Nagyvilág

Letartóztattak egy szerb polgármestert, mert felgyújtatta egy újságíró házát

Letartóztatták Belgrád egyik külvárosának polgármesterét, mert a gyanú szerint parancsot adott egy helyi újságíró zaklatására és házának felgyújtására – közölte a Vecernje Novosti című belgrádi napilap szombaton.

A hírt Aleksandar Vucic köztársasági elnök jelentette be péntek késő este. Mint mondta, Milan Jovanovic ellenzéki újságíró háza a decemberben leégett, amikor az azóta elfogott gyanúsítottak Molotov-koktélokkal dobálták meg a házhoz épített garázst. Személyi sérülés nem történt. Milan Jovanovic az eset után úgy nyilatkozott, azért vált célponttá, mert a városrészében tapasztalt korrupcióról írt.

Aleksandar Vucic közölte, hogy letartóztatták az érintett városrész polgármesterét. A polgármester, Dragoljub Simonovic ugyan a legnagyobb kormánypárt, a Szerb Haladó Párt tagja, de mint mondta: a párttagság senkit sem védhet meg a felelősségre vonás alól.

Az újságírókat meg fogjuk védeni, függetlenül attól, hogy kinek dolgoznak

– jelentette ki az államfő, majd úgy folytatta: “senkit nem fogunk megvédeni csak azért, mert politikus”.

Fotó: ANDREJ ISAKOVIC / AFP)

Az újságírót ért támadás volt az egyik oka a két hónapja tartó államfőellenes tiltakozásoknak. A tüntetők szombatonként összegyűlve azt követelik, hogy a hatóságok göngyölítsék fel Oliver Ivanovic koszovói szerb politikus meggyilkolásának az ügyét, valamint derítsék ki, ki áll az ellenzéki politikusokat és újságírókat ért támadások mögött.

Emellett azt is kérik, hogy a szerbiai közszolgálati televízió biztosítson legalább ötperces megjelenést az ellenzéknek, mert állításuk szerint a közmédiában évek óta nem szerepelhetett vezető ellenzéki politikus.

Aleksandar Vucic távozásán kívül követelik Nebojsa Stefanovic belügyminiszternek, valamint a szerbiai közszolgálati televízió vezérigazgatójának és a hírműsorok főszerkesztőjének a lemondását is.

A tiltakozás mögött álló, mintegy 30 ellenzéki pártból és szervezetből álló Szövetség Szerbiáért elnevezésű tömörülés szerint Vucic autokratikus eszközökkel irányítja az országot, pártja pedig korrupt, és minden ellenzéki gondolatot elnyom.

Kiemelt kép: ANDREJ ISAKOVIC / AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik