Élet-Stílus
Close-up of religious books

Akár halállal is bűnhődhet, aki kitér a hitéből

Rába Géza
Rába Géza

újságíró. 2017. 11. 26. 18:00

Vallása válogatja. Isten tudja.
Korábban a témában:

Hitehagyottnak lenni, vallást elhagyni, áttérni másik hitre nehéz döntés, következményekkel jár. Lássuk milyenekkel.

Az Isten tudja aktuális kérdése:

Milyen következményekkel jár az ön vallásának nézetei szerint, ha valaki áttér egy másik vallásra, vagy egyszerűen csak elhagyja a vallását?

(Válaszok a válaszadók nevének betűrendje szerint.)

Fodor Kata

vaisnava (Krisna-hívő) teológus

Áttérni egy másik vallásra és otthagyni a vallást, vagyis a dharma elveit és a lelki élet útját, két nagyon különböző dolog. Vaisnava teológusként, korábban más vallási irányzatokat is mélyen tanulmányozva, úgy gondolom, Krisna-hívőként élni – ami azt jelenti, hogy Isten, a Mindenkit Vonzó híveként élni és tisztelettel szolgálni a világban – a legjobb út, melyet ember választhat magának.

Természetesen előfordulhat, hogy valaki megismerkedik egy másik vallási irányzattal és úgy dönt, hogy inkább azt szeretné őszintén gyakorolni. Ez nem jelent problémát, hiszen, ha megértjük a vallások valódi mondanivalóját, vagy elolvassuk a Bhagavad-gítá vonatkozó fejezetét, láthatjuk, hogy minden, a Földön létező hiteles vallási irányzat ugyanannak az Abszolút Igazságnak a keresésére törekszik. Így

minden hiteles vallás a Legfelsőbb valamely aspektusát kutatja, más és más mélységig érti meg Isten természetét.

Ha valaki egy másik vallásban eltökélt gyakorló lesz, nem jelent hibát. Ha ő a megértésnek ezen a fokán áll, és így teljes hittel és odaadással tud haladni, önmaga és persze a világ hasznára lenni, akkor jó döntést hozott.

Ha valaki letér az útról, például újra elfogadhatónak tartja az alkohol fogyasztását vagy a dohányzást, ha nincs jelen az életében a napi imádság, az már kényesebb ügy, az sokkal inkább amiatt lehetséges, mert például túl nehéznek ítéli a vallás gyakorlását, vagy a lelki gyakorlatok mögött valójában nem Istent, hanem egy közösséget, valami profánabb dolgot keresett. A Krisna-tudat gyakorlása nem steril dolog,

ha valakinek túl nehéz a folyamat, lehet egyszerűbben, kevesebb terhet vállalva is gyakorolni.

Itt is vannak határok, mert ha valaki, mondjuk, újra húsevésre adja a fejét, az durvább, más élőlények ellen való erőszakos cselekedet. Minden esetben szívesen látjuk az illetőt közösségünkben, programjainkon, de bizonyos tevékenységekben – például szolgálat az oltáron, főzés a templomban -, amelyhez a szabályozó elvek betartása szükséges, sajnos nem tud részt venni.

Isten tudja?

Sorozatunkban öt, a világon elterjedt és hazánkban is jelen lévő vallás tanítóinak teszünk fel kérdést egy-egy aktuális hír kapcsán. Számos felekezetet bevonunk, előfordul, hogy egyik héten a keresztény vallást a római- vagy a görögkatolikus, következő héten a református vagy az evangélikus egyház képviseli, miként az is, hogy a buddhistáknál a théraváda-, a mahájána-, a vadzsrajána- vagy épp a zen-buddhizmust képviselő tanítók váltják egymást. A válaszadó nevére kattintva rövid életrajz olvasható.

Köves Slomó

rabbi

A Judaizmus érdekes egyvelege a nemzeti-, etnikai-, vallási-identitásnak. Maga a zsidó nép létrejötte a zsidó vallás 3300 évvel ezelőtti kialakulásával keletkezett, amelyet ikonikusan a Tízparancsolat sinai kinyilatkoztatásához datálunk. Ez a kinyilatkoztatás a zsidó vallás alapköve. A zsidó nép és a zsidó vallás tehát egyszerre született meg: „És ti legyetek nekem papok birodalma és szent nép!” – írja a Biblia a sinai kinyilatkoztatás kapcsán. Ennél fogva a zsidóság nemzeti-identitását lehetetlen elválasztani a zsidó vallástól. Szöádjá Gáon, a híres középkori zsidó gondolkodó szavaival élve: „mivel a mi népünk, Izrael fiai [népe], kizárólag a Tórája [törvényei] által létező nép.”

