Először is hadd szögezem le:
A születésnek normális ember örül és gratulál.
És hadd szögezem le azt is, hogy szerintem (szemben bizonyos vadliberális nézetekkel) a gyerekszületés nem kizárólag magánügy.
A gyerek személyében állampolgár (is) születik: az államnak dolga van és lesz vele. Meg neki is az állammal, szegénykémnek.
Hogy szülessen több gyerek, azért tehet az állam, meg hogy ne szülessen, azért is. Civilizált, nyugati államok is tehetnek ezért, csak ez a részükről tapintatot, józanságot és körültekintést jelent, lévén a nyugati világ nem kollektivista, hanem (természetesen és hálaistennek) individualista. Ami annyit tesz, hogy a gyerek, meg úgy általában a család:
- elsősorban tényleg magánügy,
- meg másodsorban is,
- és csak sokadsorban lehet „államérdek” meg politikai csomagtartalom.
A nyugati társadalmak e téren ódzkodnak a radikális beavatkozásoktól.
előbbi ugyebár egykepolitikát folytatott a közelmúltig, vagyis tiltotta és szankcionálta a több gyermek „vállalását”, utóbbi meg, többek közt, a gyermektelenséget sújtotta különadóval.
Egyik sem hatástalan. Viszont mélyen problematikus.
A demográfia ugyanis összetett, finom és bonyolult viszonyrendszer, földrajzi, kulturális, szociális és mindenféle vonatkozásokkal. S mivel e rendszer legkisebb alkotóelemei hús-vér emberek, e rendszerbe nem barmolunk bele csak úgy.
És hát oszlassuk el a félreértést: a demográfia messze nem csak arról szól, hogy hányan vagyunk. A lakosságszám relatív csökkenését összekötni a rövidesen bekövetkező nemzethalál víziójával nyers ostobaság – főleg, ha bűvös számként emlegetjük a tízmilliót, ami alá nem szabad csökkenni, mert juj.
Már rég alácsökkentünk, s nincs abban semmi juj.
A demográfiai helyzetet nem csupán az adott időszakra vonatkozó születésszám jellemzi, hanem az is, hogy:
- hányan halnak meg,
- milyen a lakosság életkor és nem szerinti megoszlása,
- mennyi a munkavállaló,
- mennyit keresnek az emberek, mennyi a bérek reálértéke,
- milyen a lakosság egészségügyi állapota,
- milyen a lakosság iskolai végzettsége, mennyi és milyen kultúrát fogyaszt,
- hányan érkeznek és hányan vándorolnak el; kik érkeznek és kik vándorolnak el,
- és hogy azok a gyerekek, akik megszületnek, hová születnek és miért.
Az, hogy egy gyermek megszületik, nem annyira diadalmas végeredmény, mint inkább kezdet – egy remélhetőleg sok évtizedig tartó emberi élet kezdete. És nagyon nem mindegy, hogy az az emberi élet később hogyan alakul.
Tök jó, hogy megszülettek a Ratkó-gyerekek, de mivel az a korszak csupán fél évtizednyi „boom” volt, amit visszaesési hullámok követtek, a Ratkó-gyerekekből rövidesen nyomorgó kisnyugdíjasok lesznek.
A Ratkó-csomaghoz más tekintetben is hasonlít az orbáni terv: szintén a gyakran szülő, s közben buzgón dolgozó nő az eszményképe; lásd bölcsődék, munkavállalói szja-mentesség, gyeden levő nagymama.
Nem kell áttörés, nem kell forradalom, az ilyesmi nem fenntartható, nem egészséges. A népesedéspolitika akkor ér valamit, ha hosszú távú, ha szervesen fejlődő és nem „boom”-szerű, ha a meglevő adottságokra és a természetes folyamatokra épít, nem pedig mesterségeseket gerjeszt.
Az ingatlanpiacot sem helyes csak úgy ukmukfukk felpumpálni, meg az építőipart se, meg az autópiacot se, mert ezek súlyos torzulásokat okoznak már rövid távon is.
