A múltkor megírtam: Karsai Lászlót nem tekintem vitapartnernek a Sorsok Háza ügyében, hiszen eleddig is sok valótlanságot állított, ezen kívül alapállása magyarellenes. Én tehát szóltam.
Karsai újabb írása messzemenően alátámasztja azt, ami miatt számomra nem tekinthető érdemi beszélgetőtársnak. A szokásos receptet alkalmazza: valótlanságok, schmidtmáriázás, gerőzés, öndicséret, a biztos tudás mítosza. Megtéveszti az olvasót, aki abban a hiszemben van, hogy a Sorsok Házáról fog olvasni. Ehelyett, amiről és amit ő ír, az nem a Sorsok Háza koncepciójáról szól, így a diskurzus nehezen tud érdemivé válni.
Tökéletesen mindegy, hogy én mit írtam, ő csak mondja a magáét.
Értekezik arról, hogy a numerus clausus milyen fontos állomás volt a magyarországi holokauszt történetében, miközben én megírtam, hogy a tudástárban helye lesz a numerus claususnak (amit egyébként a magyar állam 1928-ban visszavont), de a kiállítás 1938-cal kezdődik, mert ez az évszám a vissza nem vont, és a későbbiekben csak súlyosbított magyar állami antiszemitizmus kezdőpontja. Ő csak hajtogatja a magáét, mintha én nem írtam volna semmit erről. Természetesen megint valótlanságot állít, amikor valamiféle kétórás filmanyagról beszél. Ilyen nincs, mert nagyon sok több órás interjúfolyam van és egy 25 perces megvágott változat, merthogy – mint ezt többször említettem – a megrendelő leállította a Sorsok Háza szellemi elkészítésének folyamatát. Biztos megtévesztették vagy pedig megint magától kitalált valamit (ilyesmi szinte mindig előfordul vele). Bárhogy is volt/van nem kell tényként közölni azt, amit csak hallott. (A történészeknél létezik olyan, hogy forráskritika. Jó lenne, ha alkalmazná ezt.) A lényeg, hogy ez a tényként közölt információ sem igaz.
Sérelmezi, hogy én egykori egyetemi oktatónak hívtam, szerinte én ezt rosszul tudom, mert ő professor emeritus. Erről a címről Magyarországon törvény intézkedik (2011. évi CCIV. tv. 32 § (1) bekezdés): „Annak, aki főiskolai, illetve egyetemi tanári címmel rendelkezik, és nyugdíjazására tekintettel foglalkoztatását megszüntetik, a szenátus Professor Emeritus vagy Professor Emerita (a továbbiakban együtt: Professor Emeritus) címet adományozhat.” Örülök, hogy ő megkapta a professor emeritusi címet, ezúton is gratulálok hozzá, de foglalkoztatását már megszüntették, így joggal hívható egykori oktatónak. Én tudom, mit beszélek, de ő láthatóan azzal sincs tisztában, hogy mi a helyzete. És persze ennek végképp nincs köze a Sorsok Házához.
A Magyar Narancsban megjelent és általam idézett inkriminált állításáról („A holokausztot elkövető »keresztény nemzeti« társadalom”) nemcsak én gondolom azt, hogy a kollektív stigmatizáción alapul. A szerző engedélyével közlöm Tallai Gábor erről szóló rövidített okfejtését:
„Karsai László a következő állítást teszi: »A holokausztot elkövető »keresztény nemzeti« társadalom«. Aki emellett elsétál, az nem tanult semmit a totális diktatúrák gyomorforgató csúsztatásaiból, milliméter pontossággal targetált ellenségképeiből! A holokausztot ugyanis államok, és nem társadalmak követték el. Nem a társadalom működtetett megsemmisítő táborokat, hanem a Harmadik Birodalom. Nem a társadalom gyűjtötte gettóba a zsidó honfitársainkat, és nem a társadalom vasúthálózata szállította őket ezekbe a táborokba. Nem a társadalom hozott zsidótörvényeket, hanem az állam. A társadalom kisebb vagy nagyobb mértékben támogathatta a holokausztot elkövető államot, de ebből nem következik az, hogy a társadalom elkövetőként szerepelhetne. Az, hogy valaki a holokauszt elkövetését a társadalomra hárítja, egyben az állam, és így az állami vezetők felmentését jelenti – azaz horribile dictu kétségbe vonja a háború utáni nürnbergi, illetve a vonatkozó magyarországi népbírósági ítéleteket.
Karsainál a kollektív felelősség amúgy jelzősen szerepel: keresztény és nemzeti. Ebből az következik, hogy aki Magyarországon kereszténynek és nemzetinek gondolta magát, az elkövette a holokausztot. Aki pedig ma is keresztény és nemzeti értékek mentén képzeli el életét, az Karsai logikája szerint a tettesek szellemi örököse. … kollektív alapon teszi felelőssé a holokausztért a nemzetileg elkötelezett keresztényeket, sőt, valójában ők felelnek mindenért, hiszen a numerus clausus megalkotásával inspirálták Hitlert, Himmlert, Eichmannt és az összes többi gyilkost. Hogy ez abszurd? Az. És mégis. Apor Vilmos, Mindszenty József, Márton Áron püspökök, Sztehlo Gábor, Bethlen István gróf, Schlachta Margit, Márai Sándor, Bibó István és azon névtelenek sokasága, akiknek embermentő gesztusaira szinte minden holokauszttúlélő visszaemlékezésében találunk utalást Karsai szemében nem létezőek. Ő bűnös »keresztény nemzeti társadalmat« vízionál, ami tarthatatlan állítás és történelemhamisítás…
Lényegét tekintve Karsai nem állít kevesebbet, minthogy a holokausztért, egy népirtás, egy tömeggyilkosság végrehajtásáért a felelősséget a keresztény és nemzeti társadalom viseli. Ha Pilinszky János szavaival botrány volt a soá, Karsai ezen kijelentése is az, mert legalább annyira hazug és gonosz, mint a nácik, a nyilasok vagy éppen a kommunisták gyilkos célokhoz igazított világmagyarázata.”
Ennyit arról, hogy az egykori Mazsihisz-tanácsadó soha semmilyen publikációjában nem alkalmazta a kollektív stigmatizációt.
Szeretné, ha komolyan vennék, pedig a Sorsok Háza ügyében – szerepét tekintve – ő csak egy troll, méghozzá indulatos troll. Ennek indoka, hogy nem részese a Sorsok Háza projektnek, és – van egy jó hírem – nem is lesz az. A nem-részvétel teszi frusztrálttá, így aztán számítani lehet arra, hogy újabb és újabb írásokat tesz közzé, amit én még indirekten sem szándékozok megválaszolni.
A vele való diskurzus járulékos tehertétele az is, hogy az egész beszédmód – ahogy mondani szokták – „lemegy kutyába”. Ennek eklatáns jele az, hogy írása végén a tekintetben kíváncsiskodik, hogy én mennyi pénzt kaptam ezért a projektért. A kérdés önmagában erkölcstelen, hiszen korrekten ez úgy szólna, hogy mennyi munkáért mennyit fizettek. Egyébként pedig jólnevelt, a privát szférát tisztelő polgárember ezt nyilvánosan nem kérdezi meg.
Ha úgy tetszik ingyen dolgoztam, egyszerűen azért, mert hiszek ebben a projektben. Őszintén remélem, a fizetséghiány nem állandósul, és bízom benne, hogy előbb-utóbb megfelelő díjazást is kapok.