Panoramic view of Western Wall and Dome of Rock in Old City in Jerusalem, Israel
Fotó: Thinkstock

A népi-, etnikai identitás tehát a vallás által jött létre, így a mai napig is, ha valaki a zsidó néphez csatlakozni akar, azt megteheti. Azzal a feltétellel, hogy magára veszi a vallást, azaz betér zsidónak. Egy betért zsidó mintegy újjászületik, és ugyanolyan értékű zsidónak számít, mint, aki etnikailag is zsidó.

Fontos, hogy a zsidó vallás nem térítő vallás. Azaz

nem gondoljuk azt, hogy csakis az lehet üdvös, aki zsidó, de ha valaki mégiscsak zsidó szeretne lenni, akkor ezt megteheti.

Ugyanakkor a vallás fogalmának hagyományos értelme nem definiálja teljes pontossággal a zsidóságot. Ugyanis a háláchá, a zsidó jog szerint, az is teljességgel zsidónak számít, aki nem tartja magát vallásosnak, és még csak a zsidó kultúrához sem kötődik. Ha tehát valaki már zsidó, vagy azért mert annak született, vagy azért mert betért zsidónak, akkor az ezzel járó hovatartozást nem tudja levetni magáról. Mindig zsidó marad. Legfeljebb egy olyan zsidó, aki a vallását éppen nem tartja. Az, aki zsidó anyától született (vagy szabályosan betért), akkor is zsidónak számít, ha a Tóra minden szabályát megszegte, sőt még akkor is, ha kitért a zsidó vallásból.

A kitért zsidó és leszármazottjai „a világ végéig” teljes mértékben megmaradnak zsidónak, ezért például nem is kell betérniük a zsidó vallásba, ha visszatérnek őseik hitéhez, közösségükhöz. Ahogyan azt a Talmud mondja:

„Annak ellenére, hogy vétkezett, még mindig zsidó marad.”

Mézes Zsolt László

evangélikus lelkész

Teológusként azt gondolom, hogy a vallás út Isten felé. Ez azt jelenti, hogy a vallás visszavezet az eredetünkhöz. Az jár rajta, követi útmutatásait, betartja előírásait, aki el akar jutni céljához, vagyis eredetéhez – Istenhez –, vissza akar térni.

Ezt jelenti ugyanis a vallás latin eredetű szava, a religió: visszakötni (re-ligare). De mit kell visszakötni és hová?

A halhatatlan emberi lelket eredetéhez, Istenhez. Tehát a vallás annak útmutatása, hogyan és hol találhatom meg végső célomat. Másik eredete e szónak a visszaolvasni (re-legere) jelentéshez köthető – mégpedig visszaolvasni azt a Szentírást, ahogyan ez az út járható.

Ha valaki ezt az utat elhagyja, akkor úttalanná válik.

A deviáció szó szerint azt jelenti, hogy elúttalanodás. Deviációként tekintünk mindarra, ami eltér a normálistól, a megszokott renddel szemben megy.

Fotó: Thinkstock

Evangélikus teológusként ezt az utat, a vallást az evangélium övezte útként gondolom el. Sőt úgy,

ahogyan Jézus Krisztus ezt kijelenti: Én vagyok az út, az igazság és az élet.

Ez egy olyan személyes kijelentés, amely egyetemessége mellett a keresztény számára Krisztus megkerülhetetlenségét fejezi ki, egy nagyon belső és személyes vonatkozásban. Ha ettől valaki eltér, akkor tulajdonképpen nincs útja, nincs valósága, nincs élete.

Egy más vallásra való áttérés más út járását jelentheti, de ez leginkább értelmezés és filozófia kérdése. Ha egy úton járok, akkor másik úton értelemszerűen nem járhatok, tehát

nem a másik út létezéséről, vagy nem létezéséről szól az Emberfia, hanem az Istenhez közeledés ténylegességéről.

Ilyen értelemben pedig másik úton járás nem létezik, mert csak egyetlen utat járhatok, egyetlen életem van ugyanis. Ha pedig elhagyom ezt az utat, elúttalanodom, eltévedek, elveszem.

Isten tudja

Isten tudja…

Korábban megjelent írásainkból itt szemezgethet.

Sőt meg is vásárolhatja az Isten tudja… – emberi kérdések, vallási válaszok című könyvet a Nők Lapja Könyvklub webáruházában.

És csatlakozhat az Isten tudja… Facebook-oldalához is, hogy azonnal értesüljön a friss cikkekről.

