Szabad politizálni az Isten házában? Mit mondanak erre a vallási vezetők?

Egyesek szerint lehet politizálni a templomokban, a szent helyeken, sőt kell is, mások szerint egyenesen tilos és büntetés jár érte. Mi most vallások tanítóit kérdeztük a témáról.

Konkrétan így:

Ön szerint szabad templomokban, megszentelt terekben világi politikával foglalkozni?

(Válaszok a válaszadók nevének betűrendje szerint.)

Dobosy Antal

zen buddhista tanító

A zen templom és a szertartási terem a szellemi és lelki emelkedést, a szellemi tapasztalatok megszerzését szolgálja. A zen szertartás elsősorban meditációból áll, melyet a templomban, vagy a zen gyakorlóteremben végzünk.

Amivel foglalkozunk, akár a meditációban, akár a tanító beszédben, vagy a beszélgetésben, a téma maga, bármi lehet. Nincs korlátozva. A zen gyakorlás nem a témára magára, hanem arra helyezi a hangsúlyt, hogy megfigyelje, mi zajlik a tudatunkban, miközben a felmerülő témákkal foglalkozunk. Bármely téma alkalmas ezek megfigyelésére, és arra, hogy észrevegyük, mi a viszonyunk ezekhez a folyamatokhoz.Az sem probléma, ha profán, hétköznapi, vagy érzelmi témák vetődnek fel, miközben a templomban ülünk, és gyakorlásnak szenteljük az időnket. Sőt, talán éppen az ad alkalmat mélyebb meglátásokra, ha a hétköznapi témákkal foglalkozunk a meditációban. A hétköznapi témák – így akár a politika, vagy a napi történések érzelmi háttere, vagy a munkahelyi események általi érintettség – rámutatnak érzelmi függéseinkre, gondolkodási korlátainkra, érdekérvényesítő és önző szándékainkra, sérüléseinkre és tudati hiányosságainkra. Ezek pedig igen hasznos meglátásokra is vezethetnek, ha haladni akarunk.

A zen templomban, bár nem túl gyakran fordul elő, lehet a politika is a téma, de nem politikusként foglalkozunk vele, és nem politikai megoldásokat keresünk. Bármely politikai téma felvet szellemi kérdéseket is – így például a politikai kérdésekhez való tudati viszonyunk is az –, és ezeket már érdemes megvizsgálni, ezekről érdemes beszélni is.

Összefoglalva, akár szakrális, akár profán témáról esik szó, másképp kell a témával foglalkozni a zen templomban, nem úgy, ahogy azt a hétköznapok világában megszoktuk. Amikor megszentelt helyen vagyunk, bármely témával igyekezzünk „szakrális” módon foglalkozni.

Fodor Kata

vaisnava (Krisna-hívő) teológus

Szabad, csak nem érdemes.

Közösségünk életében a templomok közösségi térnek, és ami még fontosabb, Isten szolgálatának lettek emelve. A központi oltáron Krisna valamely alászállt formája áll, hogy mindig emlékeztessen szépségével a lelki világ tökéletességére, fenségére és arra, hogy nem a hétköznapi, materiális világban van az otthonunk. Ez a világ nem az emberi lélek természete szerint való, ennél fogva a politika, vagy bármilyen világi téma éppen szembe menne a hely jellegével, visszahúzna a szakrális hely lényegétől és céljától.

A Krisna-templomokban sem a templomszobában, sem bizonyos szolgálati helyiségekben, például az oltár mögött nem szabad feleslegesen beszélni. Létezik erre egy kifejezés, a pradzsalpa, azaz a felesleges beszéd, ami nem az élet értelméhez való közelebb kerülésünket hivatott segíteni. Ez legalább itt kerülendő.

