Bécs 1,7 millió lakosának jelenleg kétharmada él szociális bérlakásban vagy részesül valamilyen más lakhatási támogatásban. Ez az elképesztő adat is egészen biztosan hozzájárult ahhoz, hogy első európai városként az osztrák főváros lett 2018-ban a világ legélhetőbb városa. Ugyanis világjelenség, hogy egyre nehezebb kifizetni egy albérletet a nagyvárosokban – a saját lakás pedig egyre többeknek csak örök álom marad.
A bécsi helyzet Budapestről nézve is irigylésre méltó, ugyanis Magyarországon nagyon alacsony a szociális bérlakások aránya (a teljes lakásállomány alig 2 százaléka), illetve nem nagyon van olyan állami vagy önkormányzati program, amely a lakhatást támogatja. Ráadásul Budapesten a kerületek autonómiája a rendszerváltás után nagyon nagy lett, ezért városi lakáspolitika lényegében nincs is, amit a szakértők egyöntetűen szoktak kritizálni, ugyanis az autonómia mellé egyre szűkülő források jutottak az önkormányzatoknak.
Mivel ekkora a különbség a két főváros között, ezért elmentünk Bécsbe, és megnéztük, hogy működtetik ezt a példaértékű lakhatástámogatási rendszert. A rossz hírünk az, hogy a bécsi modell már lassan száz éve járatódik be, és alapvető szemléletbeli különbségeket mutat a magyar hozzáálláshoz képest.
500 euró egy háromszobás lakásért: a bécsiek sokat köszönhetnek a szocdemeknek
A II. világháború előtt 60 ezer lakást építettek Bécsben a városba költöző munkásoknak, hogy ne tízen nyomorogjanak komfort nélküli lakásokban
– kezdte a történetet a gyökereknél Renate Billeth, a lakhatási kérdésekkel foglalkozó önkormányzati tulajdonban lévő Wiener Wohnen szóvivője a Goethehof nevű szociális bérház udvarán.
A harmincas években épült, 660 lakóra tervezett épületkomplexum a szociáldemokraták vezette „vörös Bécs” szociális indíttatású építkezéseinek tipikus példája.
Az 1938-as Anschluss úgy találta Bécset, hogy már 200 ezren éltek szociális bérlakásokban. Érdemes megjegyezni, hogy 1848 és 1918 között 400 ezerről csaknem kétmillióra nőtt Bécs lakossága, ezért volt egy erős nyomás a városvezetőkön, hogy kezdjenek valamit az egyre tarthatatlanabb lakhatási helyzettel.
Tehát nagyon régi, százéves hagyománya van a szociális alapú, egyenlősítő lakáspolitikának a főleg baloldaliak vezette városban. Ugyanez a gondolat volt jellemző Bécsre a hatvanas évek lakásbummja alatt is, amikor elkezdtek paneleket építeni a külső kerületekben, majd a nyolcvanas években, amikor a háború előtt épült régi bérházakat kezdték el renoválni, korszerűsíteni. És napjainkban is, amikor a már említett
Az 1984-ben indult renoválási program a legnagyobb hasonló projekt volt a világon: évente tízezer lakást újítottak fel úgy, hogy a költségek nagy részét az önkormányzat állta, a lakóknak nem kellett emiatt költözniük. A felújítási program ma is tart, például a Goethehofot is épp átépítik: lifteket szerelnek be, 130 új lakást alakítanak ki a tetőtér beépítésével, nyílászárókat cserélnek és a többi. A lakók szociális és anyagi helyzetük függvényében járulnak a költségekhez, például úgy, hogy minimálisan megemelik az egyébként alacsony lakbérüket.
Csak egy példa: a metróhoz és a Dunához egyaránt közeli Goethehof
És egy ilyen szociális bérlakás nem félkomfortos, lelakott ingatlan, mint azt mondjuk Budapesten várnánk, hanem teljesen felújított, jó minőségű lakásokról van szó.
A bécsi önkormányzat lakásokat szerez, a budapesti privatizálja azokat
Évente 577 millió eurót költ a város a lakhatás támogatására. Ebből 467 millió megy új lakások építésére, felújításra és 110 millió kerül a bérlőkhöz valamilyen támogatás formájában
– ismertette az adatokat Alexander Welzig és Aleksandrar Cvetkovic, a Wohnberatung Wien két munkatársa.
A Wohnberatung Wien többek között lakhatási tanácsadással foglalkozik, rajtuk keresztül intéződik a bérlők lakáshoz juttatása, illetve építkezési vállalkozások is tenderezhetnek náluk. Ez tulajdonképpen a bécsi modell:
Welzig elmondta, a rendszer úgy működik, hogy pályázik náluk egy vállalkozás, ők különféle feltételek alapján elbírálják a pályázatot, majd ha úgy döntenek, támogatják az építkezést. A kész házban a lakások egyharmadát, felét megkapja az önkormányzat addig, ameddig nem fizetik vissza nekik a támogatást.
Ennek a lakhatásra elköltött hatalmas összegnek a fedezete egyébiránt a lakók által befizetett bérleti díj, illetve az építkezések után fizetett helyi adó.
