Politikailag a jelenlegi helyzetben biztosítani lehet, hogy az ily módon újjászervezendő Akadémiának a vezetése (autonómia és titkos szavazás mellett) a mi kezünkben legyen. Erre a változásra szükség van, mert bár az Akadémia elhalatására vettünk irányt, az Akadémia halódva ugyan, de mégis létezik és esetenként bizonyos aktivitást fejt ki, amit kívülről nehéz irányítani.
Aki azt gondolta, hogy a fenti idézet a 2010-es évek végéről származik és egy titkos NER-tanácskozásról szivárgott ki, most alaposan szégyellje el magát.
A mondatokat maga Gerő „Hídverő” Ernő vetette papírra abban a bizalmas feljegyzésben, melyet 1949. június 17-én Rákosi Mátyásnak, Farkas Mihálynak és Kádár Jánosnak küldött, és melyben többek között a Magyar Tudományos Akadémia átszervezésére tett javaslatot.
Ahogy az MTA honlapján az intézmény történetét bemutató írásból is kiderül, a II. világháború után az Akadémia több szempontból is a megszűnés határára jutott. Egyrészt ellehetetlenített anyagi helyzete miatt (a Vigyázó-hagyatékból származó földbirtokait felosztották a földosztás során, pénz- és értékpapír-vagyona a hiperinfláció áldozata lett, a bérházakat pedig államosították – figyelem, a dátum itt is 1948, nem 2019!), másrészt érezhető volt a hatalomra került Magyar Dolgozók Pártja felől érkező, az Akadémia létét is megkérdőjelező fenyegető politikai nyomás. Az MTA honlapja szerint
az Akadémia megszűnésének lehetősége 1948-ban vált politikai fenyegetettséggé, amikor »a magyar tudomány legfelsőbb irányító szervét« megteremteni kívánó Magyar Dolgozók Pártja (MDP) az évi százezer forintos államsegélyen tengődő Akadémia ellenében felállította a kormányzati szervként, tudományügyi minisztériumként működő Magyar Tudományos Tanácsot.
Kónya Sándor a Tudománytörténet című lap 2000/2. számában a Gerő Ernő javaslata az Akadémia átszervezésére című cikkében (ahonnét a fenti idézet is származik) ezt írja:
A Magyar Dolgozók Pártja (MDP) a hatalom megszerzése után megkezdte a tudományos élet átalakítását is. A tudományos kutatás intézményrendszerének átformálására és irányítására 1948-ban létrehozták a Magyar Tudományos Tanácsot (MTT), amely formailag a miniszterelnök felügyelete alá tartozó, tudományos testülettel is rendelkező állami szerv volt. Ténylegesen egy szűk csoport, a 6 tagú pártkollégium irányította, Gerő Ernő vezetésével. Kezdetben ahhoz hasonló szerepet szántak a Tudományos Tanácsnak, mint amilyet a Szovjetunióban a Szovjet Tudományos Akadémia töltött be.
Vonalas vs. színvonalas
Ha valaki valahol azt vélte hallani az elmúlt hónapokban, hogy az MTA kormányzati átalakítása orosz minta alapján történik, annak talán ez a fenti idézet is furán cseng. Hogy jobban megértsük a II. világháború utáni helyzetet és az esetleges párhuzamokat, Katona Csabához, az MTA tudományos munkatársához fordultunk.
A történész szerint az akkori események most az évforduló miatt is reflektorfénybe kerültek, hiszen épp 70 éve történt mindez.
Az Akadémia a történelem során rengeteget változott, viszont mindig is független, autonóm szervezetként létezett, és bár az állam pénzéből működött, az állam közvetlen beleszólással nem bírt a tudományos tevékenységébe. Nyilván nem volt politikamentes a két háború között sem, de a totális pártállam kiépülésekor minden megváltozott
– mondja Katona, még mindig az 1947 utáni helyzetre utalva.
Az Akadémia elnöki tisztét 1946 és 1949 között Kodály Zoltán töltötte be, vele a történész szerint „az volt a baj, hogy nem volt elég vonalas”.
Amikor például 1949 augusztusában Gerő Ernő utasítást adott, hogy az újjáépített Lánchídról a koronás címereket el kell távolítani, és a helyükre az új népköztársasági címert kell elhelyezni, akkor legalább az oroszlánfős zárókövek megmentése érdekében nem kisebb személyiség, mint Kodály Zoltán ragadott tollat: »Az oroszlánfős zárókő nem csupán díszítő elem, hanem a kapunyílás nyomatéka s ezt a gócot jelentőségteljesebbé teszi, úgy, hogy architekturai szerepe is van. Ez az oroszlánfő a megterhelés kifejezője. Nélküle a címer nyomaték nélkülinek és így erőtlennek hatna.«
Katona elmondása szerint a pártban eldöntött tény volt, hogy az Akadémiát saját irányítás alá kell venni, az állam szócsövévé kell tenni. Az említett Magyar Tudományos Tanács létrehozásával az volt a cél, hogy „kormányzati behatolási pontot” képezzen az MTA átszervezéséhez.
