Az 1956-os forradalmat követően a magyarországi politikai vezetés a bizalmatlanságot középpontba állítva működtette az államrendszert és annak minden elemét. A hétköznapok nem feltétlenül a szabadság eszményének jegyében teltek. Csak a 60-as évektől kezdve figyelhetünk meg enyhülést – például az állampolgárok utazáshoz fűződő jogai tekintetében.
Kiváltság jog helyett
A szocializmus ereje teljében igencsak szűkre szabta azok körét, akik külföldre utazhattak. A 60-as években még csak pár százan tehették ezt meg, főleg politikusok, művészek, sportolók vagy egyes erre predesztinált szakmák képviselői (kereskedők, fuvarozók, idegenvezetők). Az igénylőket a munkahelyükön is „megfogták”, nehogy disszidáljanak. Az ideológiai háború során a politika attól félt, a külföldről hazatérőkben túl jó benyomás alakul ki a nyugati világról. Persze akik kimehettek, számíthattak arra, hogy megfigyelték őket.
Amikor még csak a belföldi utazás volt jellemző – jobb híján (Vörös István: Megvár a Balaton):
Az 50-es években még titkos, a 60-as években viszont már részben nyilvánosak voltak az utazásokkal kapcsolatos rendeletek (egészen pontosan 1961-től volt nyilvános az, ki, miért nem kapott utazási engedélyt, addig indoklás nélkül értesítettek mindenkit a nemleges döntésről – az 1961-es év tehát mérföldkőnek számít).
1965-66-ban a nyugati utazásokat és vízumkiadási gyakorlatot erőteljesen megszigorították. A célországokat kétfelé osztották: megkülönböztették a keleti, „baráti” és a nyugati, „imperialista” utazásokat.
1970-től a jogszabályok már teljes egészében nyilvános, törvényerejű rendeletekben jelentek meg. Növekedett a határátlépések száma, de a nyugatra utazást még mindig korlátozták. 1972 és 1984 között létezett a keleti és nyugati magánútlevél – ez volt a szabályozás legékesebb bizonyítéka. Keletre ekkor már (sőt, a 60-as évek közepétől) korlátozás nélkül lehetett utazni.
A hegyeshalmi határátkelő 1965-ben:
Keletre utazás betétlappal, majd a piros útlevéllel
A szocialista országokba utazás előtt egy betétlapot kellett igényelni a személyi igazolványhoz. Ezzel lehetett kiváltani a valutát. Az ezekhez az utazásokhoz rendszeresített piros útlevélbe pecsételték bele az engedélyt (minden utazáshoz igényelni kellett).
A piros útlevelet 1972. január 1-jén vezették be a betétlapok helyett. Ez már valódi útlevél volt, amely a baráti, szocialista országokba szólt, korlátozás és külön kiutazási engedély nélkül lehetett használni. 1984-ig, az egységes útlevél bevezetéséig létezett. Az utazások időtartama maximum 30 nap lehetett.
Hangulatjelentés a Fonográf együttestől – érdemes a szövegre figyelni:
Nyugatra utazás a kék útlevéllel
Kétféleképpen lehetett nyugatra utazni a 60-as, 70-es években: meghívó útlevél abban az esetben járt, ha egy nyugati rokon írt meghívólevelet, hitelesítette azt, és ezt az igénylő csatolta a kérelem mellé. Ezzel évente egyszer lehetett utazni.
A turista útlevéllel háromévente egyszer lehetett utazni.
A meghívó útlevélhez 50, a turista útlevélhez 70 dollárt lehetett kiváltani, több valutát nem lehetett kivinni az országból – olyannyira, hogy ez bűncselekménynek számított. A vásárolt valuta mennyiségét (és a keretből még fennmaradó összeget) az útlevél mellékleteként szolgáló „valutalapon” tartották nyilván.
Az útlevélkérelemhez munkavállaló esetén csatolni kellett a szakszervezeti és a párttitkár aláírását, diákok esetében pedig a KISZ-titkár szignóját.
A nyugati országokba való utazáshoz kék útlevelet adtak ki. A kék útlevél 5. oldalára be volt pecsételve az állandó kiutazási engedély a szocialista országokba, viszont nyugati utazásokhoz továbbra is minden utazáshoz külön egyedi kiutazási engedélyre volt szükség.
Bővülő jogok
1978. október 26-án a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa rendeletben mondta ki, hogy törvényes jognak tekinthető az utazáshoz való jog. Ekkoriban Németh Károly volt az Elnöki Tanács első embere.
1978-tól Ausztriába már nem kellett vízum, és folyamatosan bővül ez a kör (ebben az évben például Svédország, Málta és Finnország is megszűntette a vízumkényszert). 1988-ra minden szomszédos szocialista országgal megköttetett a kishatár-forgalmi egyezmény.
1984-ben bevezették az egységes kék útlevelet.
1987-ben döntöttek a világútlevél bevezetéséről, 1988. január 1-től lehetett ilyet igényelni. Ezt követően már kizárólag a valuta összegét korlátozták a határátlépések alkalmával.
1988-ban vezette be Grósz Károly a világútlevelet, ekkor szűnt meg a kiutazási engedély. A teljesen szabad utazást már az 1989-es útlevéltörvény vezette be.
Ki- és behozatali tilalmak, szabályok
A valutakereten felül eleinte mindössze 400 forintot lehetett kivinni az országból, ezt is 100 forintosnál kisebb címletekben. Ez a hazaútnál felmerülő kisebb költségekre volt csak elegendő. Az intézkedés arra biztosan jó volt, hogy a turisták jól felpakoljanak élelmiszerből. Az autóval közlekedők a határon még tele is tankolták járművüket.
Egy “magyarázó” riport a vámszedés szükségességéről:
A szocialista országok keményen meghatározták, mit lehet kivinni az adott országból. Az NDK-ból például cipőt, Magyarországról szalámit nem lehetett a határon túlra vinni, Szlovákiából pelenkát – olvasható az egyik, erről a témáról készített összeállításban. A Szovjetunióból viszont mindent ki lehetett vinni, de csak abban az esetben, ha rubellel vásárolta meg azokat az illető.
Mondani sem kell, a behozatal is korlátozva volt. Értékhatárokat és kereskedelmi mennyiségeket határoztak meg, máskor vámot állapítottak meg. Igazolni kellett, hogy a kivitt valutából vette a tárgyat az érintett személy, vagy ajándékba kapta azt/azokat.
A 80-as években először 6000, majd 10000 forint értékhatárig nem kellett vámot fizetni – személyenként. Ha ezt meghaladta a tárgy értéke, akkor a felette lévő összeg után kellett 30 százalékos vámot fizetni. Ha tehát valaki egy 38 ezer forintos videómagnót vásárolt, és hárman ültek a hazatérő autóban, csak a 8000 forint 30 százalékát kellett megfizetni.
Gorenje-turizmus – terjedt el a kifejezés a 80-as években, akkor ugyanis a hűtőszekrény hiánycikknek számított Magyarországon. Ezeket nagy mennyiségben hozták be a turisták, számos más elektronikai termékhez hasonlóan.
Ez már egy egész más világ – az útlevél nyomásának bemutatása – 1991-ből. Ez az okmány már “szabadon kék”:
AJÁNLOTT LINKEK:
Utazás a szocializmusban
Emlékképek a szocialista rendszerről
Útlevéltörténet
Visszaemlékezés az utazási körülményekre