A politikai élet emellett a Krisna-hívők életétől igen távol áll. Természetesen a világ történéseivel tisztában kell lennünk. A védikus társadalmi modellben azonban nem véletlenül létezik különválasztva a vezetők, a ksatriják rétege a brahminikus, papi rétegtől. Mindennek megvan a maga helye és célja társadalmunk struktúrájában. A szent, szakrális helyek lényege az, hogy kapcsolatba kerüljünk a Legfelsőbbel, átérezzük közelségét, és hogy az Ő dicsőségéről megemlékezzünk, mantrázzunk, meditáljunk, kiszakadjunk a profán dolgok világából. Amikor az oltár elé járulunk, megpillantjuk Isten ragyogó formáját, és kifejezzük Neki a csodálatunkat.

Nagyon érdekes, hogy a dolog fordítva is működik. A védikus szentírások szerint, ha egy tiszta, szent személy mindig emlékezik az Úrra és mély odaadás jellemzi, akkor Ő és mindazok a helyek, amikkel kapcsolatba kerül, maguk is szent helyekké válnak. Gondolatainknak, szavainknak és tetteinknek ilyen súlyuk van, és ha azokat nem világi dolgokkal töltjük meg, akkor Isten birodalma képes bárhol megnyilvánulni.

Köves Slomó

rabbi

A kérdés összetett, ugyanis nem mindig egyértelmű, hogy az erkölcsi és közerkölcsi kérdéseket érintő kérdések között mi számít közpolitikai és mi pártpolitikai kérdésnek. Erkölcsi, közerkölcsi kérdésekkel kapcsolatban nyilván van és kell legyen véleménye egyházaknak, vallási közösségeknek is. Ebben a kérdésben a zsidó vallás sem tér el.

Ha a vallást szigorúan szakrális kérdésekre korlátozzuk, annak bizony kevés hatása lesz mindennapi életünkre. A Tóra „az élet tórája”, a mindennapi életé, melyben nemcsak a kóser étkezés, vagy az imádkozás szabályai, hanem az életünk mindennapjait morálisan meghatározó tanítások vannak. „Forgassad és forgassad, mert minden benne van”, tanítja a Talmud (Atyák 5:2.).

Ugyanakkor az aktuálpolitikai kérdésekkel mindig óvatosan kell, hogy eljárjon egy rabbi:

1. A pártpolitikai endorszment, vagyis hozzájárulás, támogatás ugyanis nem morálpolitikai nézetek, hanem konkrét személyek, vagy pártok támogatásáról szól. Emberek és emberekből álló pártok pedig nagyon hamar tudják véleményüket és nézeteiket megváltoztatni, vagy azoktól eltérően cselekedni a hatalomgyakorlás során.

2. Éppen a személyekhez köthetőség és személyes érdekek okán a pártpolitika nagyon megosztó tud lenni, a zsinagóga, a közösség pedig minden hívő közössége, nem csak az ehhez, vagy ahhoz a politikai oldalhoz, vagy párthoz húzódó híveké.

3. Egy zsinagóga, Bét hákneszet, a gyülekezés vagy tanulás háza, az imának és a Tóra tanításának van szentelve, így a pulpituson különösen ügyelni kell a világi és spirituális témák közötti distinkcióra, megkülönböztetésre. Így még akkor is, ha egy vallási vezetőnek konkrét politikai véleménye van, és meggyőződését akár vallási értékek fundamentumaiból vezeti is le, akkor sem a prédikáció a fóruma a politikai részvételnek.

Isten tudja…

Korábban megjelent írásainkból itt szemezgethet.

Sőt meg is vásárolhatja az Isten tudja… – emberi kérdések, vallási válaszok című könyvet a Nők Lapja Könyvklub webáruházában.

És csatlakozhat az Isten tudja… Facebook-oldalához is, hogy azonnal értesüljön a friss cikkekről.

Nagypál Szabolcs

római katolikus teológus

Vallást s közéletet olyan értelemben szét kell választani, hogy az állam kötelessége a vallásszabadság biztosítása minden polgára számára. Ennek országonként eltérő megoldásai léteznek, s más alapjogokhoz hasonlóan ez sem korlátlan, hanem összeütközésbe kerülhet a többi alapjoggal.