Az, hogy Gerőt rakták az élére, mutatja, milyen súlyt képviselt az ügy a pártban.
Bár – ahogy a történész mondja – Gerőről „nem a tudomány jut az eszünkbe”, azért akadtak tudósok, akik beálltak a sorba. Katona elsőként a régi kommunista Alexits György matematikus nevét említi, aki később az átszerezett MTA főtitkára lett 1949–1950 között.
Az elhajlók elhajtása
1948. szeptember 8-án felállt tehát a Magyar Tudományos Tanács, és indult az Akadémia átalakítása.
Úgy kezdődik, hogy kiszórnak rengeteg embert. Nemcsak az Akadémiáról, az egyetemekről is. Az ideológiailag nem megfelelő, »reakciós« embereket, » jobboldali elhajlókat « el kell távolítani. És amikor politikai alapon szelektálnak, az mindig nagyon necces történet. Erre hivatkozva egészen kiváló tudósokat távolítottak el, a polgári-jobbközép gondolkodás képviselőit, akik véletlenül sem voltak nácik.
Katona szerint a menetrend így nézett ki:
- tisztogatás: eltávolítani mindenkit, aki nem úgy gondolkodik, ahogyan mi;
- aki pedig marad, azt becsatornázni egy konkrét gondolkodás irányába, teljes állami kontroll mellett.
Ezzel párhuzamosan a párt egyes funkcionáriusaiban felvetődött az is, hogy megszüntetik az Akadémiát, de erre maga a szovjet fél mondta, hogy
Az említett Kónya-cikkben ezt olvashatjuk:
E taktikát az egyik jelentésben a következőképpen indokolták: »1. Helytelen lett volna »román útra« lépni, az Akadémiát szétverni, mert akkor elveszítettük volna az intézmény anciennitásában rejlő értékeket. 2. Nem voltak és ma sincsenek olyan tudományos kádereink, akikkel a részben szétvert Akadémia helyeit feltölthettük volna. 3. Számítanunk kellett az akkor még csak körvonalaiban kialakuló népfront polgári rétegei oldaláról bizonyos jogosnak látszó ellenállással az Akadémia erőszakos szétverése esetén. 4. Szembe találtuk volna magunkat még a haladó intellektuelek tekintélyes részével is.«
Sztálin, Micsurin, ruszkik és Rusznyák
A Szovjet Tudományos Akadémia akkor már rég a politika alávetettjeként működött. Katona Csaba említi, hogy Magyarországon is megjelent 1950-ben a Sztálin és a szovjet tudomány című „alapmű”, benne ilyen tanulmányokkal: Sztálin és a történettudomány, Sztálin és az irodalom kérdései, Sztálin és a micsurini agrobiológia, Sztálin és a szovjet kohászat. Szerencsére azonban a Szovjet Tudományos Akadémia számára a magyar partner mégiscsak az MTA volt, így azt nem megszüntetni kellett, hanem „megreformálni”.
Na, de térjünk vissza a ’40-es évek végére: a Magyar Tudományos Tanács működését 1949. december 15-én befejezte, kicsivel előbb, október 31-én jött egy új elnök (Kodály helyére) az Akadémia élére, a szintén velejéig lojális Rusznyák István orvos, belgyógyász (ekkor hozzák létre annak a kutatói hálózatnak az alapjait, amelyet most épp a Fidesz-kormány kíván megreformálni, miután 2012-ben már megreformálta). Rusznyák 1970-ig maradt az Akadémia elnöke.
A pékség és a szörnyeteg
De mi volt a baja a pártnak az Akadémiával? A legegyszerűbb, ha idézünk Andics Erzsébet történész, kommunista politikus egykori képviselői felszólalásaiból:
A Magyar Tudományos Akadémiának egy tespedő, reakciós, népellenes politikai és társadalmi rendszer volt a stupid támasza: okozta azt, hogy tudományos színvonala is annyira süllyedt, hogy tudománytalansága szinte közmondásszerű volt. (…) A Magyar Tudományos Akadémiának és munkásainak nem szabad elfelejteniük: egészen más szellemben kell dolgozniuk a jövőben. A magyar tudományos élet munkásainak komolyan fontolóra kell venniük: irányító eszmének kell tekinteniük Sztálin elvtársnak azokat az utasításait, amelyeket a szovjet tudósoknak adott néhány esztendővel ezelőtt. (…) Ez a tudomány akkor lesz igazán haladó tudomány, ha […] megtanítja a magyar népet nemcsak arra, hogy harcoljon az imperialista háború veszélye ellen, hanem megtanítja arra is, hogyan lehet eredményesen harcolni, hogyan lehet megakadályozni a reakció munkáját, hogyan lehet kitépni a magyar életből a reakciós osztályok és intézmények utolsó gyökereit is. (Országgyűlési napló, 1949. 12. 13.)