Sulok Zoltán Szabolcs

muszlim hitoktató

Allah Küldötte (béke legyen vele) így szólt:

„Nem megengedett egy muszlim vérének kiontása (megölése), csak három esetben [és pedig]: a házas ember, aki házasságtörést követ el, életet az életért, és a vallását elhagyó, aki a közösségtől elkülönül.” (al-Bukhári, Muszlim)

Az iszlám akkor ad engedélyt a muszlim életének kioltására, ha a társadalmat veszélyeztető pusztítás fenyeget részéről, vagyis, amikor a halálbüntetésre valós indok áll fenn, amelyhez nem fér kétség. Az említett három eset:

  • A házasságtörés: a házasságtörést elkövető házas ember – férfi vagy nő – büntetése. A házasságtörés bizonyítása csakis kétféleképpen lehetséges:
    a) négy megbízható, szavahihető férfi tanúskodik arról, hogy saját szemükkel látták „a vödröt a kútban” (tettenérés), különben nem elfogadott a tanúskodásuk és (hamis tanúskodás vádjával) büntetést érdemelnek;
    b) beismerés (maga a házasságtörő ismeri be önként a bűnét, hogy a büntetés által megtisztuljon).
  • Az emberölés: aki meggyilkolt egy muszlim embert, arra a bíróság halálbüntetést szabhat ki.
  • A hitehagyás (az iszlám vallás elhagyása): a muszlimnak eredendően meg kell maradnia saját vallásában, ezért, ha elhagyja, akkor meghatározott esetben kiszabható a halálbüntetés.

A tanítás nem ad utasítást arra, hogy végre kell hajtani a büntetést mindenki esetében, aki ilyet tesz,

csupán egy szabályt említ azzal kapcsolatban, hogy az iszlám mikor ad egyáltalán engedélyt a muszlim életének kioltására. A halálos ítélet végrehajtásáról mindig és kizárólag az iszlám állam (legitim, az iszlám törvényei szerint működő, a nép felhatalmazását bíró állam, amely ma nem létezik, és nem összekeverendő az ISIS-szel!) vezetője rendelkezik, miután a bíróság megalapozott bizonyítékot talál a bűntettre és meghozza az ítéletet.

Magánszemélyek senkit sem ítélhetnek el, és főként nem hajthatják végre az ítéletet,

mivel ez nagy romláshoz, katasztrófához és a közbiztonság elvesztéséhez vezet. Ha nincs olyan legitim államfő, aki az iszlám szerint ítélkezik, akkor ebben az esetben sem hajtható végre a halálos ítélet.

The silouette of a typical mosque against a red sunset. Red filter on lens for additional effect.
Fotó: Thinkstock

A hitehagyás esetében, a hitehagyott ember büntetésének célja a muszlim társadalom vallásának és közrendjének megvédelmezése attól, hogy a vallás elhagyását jelentéktelen dolognak vegyék, továbbá célja a hitehagyott ember meggondolásra való késztetése, annak érdekében, hogy megmaradjon a vallásán, és ne hamarkodja el annak elhagyását. Továbbá az iszlám állam alkotmánya a Sarián alapul,

a hitehagyás így az alkotmány, az államrend, a haza elárulását is jelenti.

Végh József

buddhista tanító

Buddha útját mindenki szabadon járhatja. Az ő döntésétől függ, hogy buddhista lesz vagy nem.
Amikor menedékért folyamodunk a Buddhához, vagyis a Megvilágosodotthoz, a Tanításához és az ezt őrző, fenntartó Közösséghez, ezzel kifejezzük szándékunkat, hogy szeretnénk Buddha útját járni. Ha ezt a menedéket elfogadjuk és mindent megteszünk, hogy e szerint éljünk, akkor buddhisták leszünk. Ha valaki kinyilvánítja ugyan a szándékát, de nem kötelezi el magát a létforgatag három legértékesebb dolga mellett, hiába csinál úgy, ettől még nem lesz buddhista. Ha csak mondja, de nem érzi úgy, hogy neki valóban oltalmat adna Buddha, akkor nem tekinthetjük buddhistának. Ha megvan ez a szándék, akkor hiába sikertelenek a próbálkozásai, még, ha sokadszorra sem sikerül Buddha útmutatásai szerint cselekednie, a Közösség segítségével fel tudja ismerni a hibáit, és ki tudja őket javítani.

Ha nincs meg a megfelelő szándék, akkor is megvan minden cselekedetünknek a következménye, ez a karma törvénye.

Ezért szükségtelen kívülről büntetni, vagy figyelmeztetni bárkit is. Vagy tanul a hibáiból, vagy elszenvedi a következményeket. Amikor valaki tudatlanságból, vagy szándékosan árt, akkor meg kell tapasztalnia az okozott szenvedést. Ha felismeri, hogy szenvedését melyik korábbi tette okozta, tud róla dönteni, tud belőle tanulni.

Így viszont

élhet valaki Buddha tanításaival összhangban, még, ha nem is tud róla.

De mivel szándékával nem kapcsolódik közösséghez, nem tekinthetjük buddhistának. Sokan nem találnak mindjárt Közösséget, vagy más vallások közösségeinél is próbálkoznak. Ez is természetes része annak, hogy megbizonyosodjunk arról, csakugyan ezt az utat szeretnénk járni.

Ha valaki úgy dönt, hogy végül mégis más utat választ, annak is meglesznek a következményei, ezért erre külön előírás nincs.

Kiemelt kép: Thinkstock

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.