Talán, mint ahogy hasonló történeteknél, amiket olvastam, én is kapok ítéletet. Nem is keveset. Talán jogos, talán nem az emberek ítelete. Talán csak mindenkinek van egy kis keresztje. De amíg nem értik mindkét oldalt, nem érzik át, amit én akkor, amikor meghoztam a döntést, nos addig könnyű elítélni. Nem állítom magamról, hogy áldozat vagyok, hisz emiatt a kapcsolat miatt én is bűnös vagyok. Egy házas emberrel folytatok viszonyt. Immár négy éve tart. A gond biztos velem van, mert beértem ennyivel, és elhittem az illető úriembernek, hogy csak ennyit érek. Ennyit érdemlek. Kiölte belőlem a reményt, a céljaimat, az álmaimat. Pedig sokáig reménykedtem, hogy én is megérdemlem a boldogságot.”
Olvasónk, akit nevezzünk Pandorának, kétségbeesett levelet írt, szeretőként olyan helyzetbe került, ami a teljes kilátástalanságba sodorja a mai napig. Jövőjét nem látja, félelemben él, a szeretői kapcsolatát pedig megbélyegezte, hogy szexuális zaklatásban volt része, amiről nem mert beszélni a partnerének. A teljes levelét közzétesszük.
„Kezdetben még nem volt semmi gond, mehettem, élhettem az életemet. Elég volt számára, rám nem is gondolva, heti egy szexuális együttlét. Még azt sem mondhatom, hogy minden nap beszéltünk volna telefonon. Pár hónappal később kiderült a szexuális zaklatásom, és ő nem hitt nekem. A mai napig nem hiszi el. Hogyan mondjam el neki a megaláztatást, egy olyan embernek, akire nem számíthatok, akinek látszólag nem vagyok más, mint egy test, aki szétteszi a lábát, amikor ő akarja. Hogyan mondtam volna el neki, bármennyire is szerelmes voltam belé?! Azóta is rengeteget veszekszünk. Ha kimentem egy üdítőre barátnőkkel, veszekedés volt. Szörnyen féltékeny mindenkire. Az elmúlt három hónap leforgása alatt két esküvőre is mentem. Két hétig állt a bál az esküvők előtt. Úgy érzem, kalitkában vagyok. Az nem volt gond, hogy kéthetente hazajárok a szüleimhez. Igyekszem a munkába temetkezni, amennyire csak tudok.
Hogy beszéljek egy kicsit a jó oldalról is. A sok megbeszélt véletlen, amikor a díszes családi társasággal megrendezte a találkozást, hogy együtt lógjunk… volt pár ilyen eset. Aztán tavaly és idén is elvitt egy-egy hétre külföldre kirándulni. Nem csak ebből áll a jó rész. Félévente egy-egy pár lopott éjszaka, ami az enyém volt, csak az enyém. De még milyen meséket talált ki, hogy otthonról eltűnjön! A kis naiv felesége mindent elhisz. A kis naiv szerető is, mármint én is elhittem mindent. Azt, hogy valódiak az érzései irántam. Hiszen arra kért, várjak rá tíz évet, hogy együtt legyünk hivatalosan is. Addigra kirepülnek a gyermekek a házból.
A sorokban nincs minden benne, megemlíteném, hogy a sok negatívitásnak hála gyógyszert szedtem, depressziós vagyok. Van pszichológusom is, de már nem tud rajtam segíteni, az öngyilkos hajlamaim virágoznak, közben az alkoholba folytom a bánatomat. Ha leiszom magam, legalább tudok aludni. Máskor meg órákig forgolódom, felijedek álmomból, és nem emlékszem a rémálmaimra.
Nem tudom magam sem, hogy miért írtam, talán segítséget akarok hallani, vagy mert a volt barátnők, barátaim szavai már nem hihetők számomra. Talán megerősítést várok. Egy út tiszta a számomra. Ezzel az életvitelemmel, amit folytatok, kicsinálom magam. Nem eszem és nem alszom. Nem merek lefeküdni sem, mert félek hogy felijedek. Minden nap egy kihívás számomra. Minden nap egy erőfeszítés, hogy felkeljek és elmenjek a munkába. Sokkal egyszerűbb lenne sokszor fel sem kelni, és nem csinálni semmit. Teljesen tönkrementem, mind fizikailag, mind szellemileg. Nincs erőm a padló alól felállni. Minden délután és este, amikor munka után hazaérek, és magamra zárom az ajtót, sírok, mint egy kisgyermek, akkora bennem a fájdalom. Ilyenkor alkoholhoz nyúlok. Másnap pedig szégyenkezem, hogy mennyire érződik rajtam a piaszag. Igaz, sokszor mentem másnaposan munkába, és még sokszor fogok, nem mindig tudok ellenállni az alkoholnak.
Elhagyni nem tudom őt. Nincs hozzá erőm, másrészt meg szeretem nagyon, ugyanakkor félek is tőle. Hiszen mindenem le van hallgatva. Telefonok, SMS-ek, Facebook-beszélgetés — mindent megkap, akaratomon és tudtomon kívül.”
Mit lehet tenni?
Egyértelmű, hogy az olvasó olyan helyzetbe került, amiből csak segítséggel tud kilábalni. Az nem világos, kitől kapott antidepresszánsokat (ezt csak pszichiáter írhatja fel), de az egyértelmű, hogy ennek szedése és az alkoholfogyasztás nem segít a probléma feldolgozásában, sőt, egyre mélyebbre visz minden embert. Fontos azonnal felismerni, hogy muszáj szakmai segítséget kérni. Ha a jelenlegi pszichológussal nem megy, akkor olyasvalakivel kellene, aki a függőségekkel foglalkozik.
Nem látható pontosan, hogy a férfi, akinek a hatása alá került, mennyire manipulálja az olvasót, és a levél végén írt lehallgatások és folyamatos ellenőrzés sem világos, valóban történik-e a férj részéről vagy csak az olvasó gondolja ezt.
A társfüggőség, szerelemfüggés depresszióval és alkoholfüggéssel, gyógyszerfüggéssel is társul, ezt egyedül nem lehet megoldani, biztos, hogy szükség van a segítségre. Talán első lépésként sokat segítene, ha többet járna a szülőkhöz, ha több időt töltene a barátaival, visszatérne a hobbijához, keresne olyan élményeket az életében, ami a férjtől független. Ezzel is a saját erejét, önbizalmát erősíthetné. Körbevenni magunkat olyanokkal, akik szeretnek, ilyen élethelyzetben a legfontosabb lelki támasz. Minden más csak ezután következhet. Egy őszinte beszélgetés sem ártana a leginkább megbízható baráttal, szóban természetesen, ha a lehallgatás valóban történik minden nap.
A legrosszabb forgatókönyv, ami létezhet, ha az olvasó egy személyiségzavaros vagy betegesen féltékeny férjbe lett szerelmes. A kapcsolatot megszakítani ilyen helyzetben lehetetlen, hosszas folyamat, pszichológiai segítség (aki a függőségekkel foglalkozik) és barátok, a család támasza szükséges ehhez. A célt kell szem előtt tartani, ami erőt ad a motivációhoz: boldognak lenni bármi áron, vagy boldogtalannak lenni szeretőként bármi áron.
A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.
Kiemelt kép: 24.hu/Besenyei Violetta