Katona Csaba szerint a dagályos szavak mögött sokkal egyszerűbb igazság húzódott meg:
A párt elképzelései szerint a reakciós (fasiszta stb.) akadémia megreformálása – amely nyilvánvalóan Rákosi elvtárs segítségével történik – után végre utat kaphat a modern magyar tudomány, mely a szovjet eredményekre épül majd, a népért fog dolgozni, olyan témákkal fog foglalkozni, amelyek segítenek a kapitalizmus elleni küzdelemben.
Innentől kezdve mindent az állam dönt el: a tudományos kutatás irányait, szemléletét, hogy kivel dolgoznak együtt és hogyan publikálnak. Felszámolják az Akadémia autonómiáját.
– mondja Katona Csaba, és gasztronómiai-vállalkozási példával illusztrálja a problémát:
Tegyük fel, hogy van egy pékség, amit egy nagyvállalat tart fenn. De a nagy cég nem biztos, hogy beleszól abba, hogy helyben mit csináljanak, hiszen azért van a pékségnek felelős vezetője, hogy eldöntse, zsemléből kell több vagy kifliből. Nem biztos, hogy a termelés javát szolgálja, ha a több száz kilométerre levő központból hoznak meg helyette döntéseket. Na, ugyanez igaz a tudományra: ha nem kap autonómiát a tudományos közösség, hanem központi direktívákban jelölik ki, mi az érdekes kutatási irány, az nem biztos, hogy jó. Azért vannak a kutatóintézeteknek vezetői, mert ők értik a szakmájukat
– mondja a történész, még mindig a ’40-es évek végi eseményekről. De ezen a ponton megjegyeztük: a jelenlegi helyzetben találkozhattunk olyan panaszos felvetésekkel az Akadémiával kapcsolatban, hogy például a történészek nem produkálnak a „magyar emberek szívének kedves” eredményeket.
Katona erre így reagált:
Elnézést, de a tudósnak nem az a feladata, hogy olyan eredményekről számoljon be, melyek népszerűek. Ez olyan, mintha valaki elmenne az orvoshoz, és a doktor nem az igazat mondaná neki, hanem azt, ami a beteg szívének kedves, azaz, hogy nincs semmi baj. De nem mondhatja ezt, mert beteg.
Ideológiai analógia
Visszatérve a 70 évvel ezelőtti eseményekre: az MTT mindössze két évig működött, 1949-ben már meg is szűnt, hiszen beteljesítette feladatát. A történész szerint:
A Tudományos Tanácsot kizárólag abból a célból hozták létre, hogy az Akadémiából egy marxizmusnak megfelelő formátumú, pártállami irányítású szervezet legyen, és ezt a munkát elvégezte. Nem véletlen, hogy Alexits, az MTT főtitkára ezt követően az Akadémia főtitkára lett.
De vajon hogyan folytatódik a 2019-es történet? Mi a várható forgatókönyv a kutató szerint?
Sokkal kormányközelibb tudományos kutatás fog kialakulni, ez most evidenciának tűnik. Példátlan kormányzati nyomás nehezedik az Akadémiára, éppen akkor, amikor az áltudományos megközelítések mind szélesebb körben válnak népszerűvé és ismét erősödik a legsötétebb pártállami időkben is tapasztalható tudományellenesség. Mindezt tetézi a sajtó egy részének az 1945 utáni időket idéző érvelése, ahol ilyesmi is olvasható: »a magyar tudományos élet egy szűk rétegét megjelenítő Magyar Tudományos Akadémia«, míg máshol épp az a vád, hogy az Akadémia uralja a tudományosság egészét.”
Katona szerint kifejezetten rossz érzést kelthet minden gondolkodó emberben, hogy az „érvelés” mennyi hasonlóságot mutat az 1949-es felvetésekkel. Érdemes csak ezt a két idézetet elolvasni:
A Magyar Tudományos Akadémia társadalomtudományi részlegeit a balliberális ideológia tartja megszállva. (Magyar Idők, elnézést, de nem linkeljük.)
Illetve:
A Magyar Tudományos Akadémia falai között igen elevenen él még a reakció szelleme. (Kállai Gyula felszólalása. Országgyűlési napló, 1948. 02. 23.).
A történész summáz:
Ha a balliberális és reakció szavakat felcserélnénk, semmi okunk nem lenne kételkedni, hogy az első szöveg származik 1948-ból, a második pedig 2017-ból. Ha frivol lennék, analóg példaként idézhetném Mackey iskolapszichológus pallérozott érvelését a South Parkból: »A drog az rossz, érteeem?«
Ami pedig az akadémiával történik: az MTA és az ITM tárgyalódelegációja Lovász László és Palkovics László vezetésével közös szándéknyilatkozatot írt alá. A 2019. március 21-i elnökségi ülést követően a Magyar Tudományos Akadémia Közgyűlése dönthet az MTA kutatóintézet-hálózatáról.
Kiemelt kép: UVATERV / Fortepan