A társadalompolitika az arányok művészete, kell hozzá a finom különbségekhez való érzék, ami például Orbán Viktorból hiányzik: vaksi elefánt ő a demográfia porcelánboltjában. És ez most a születések számát növelni kívánó, évi százötven-milliárdos intézkedéscsomagon látszik leginkább.
Merthogy kiket céloz a csomag? Alapvetően azokat a házasokat, akik három vagy több gyermeket „vállalnak”. (Istenem, mintha a gyerekcsinálás és -nevelés valamiféle társadalmi munka lenne, amiért ezután jó pénzt lehet kapni. Ne mondjátok, hogy nem értitek, miért borzasztó ez önmagában is.) Nekik, legalábbis a miniszterelnök egy-egy mondatos tájékoztatása szerint, megnyílik a kassza.
Az üzenet egyszerű:
Persze nem tudhatjuk, mennyire lesz tartós ez a mostani családvédelmi akcióterv. És egyelőre ezt sem tudjuk, pontosan kinek és mi jár majd. Ez most az első hírdetonáció időszaka. Lesz még csomó apró betűs rész: megkapod, ha teljesíted ezt, meg ezt, meg ezt, és hát sajnos te is kiesel belőle, meg te is: ahogy a CSOK-nál látjuk.
Meg ugye simán kiderülhet például az anyák szja-mentessége kapcsán, hogy nem jár mindenkinek, akinek meg igen, annak nem igazán éri meg – emlékezzünk, hogy pukkadt ki a devizahitel-elengedési ígéret luftballonja tavaly.
De, jó, tételezzük fel, nem lesz apró betűs szakasz.
Mármost ugye nem részesíthetsz előnyben egy társadalmi csoportot úgy, hogy a többit egyúttal ne diszkriminálnád. Ha van valamid, jogod annak adni, akinek akarod, s nem kell magyarázkodnod, hogy az egyiknek adtál, a másiknak meg nem.
De ugyan miért nem?
- Az élettársi kapcsolatban élők által nevelt gyerek nem gyerek?
- Az elvált szülők által nevelt gyerek nem gyerek?
- Egyáltalán: egy gyerek nem gyerek?
- Két gyerek sem gyerek?
- A kétgyerekes szülőnek nem lehetnek anyagi gondjai?
- A negyven év feletti szülő nem szülő?
Vagy: ha nagyobb anyagi terhet jelent négy gyerek nevelése, mint kettőé (nem mindig van így, de tegyük fel), és ezért progresszív a támogatás, akkor hol az arányosság? Mi az, hogy két gyerek cirka hárommillió, négy gyerek meg kétszer tízmillió forintot ér?
Az egyiknek esetleg pár millióval sikerül a házban megszüntetni a beázásokat, normalizálni a fűtést, a másiknak meg megy a huszonmillió a számlára; ugyan miért, a fenébe is?!
Tény: Orbán a tehetősebbeknek is ad a közösből, miközben annak a pénznek a szegényeknél nyilvánvalóan jobb helye volna.
Ráadásul: ha összejönne is a baby boom, nem hozná helyre a kárt, amit az Orbán-kormány eddig okozott a demográfiai mutatókban.
Fog születni bő félmillió gyermek pluszban a csomag hatására? Dehogy fog. Pedig ennyien menekültek külföldre a kétharmad idején, olyan, zömmel jól képzett munkavállalók, akikre igen nagy szükség lenne itthon.
És van még kérdés:
- Miért vagyunk ráknagyhatalom?
- Miért járunk élen depresszióban és alkoholizmusban?
- Miért mi vagyunk a harmadik legöngyilkosabb nemzet a kontinensen?
- Miért van lélegeztetőgépen a magyar egészségügy?
- Miért ilyen alacsonyak a bérek?
- Miért az örökös közigazgatási hadiállapot?
- Miért olyan borzalmas a közoktatás, hogy normális szülő inkább kimentené az iskolából a gyermekét?
- Miért nincs több értelmes perspektíva azok előtt, akik boldogulni szeretnének egy vidéki faluban?
Ezekre kéne értelmes választ adni, ezeket a problémákat kéne orvosolni, ha már valaki ennyire bepályázott a Magyar Családok Megmentője címre.
Kiemelt kép: Orbán Viktor Facebook Oldala