A vallásos ember számára olyan értelemben lehetetlen s tilos a vallásos és társadalmi életének szétválasztása, hogy a vallás az élet minden területét átfogja, megjellegzi, minden részletére kihat.

Vasárnapi keresztények helyett egészhetes keresztényekre van szükség: egyedül ez hiteles. A vallás a legszemélyesebb magánügy, ugyanakkor az egyik legjelentősebb közügy is: vallás csak közösségben gyakorolható, ott élhető meg.

A közélet (politika) szónak legalább két jelentése van. Tágabb értelemben a közösségnek a sorsfordító ügyeit jelenti, különösen, ha azoknak erkölcsi, vallási vetülete is van.

A foglalkozás a közügyekkel s a közösség életével elengedhetetlen a vallási tereken s a közösség alkalmain: át kell beszélni például nők s férfiak egyenjogúságát, a teremtés és a magzati élet védelmét, a vallási türelem s vallásközi párbeszéd kérdéseit.

A szó másik jelentése a pártpolitikával függ össze. Egy többpárti népuralomban a különböző érték- s érdekvilágok törekvéseit közéleti pártok fogják össze. (Egypárti parancsuralomban az egész kérdés nemigen merülhet föl.)

A vallás magasan fölötte áll e részigyekezeteknek: a szélsőséges eseteket kivéve (alapvetően erkölcstelen vagy a népuralom fölszámolását szolgáló pártcélok) bármelyik párt tagja tartozhatik a vallásomhoz, a vallásomhoz tartozó ember bármelyik pártra szavazhat.

A pártpolitika szintjén maradó kérdések tárgyalása tilos a vallás közösségi terein: megosztottságot teremtenek ott, hol náluk fényévekkel jelentősebb kérdésekről van szó; s a velejéig hamis látszatot keltik, mintha egy tekintélyszemély véleménye az egyházi tanítás rangjával rendelkeznék.

Sulok Zoltán Szabolcs

muszlim hitoktató

Az iszlám tanítása szerint az igazságos beszéd (és az igazságos cselekedet) minden ember kötelessége, ahogy Mohamed Próféta (béke legyen vele) mondta: „Ragaszkodjatok az őszinteséghez! Bizony az őszinteség jámborsághoz vezet, és a jámborság a Paradicsomba vezet. Ha az ember mindig igazat mond és ügyel erre, akkor Allahnál igazmondóként jegyeztetik fel.” (al-Bukhári, Muszlim). Ebből következően az igazság kimondása – legyen szó akár politikáról – kötelessége a hívő embernek.

A mecsetekben történő politizálással kapcsolatban az alábbiakat lehet elmondani:

• Az imahelyeken, imaidőn kívül egyáltalán nem tilos politikáról beszélni, véleményt cserélni, helyzeteket elemezni, egymásnak tanácsot adni, feltéve, hogy a beszélgetés alapja az igazság, és a kommunikáció az illemszabályok betartásával történik.
• Az imahelyeken tartott tanításokban szintén nem tilos politikai kérdéseket érinteni, az embereknek információt, támpontot adni. Az irányelv ez esetben is az igazságra törekvés és az illemszabályok betartása, illetve az eltérő vélemények – amennyiben azok a megengedett kereteken belül vannak és így a vallás határait nem sértik – tiszteletben tartása.
• Imahelyen, a pénteki ima alkalmával elhangzó beszédben is lehet politikai kérdést érinteni. Itt azonban figyelembe kell venni, hogy a beszéd elsődleges célja a hitébresztés, a hit erősítése a hallgatókban, valamint útmutatás a közösség számára aktuális vallási kérdésekben. Ha a politikai kérdés illeszkedik a tárgyalandó témába, akkor lehet beszélni róla.Azt mindenképpen meg kell jegyezni, hogy a felsorolt esetekben kampányolni, szavazatokat gyűjteni nem lehet, s főleg nem úgy, hogy más – a vallásjog határait nem sértő – nézeteket, véleményeket eltorzítanak, esetleg ezek képviselőit sértik meg jogaikban vagy emberi méltóságukban.