A Wiener Wohnen által kiadott lakások – szociális bérlakások, illetve támogatott lakások – jóval olcsóbbak, mint a piacon kiadottak. Ezért nyilvánvalóan sokan szeretnének rajtuk keresztül lakást bérelni, így különféle szűrőket építettek a rendszerbe.
- Muszáj legalább öt évet Bécsben lakni,
- osztrák vagy EU-s állampolgárnak kell lenni, vagy osztrák tartózkodási engedélyt kell birtokolni,
- és egy bizonyos bérplafonnál nem szabad többet keresni,
ha valaki így szeretne lakást bérelni. A szociális lakásra jogosultságnál az éves bérplafon attól függ, hogy hányan laknak egy háztartásban:
Ezeken túl előnyt élveznek a 30 éven aluliak, a 65 éven felüliek, a valamilyen okból nehéz élethelyzetben lévők, és azok, akiknek rossz az egészségi állapotuk. Ezek alapján áll össze egy várólista.
Az Airbnb sem gáz
Mivel a bécsi lakáspiac nagy része önkormányzati kézben van, ezért a városban nem is ugrottak meg úgy az albérletárak, mint más környező nagyvárosokban, bár azért itt is drágultak az albérletek. Mivel Bécs vezetése kiáll amellett, hogy maradjon megfizethető a lakhatás, ezért minden lehetséges drágító tényezőre figyelnek. Ezért kezdett foglalkozni az Airbnb-vel az önkormányzat egyik osztálya is.
Peter Wieser, a gazdasági, munkaügyi és statisztikai ügyosztály helyettes vezetője 2014 óta foglalkozik a rövid távú lakásbérlést biztosító platformokkal. Mostanság azon dolgoznak, hogy Bécs szerződést kössön velük:
Ez nem egyszerű feladat, mert a cégek adatvédelemre hivatkozva vonakodnak ilyen szerződéseket kötni, de Wieser szerint ez csak fedősztori, igazából az adóelkerülést segítik, hogy így versenyelőnyhöz jussanak.
A csúcsidőszakokban 8500-9500 Airbnb-lakást kínálnak Bécsben. Ez szinte semmi a teljes lakásállományhoz képest, így nincs is az albérleti árakra nagy hatással az ilyen platformok működése
– mondta Wieser, de hozzátette, hogy figyelnek arra, ne kerüljön ki így túl sok lakás hosszú távra a bécsi lakáspiacról. A fő céljuk viszont nem a kontroll vagy a tiltás, hanem hogy az Airbnb és más hasonló platformok ugyanolyan szabályok szerint működjenek, mint más szállásadók.
De ha kell, büntetnek is: a bécsi turizmust szabályozó törvény egy friss kiegészítése szerint akár felhasználónként, havonta 2400 euróra is büntethetik a platformokat. „Az Airbnb nagy cég, de havi néhány millió euró már tud fájni” – mondta mosolyogva Wieser. Bécs egyébként abban a szerencsés helyzetben van, hogy szövetségi tartomány is, így hozhat a város saját területén hatályos törvényeket.
A magyar helyzet tragikus a bécsihez képest
Ehhez képest Budapesten nagyon más a helyzet. Senkinek nem kell bemutatni az egykor Rogán Antal vezette V. kerület vagy a fideszes polgármesterek I. és IX. kerületi ingatlanügyeit, ahol rokonok, ismerősök költözhettek be olcsó önkormányzati ingatlanokba.
De ez csak a korrupt felszín, a problémák sokkal mélyebben gyökereznek – mint az kiderül ebből az interjúnkból is:
Egyre szelektívebb a lakáspolitika, egyre kevesebb emberre céloz. Ugyanez igaz a szociális juttatásokra is. A magyar lakáspolitika duális: egy nagy része a közép-, felső középosztályt támogatja, egy szűkebb rész pedig kifejezetten a marginalizált rétegekre lő. Van olyan adat, ami szerint nagyjából tízszer annyi pénz jutott az előbbire már a kétezres években is, ami azóta nőtt
– mondta akkor Jelinek Csaba szociológus, és ez azóta sem változott. Még 2015-ben lett rosszabb a helyzet, amikor megszűnt az állami lakásfenntartási támogatás, így azóta a lakhatáshoz kapcsolódó támogatásokat az önkormányzatoknál kell igényelni. Ezeket az önkormányzatoknak nem is kell feltétlenül biztosítaniuk: Budapesten akár kerületenként is különbözik, hogy hol mit, és milyen feltételekkel lehet igényelni. (A Város Mindenkié blogján van ezekről egy részletes összefoglaló.)
De az még hagyján, hogy ennyire szétszabdalt a rendszer: a fő baj az, hogy az önkormányzatok Budapesten inkább szabadulni akarnak az ingatlanjaiktól, mert fenntartani se nagyon van pénzük, nemhogy felújítani. Így a statisztikákban sok az olyan lakás, ami egyébként lakhatatlan.
Pedig a számok így sem túl fényesek: a KSH legutolsó Lakásstatiszikai évkönyve szerint
