Nagyvilág

Szerbiában (is) hazudik a közmédia a kormányellenes tüntetésekről

Ahogyan Magyarországon, Szerbiában is folyamatos tüntetéseket tartotanak december végén. A demonstrálók mindkét országban a korrupció és a diktatórikus állapotok miatt tiltakoznak, a közmédia pedig eltorzítva számol be a megmozdulásokról. A hasonlóságok azonban csak eddig tartanak – írja az Index.

Szerbiában,  december 5-e óta minden szombaton, az ünnepek alatt is utcára vonulnak a nacionalistából EU-pártivá vált Aleksandar Vučić ellen tüntetők, így december 29-re is demonstrációt szerveznek Belgrádban a korrupció és az ellenzéket ért támadások miatt.

Borko Stefanović vezető ellenzéki politikust november 23-án Kruševac városában egy gyűlésre menet ismeretlen elkövetők botokkal verték meg, Milan Jovanović korrupciós ügyekkel foglalkozó oknyomozó újságíró, házát pedig néhány héttel korábban Molotov-koktélokkal gyújtották fel. A tiltakozók szerint mindkét esethez köze lehet a kormánypártnak. Bár a politikus megtámadása miatt a rendőrség őrizetbe vett három gyanúsítottat, hamarosan szabadlábra is helyezték őket.

A közmédia igyekszik jelentéktelennek beállítani a tízezreket megmozgató tüntetéseket, Vučić pedig azt mondta, akkor sem enged a követeléseknek ha ötmillió ember vonulna utcára. Emiatt lett a tüntetések mottója az „Egy vagyok az ötmillióból” szlogen. A helyzetre felfigyelt az Európai Parlament is, és figyelmeztette Szerbiát, hogy tegyen lépéseket a szólásszabadság és a médiaszabadság ügyében.

Szerbiában a magyarországi viszonyokhoz képest máshol helyezkednek a politikai törésvonalak a szembenálló felek között. Míg a jelenlegi államfő, Vučić korábban nacionalista volt, EU-párti politikusként futott be és a közelmúltban Koszovó függetlenségéről tárgyalt Brüsszellel. Az ellenzéki Dragan Đilas, a Demokrata Párt valamikori elnöke ugyanakkor elutasítja az EU-s párbeszédet, és Koszovót továbbra is Szerbia részének tekinti.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.