelt kép: Oliver Bunic / AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik