Gazdaság

Aki nem kap szobrot…

 Ady Endre szerint nagy érzés kezet szorítani olyan emberrel, akiről tudja: egykor szobrot fog kapni – írja Jászi Oszkárról szóló kitűnő könyvének bevezetőjében Litván György. Holott nyilvánvalóan ő is tisztában van vele: hősét, a neves politikust, írót, szociológust szülőföldje ilyen megtiszteltetésben még jó darabig aligha részesíti. Hogy pedig miért járna neki mégis az emlékmű, annak okairól magyarázatot kaphatunk e viszontagságos életű jelentékeny személyiség izgalmas, olvasmányos életrajzából, amely kronologikus sorrendben számol be Jászi mindennapjairól, családjáról, szerelmeiről éppúgy, mint széles körű és sokágú politikai, tudományos, irodalmi munkásságáról.


Aki nem kap szobrot… 1

„BŰNÖK“. De hát miért is vált ki ez a biográfia némely elfogult, sőt rosszindulatú kritikákat is, miközben a majd’ ötven éve elhunyt hősének közéleti tevékenysége legfőképpen a múlt évszázad első évtizedeire esik? Magyarázatul Jászi máig „menthetetlen bűnei” szolgálnak. Nem elégedett meg tudniillik csupán azzal, hogy feltárni igyekezzen kora nemzeti függetlenségi küzdelmeinek és a szociális fejlődésért folyó harcoknak bonyolult öszszefüggéseit, hanem élesen bírálta a történelmi Magyarország társadalmi, politikai viszonyait és – mai szóval – politikai elitjét is. És ami végképpen „megbocsáthatatlan”: mélyenszántó kritikával illette a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos korabeli magyar politikát. Márpedig ez ingoványos terep volt. Ady egyik publicisztikájában olvastuk: „Nekünk a nem sovinisztáknak is, legsiralmasabb problémánk a nemzetiségi kérdés. Olyan sokoldalú, sokigazságú és sokbánatú, hogy az ember írni se mer őszintén róla.” Nos, Jászi mert írni róla, tenni is szándékozott volna, amikor az 1918-as októberi forradalom idején nem egészen három hónapig a nemzeti kisebbségek egyenjogúsításáért felelős tárca nélküli miniszter tisztét töltötte be. Ám az idő rövid volt. Következett a vörös-, majd a fehérterror, és Jászi okkal nem érezve magát biztonságban, emigrációba kényszerült.

Vajon kudarc volt-e Jászi élete és munkássága? – tehetjük fel a kérdést. Litván könyvének részletes és alapos tényközlései és elemzései megkönnyítik a válaszadást és az „ítélkezést” is, amit tudós szerzőnk amúgy is az olvasóra bízott. „Elvi szempontból ellensége vagyok minden diktatúrának, mert minden diktatúra az igazi demokrácia szellemének megtagadását jelenti” – írta Jászi 1918-ban. Igaz persze, hogy a demokráciának e töretlen híve nem volt mentes az illúzióktól, és nem egy téves próféciáját mindmáig „bűnei” között említik. Így sajnálatosan hiú ábrándnak bizonyult minden rokonszenves elgondolása a békeszerződéseket követően a Duna menti államok valamiféle összefogásáról. Ám amit mai kritikusai leginkább szemére vetnek: a második világháború után bízott valamilyen demokratikus rendszer, illetve a Duna-táj új demokratikus és föderatív rendjének életre hívásában, méghozzá Oroszország segítségével.

Ezek a reményei persze hamar füstbe mentek, jött a kiábrándulás. A kijózanodáshoz tartozott, hogy Jászinak „a nagy reformnemzedék igazi örökösének” hazalátogatását 1947-ben először visszautasították. Utóbb mégis beengedték, sőt magas kitüntetést is odaítéltek számára, ám az ordót viszszaküldte, mert „nem tudott egyetérteni a kormány politikájával”. Utolsó rövid látogatását követően pedig megkezdődött életfogytig tartó száműzetése. Jászi Oszkár az Egyesült Államokban hunyt el 1957-ben, 82 éves korában. Az oberlini (Ohio állam) temetőben helyezték el hamvait, ám végakarata szerint az urnát 34 évvel később Magyarországra hozták, hogy „ a régi hazában” találjon végső nyugodalmat.





Litván György: Jászi Oszkár 507 oldal • Osiris Kiadó, 2003. • Ára: 3580 forint

KRITIKUSAN. Litván György alapos és részletes biográfiája ékes bizonyítéka annak, hogy Jászi Oszkár, az egykori magyar radikalizmus teoretikusa és vezetője a haladó és demokratikus mozgalmaknak meghatározó alakja volt. Mostanság, amikor uniós tagságunk kapcsán sok szó esik a „határokon átívelő nemzetegyesítésről”, meg a szomszédos országokban megvalósítandó magyar nemzetiségi autonómiák szükségességéről, csak ajánlhatjuk az egykori szociológiaprofesszor – aki kora uralkodó osztályai végzetes nemzetiségi politikájának kritikusa volt – írásainak tanulmányozását. Jászi élete végül is nem volt kudarc, még ha szobrot hazájában egyhamar nem is állítanak tiszteletére.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik