Sport

Póta Georgina: Igen, én vagyok a pingpongos lány

Póta Georgina (póta georgina, )
Póta Georgina (póta georgina, )

Egyéni karrierje legfontosabb eredményének tartja a nemrég megszerzett Világkupa negyedik helyet Póta Georgina, a legmagasabban jegyzett asztaliteniszezőnk. Kiváló formában van a TTC Berlin klasszisa, aki ráadásul minden idők harmadik legjobb női világranglista-helyezését tudja felmutatni jelenleg (17. hely). A „Statban" beszélgettünk vele.



Póta Georgina pályafutása csúcsán

Fotó: MTI 

Hányadik újságíró vagyok, aki a nagyon közeli múltban megkeresett?

Vannak ketten-hárman, akik rendszeresen hívnak, követik az eredményeimet és be is számolnak róla, ők most is így tettek, és egyszer voltam az egyik reggeli tévéműsorban.

Szerinted az újságírók a helyén kezelik a pingpongot? Nyilván erre is vonatkozott a kérdésem.

Teljesen normális, hogy akkor keresnek, ha van egy nagyobb eredmény, mint ahogyan most is a Világkupa 4. hely és a legjobb világranglista-helyezés. Nyilván, ha teniszező lennék, jobban felkapnának, de így is örülök, hogy egyáltalán megkérdeznek. Azt aláírom, hogy nem annyira látványos a sportág, főleg tévén keresztül, nem jön át, hogy tényleg mennyire nehéz ez a játék.

Azért elég látványos tud lenni egy meccs vagy egy labdamenet…

Persze, meg próbáltak is javítani az eladhatóságon, bevezették a nagy labdát, nem takarhatjuk el a szervát a kezünkkel, új softokat vezettek be.

Mi történik, ha eltakarod a szervád?

Akkor előbb figyelmeztetnek, a másodiknál pedig elveszik a labdát. Most a Világkupán is kétszer-háromszor rám szóltak. Az egészet azért találták ki, hogy ne legyen sok „kiszerva”, hanem inkább hosszabb labdameneteket lehessen élvezni. A kínaiakra, mondjuk, nem szoktak rászólni.

Szóval összességében elégedett vagy a sportágad megítélésével.

Igen. Szerintem rendben van, hogy akkor növekszik az érdeklődés, ha jön egy kiugró eredmény. Emlékszem, amikor az Európa-bajnokságról hazahoztam három érmet, egy hétig csak a tévéket jártam. Kicsit megterhelő volt, mert nagyon izgulós típus vagyok. Mármint élő adásban. Nagyon jó érzés, ha foglalkoznak az emberrel, anyuék is rendszeresen figyelik az újságokat, elteszik a cikkeket.



A berlini évek sokat számítanak

Fotó: MTI 

Tele lehet a szoba.

Igen, az első újságcikk akkor jelent meg, amikor utolsó éves újoncként főtáblás voltam a felnőtt magyar bajnokságon. „Újonc a főtáblán” – ez volt a cikk témája. De az tényleg nagy dolog volt, hiszen átugrottam a serdülő és ifikorosztályt.

Ezekre a sikerekre tisztán emlékszel, vissza-visszajönnek a napi munka során?

Szerencsésnek mondhatom magam, mert minden korosztályban szép sikereket értem el. Ifiben is nyertem Eb-t, európai TOP 12-t kétszer is, egyszer úgy, hogy egy meccset vesztettem, aztán meg mindegyiket megnyertem. Nem volt olyan időszak, ami lehúzott volna, nem volt olyan, hogy azt gondoltam volna, abba kéne hagyni. Persze olyan volt, hogy azt mondtam, most elég, hazamegyek, és akkor haza is mentem. Aztán másnap jöttem edzésre gyanúgy. De ez mindenkivel megesik.

A te döntésed volt a pingpong?

Igen, de az igaz, hogy már anyu hasában elkezdtem, hiszen ő még 7 hónapos terhesen is játszott „velem”. Amikor a babakocsiban ültem, feküdtem, akkor is mentem anyuval edzésre, meccsekre. Amikor 5 éves voltam, akkor magamtól mondtam neki, hogy szeretném kipróbálni. Látta ő is, hogy van kedvem hozzá, semmit nem erőltetett. Hatévesen itt a Statisztikában már heti rendszerességgel napi két órát edzettem. És egyáltalán nem bántam meg, hogy elköteleztem magam. Ha újrakezdeném, megint ezt csinálnám. Később aztán anyu is sokat játszott velem, de a meccseimet nem merte nézni, mert nagyon izgult.

Akkor tőle öröklöd az izgulást.

Lehet, de inkább akkor izgulok, amikor interjút kell adni. A meccsen az első pár poén után általában elmúlik a feszültség, és ki tudom zárni a külvilágot.

S mikor van az, amikor nem múlik el?

Amikor itthon kell játszani. Amikor nekem drukkolnak. Mindenki engem néz, és szeretnék, ha nyernék. Volt egy-két verseny, amikor az átlagosnál jóval több néző volt, ez furcsa, mert idehaza jobbára csak a rokonok, szülők mennek ki a versenyekre. Aztán a németországi évek nagyon sokat segítettek. Az első év még nem, akkor nagyon nagy gyomoridegem volt, Berlinben a Bajnokok Ligája-meccseken telt ház van, ráadásul ott vannak a pénzügyi vezetők, menedzserek. Két év alatt aztán hozzászoktam, most már nem zavar ez annyira. Ebben is sokat segített a berlini időszak, meg persze a játékom fejlődésében.



Idehaza a Statisztika Marczibányi téri terme az “otthon”

Fotó: MTI 

Mennyit vagy Berlinben és mennyit itthon?

A Bajnokok Ligája-meccsek előtt két-három nappal utazom ki, együtt edzünk, készülünk. A csapattársaim egyébként Düsseldorfban élnek. A Bundesliga-meccsek alkalmával vagy aznap, ami nagyon rossz, hiszen reggel repülök és aztán délután, este játszani kell, vagy egy nappal korábban megyek. Ha a BL-ben külföldön játszunk, akkor előfordul, hogy nem Berlinbe megyek, hanem egyből a meccs színhelyére. Ha itthon vagyok, akkor csak itt, a Statisztikában edzek.

A második otthonodban.

Igen, itt többet vagyok, mint Berlinben, például egész nyáron itt készülök.

Szereted Berlint?

Szeretem, sokszínű, van egy nagyon jó gyrosos a terem mellett nem messze. Ha van időnk, szeretek a lányokkal vásárolni, velük nagyon jól kijövök. Volt rá példa, amikor elmentünk bulizni is, de ez egy évben maximum kétszer fordul elő, mert a meccseink általában vasárnap vannak. Az első pár évben nem láttam sokat Berlinből, volt két kínai csapattársam, és nem nagyon volt köztünk kommunikáció, nem mutatták meg a várost, és nem is voltak közös programok. Heteket, hónapokat a négy fal között töltöttem, egyedül voltam. Elmentem villamossal az Alexander platzig, nagyjából ennyiben kimerült a társasági életem.

Ez kihatott a játékodra?

Eleinte, de aztán megszoktam, és átállítottam az agyamat: ez van, ezt kell szeretni, ezt kell elfogadni. Próbáltam magam lekötni, vittem laptopot, játszottam, filmeket néztem. Nagyon jól elvagyok egyedül is, nekem ezzel nincs problémám, persze most sokkal jobb a szerződésem, a csapattársaim is, minden oké.

Mi a helyzet ott a pingpongozókkal? Ha mész az utcán a terem közelében, felismernek?

Nem. Most megnyertük a BL-t, a „főnök” küldött néhány újságcikket, nagy visszhangja volt a sikernek, én is adtam interjút. De nem ismernének fel az utcán.



A Berlin játékosaként a Budaörs ellen

Fotó: MTI 

És itthon?

Itthon sem. Arcról nem, nem volt még olyan, hogy valaki odajött volna hozzám. Viszont, ha a nevemet mondom, akkor kicsit megállnak egy pillanatra, a taxisok volt már hogy visszakérdeztek: „Te vagy a pingpongos lány?” Hát, igen, én vagyok. Inkább a nevemet ismerik.

Olvastam, hogy siófoki szurkolók jelentek meg a linzi Világkupán, hogy csak neked drukkoljanak. Ez szívet melengető.

Igen. Ott voltak végig. Ervin, ő egy törzsszurkolóm, de ő minden sportágat szeret, körbeutazza a világot, és szurkol a magyaroknak. Rajta nem lepődtem meg, de azon igen, hogy az egyik meccsem után felnéztem, és megláttam egy Siófok-táblát. Öt-hat fiú jött el, mert olvasták, hogy lesz a Világkupa, ahol részt vehetek. Elmondták, hogy általában focimeccsre járnak, de ezt nem akarták kihagyni, és nagyon tetszett is nekik. Remélem, még jönnek.

Ők is tisztában voltak, hogy ez a Világkupa egy nagyon fontos torna számodra is.

Igen, ez egy bónuszverseny volt. Az európai TOP 12-ről lehetett kijutni, ahol egyébként eredetileg tartalékos voltam, és aztán lesérült egy lány, és így indulhattam. Aztán hatodik lettem. A Világkupára eredetileg csak az első négy ment volna, aztán ezt kibővítették hétre. Így kerültem be.

Tényleg ezt a Világkupa 4. helyet tartod egyéni karriered legfontosabb eredményének?

Igen, maximálisan. A párosban és csapatban szerzett Európa-bajnoki címek és érmek fontosak, gyönyörű emlékek. Voltam Európa-bajnokságon négyszer a legjobb nyolcban, de ez mégiscsak egy egyéni Világkupa, ahol nálam esélyesebb ázsiai játékosokat sikerült legyőznöm. Korábban volt egy-két olyan lehetőség, amit nem tudtam kihasználni, most viszont jól játszottam, és sikerült. A négy közé jutásért például 3-1-es hátrányban voltam, és meg tudtam fordítani a meccset.

Téglás Péter szövetségi kapitány azt nyilatkozta, „most nőtt be a fejed lágya”. Ez tényleg így van?

Az elmúlt két-három évben jobban edzem, ebben segített a német mentalitás is. Voltunk Kínában edzőtáborban, Olaszországban, össze tudom hasonlítani az edzésmódszereket, és azt hiszem, felnőttem a feladathoz. Megértettem, hogy mi miért fontos, hogy ha jó eredményeket érek el, akkor jobb szerződést tudok magamnak kiharcolni a kluboktól, és anyagilag sem járok rosszul.

Videó – a linzi Világkupa nyolcaddöntője, Póta 1-3-ról fordított hongkongi riválisa ellen:

 

Ez is fontos.

Igen, ez nagyon fontos, én nő vagyok, nem tudok 45 éves koromig pingpongozni. Egyszer majd én is családot szeretnék, és gondolni kell ezekre az időkre is.

Ha már itt tartunk, több élsportolónk gyermeket vállal: Kovács Katalin, Görbicz Anita, Zácsik Szandra, Fazekas-Zur Krisztina például, azzal a nem titkolt céllal, hogy aztán folytatnák pályafutásukat. A pingpongban vissza lehet még térni ezután az élmezőnybe?

Van erre példa, az osztrákok kínaija, Liu-Ji szült például, és most visszajött a világranglista 15. helyére. Én most 3-4 évig biztos nem szakítanám meg a pályafutásomat, aztán, hogy később mi lesz, azt még nem tudom. Ebben a sportágban nem igazán számít a kor, voltam 21 évesen is a világranglista 30. helye környékén, igaz, akkor sokkal kevesebb kínai és európai kínai volt, mint most, a két listát nem lehet összehasonlítani. Idehaza is vannak idősebb játékosok, Fazekas Marcsi is játszik még Budaörsön, Braun Éva is nagyon sokáig játszott. Vannak, akik nem akarnak beülni az íróasztal mögé vagy egy irodába, és ezt meg tudom érteni.

Ami az úszóknak az idő, függetlenül a helyezéstől, az nektek a világranglista?

Nem annyira fontos, de abból a szempontból igen, hogy legyek az 50-ben. Az elmúlt néhány évben a 30. és 60. hely között ingadoztam, szerettem volna stabilizálni a helyemet. Idén megnyertem a belga és az amerikai Pro Tourt, ezek nagy versenyek voltak, most a Világkupa 4. hely is sokat hozott a konyhára a ranglista szempontjából. Most az lesz a nagy kihívás, hogy ha nem is a 20-ban maradjak, mert az nagyon nehéz, hanem a legjobb 30-ban megmaradjak. Ezt tűztem ki magam elé.



Tóth Krisztinával a párosban szerzett Eb-aranyéremmel, 2008-ban

Fotó: MTI 

Hogy éled meg azt, hogy elmész egy nagy versenyre, és szembejön veled egy portugál vagy egy holland vagy egy osztrák, aki Ázsiában született?

Jaj, ez nekem nem probléma, gyerekkorom óta ebben nőttem fel. Azt viszont nagyon szeretném, ha az Európa-bajnokságon lenne valamilyen korlátozás. Az Eb maradjon a miénk. A világbajnokságon vagy olimpián nem zavaró, de Európában az elmúlt pár évben nagyon megszaporodtak a hirtelen honosított kínai játékosok. Ha valaki ott született, vagy tíz éve ott él, természetes, hogy megkapja az állampolgárságot, de ha valaki csak két-három éve, az furcsa.

Így pokoli nehéz eredményt elérni.

Egyre nehezebb, ezért volt szép az Európa-bajnoki 5. helyünk legutóbb, főleg, hogy Kriszti sincs már.

Ha már Tóth Kriszti. Mit jelent ő számodra?

Nekem nagyon nagy megtiszteltetés volt, amikor elbúcsúztattuk Csillát, és megkaptam Tóth Krisztát páromnak. Az első félévben még össze kellett szokni, de aztán nagyon szép sikereket értünk el. Ő nekem olyan volt, mint egy anyuka, sokat beszélgettünk a pingpongról és másról is, nagyon sokat segített nekem. Bár van köztünk korkülönbség, megértettük egymást, jó barát. Linzben is ott volt, elmentünk ebédelni hármasban Téglával (Téglás Péter edző – a szerk.)

Sajátos, kicsit családias a hazai pingpongos közösség.

Igen. Nem is nagyon tudok mondani olyat, hogy valaki utál valakit. Mindenki jól kijön a másikkal.

Ha azt mondom, Bátorfi Csilla?

Szerva. :) 

Ő aztán nem takarta el a kezével.

Hát, nem. Őt nem ismertem annyira. Olaszországban, edzőtáborokban találkoztam vele többször is, hiszen ő ott volt edző. Azt tudom, hogy jó fej, élvezetes volt, amikor beszélgettünk. Mindig csodáltam a szerváját, milyen magasra dobja a labdát.

Mit adott neked a pingpong eddig?

A személyiségem egy meghatározott módon fejlődött a sportágnak köszönhetően. Hatéves korom óta itt vagyok, a nyarakat itt töltöttem, sok mindent megtanultam. Persze, a gyerekkorom úgymond kimaradt, nem lógtam suli után, de nem bánom. Megtanultam az önfegyelmet és harcolni a céljaimért. Aztán sokat utazhattam, utazhatom a pingpong miatt. Próbálom mindig úgy tervezni, hogy egy nagyobb verseny előtt vagy után legyen egy vagy két nap, amikor az edzések mellett szét tudjunk nézni. Régen nem volt ez jellemző rám, inkább a szobámban ültem, és nem érdekelt semmi. Most, hogy öregszem (kacaj – a szerk.), rájöttem, hogy ez egy jó dolog, amit ki kell használni.

Év végén Bangkok az úti célod, a World Tour nagydöntője.

A repjegy már megvan, szóval, ha nem jutok ki a ranglista alapján, akkor is megyek. Múlt héten rendezték az orosz nemzetközi versenyt, azt olyan nyerte, aki előttem van a World Tour-ranglistán. Tizenöten indulhatnak, én most a 9. vagyok. Nem akarom elkiabálni, de 90 százalék, hogy ott lehetek.

Névjegy: Póta Georgina

1985. január 13-án született Budapesten.

Klubjai: Statisztika (1994-2008), TTC Berlin (2008-)

Legfontosabb eredményei: Világkupa-4. helyezett (2014), Európa-bajnok párosban (2008), Európa-bajnok csapatban (2007), Eb-ezüstérmes párosban (2007), Eb-ezüstérmes csapatban (2008), Eb-bronzérmes párosban (2010, 2011), Eb-bronzérmes csapatban (2003, 2011), Eb-bronzérmes vegyes párosban (2007), világbajnoki 5. helyezett csapatban (2008), ifjúsági Európa-bajnok egyéniben (2002), ifjúsági Európa-bajnok párosban és csapatban (2001), felnőtt magyar bajnok egyéniben 2006, 2008, 2012), magyar TOP 12-győztes (2007, 2011), német bajnok és kupagyőztes (2014), Bajnokok Ligája-győztes (2014), felnőtt magyar bajnok párosban (2005, 2007, 2008, 2009, 2010, 2012), felnőtt magyar bajnok csapatban (2001, 2002, 2003, 2004, 2005, 2006, 2008), serdülő Európa-bajnok vegyes párosban (1999), az év asztaliteniszezője (2004, 2012, 2013)

Legjobb eredménye a világranglistán: 17. (2014 novembere)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik