Közélet

Jönnek a mínuszok, figyelmeztet a Vízművek

Jönnek a mínuszok, de még mennyire, éppen hétfőn írtunk erről.

Bemutatkozik a tél: -20 fokot is érezhetünk a héten
A szél miatt az enyhe mínuszokat is sarkvidéki hidegnek érezzük – kellemetlen hetünk lesz.

A Vízművek is készül a hideg időre, közleményt adtak ki.

Ebben azt írják, a tavalyi tél mérlege:

közel 2000 elfagyott mérő, 20 millió forintot meghaladó kár.

Hozzáteszik, bebizonyosodott, hogy aki nem készíti fel idejében a vízmérőit, kerti csapjait és a szabadban futó vezetékeit a fagyokra, komolyan kockáztatja az ingatlana vízellátását és a családi kasszát is. A hideg hatására eltört vezetéken keresztül ugyanis egy óra alatt is akár a többszöröse ömölhet a szabadba egy átlagos család napi vízfelhasználásának. A másik veszély, hogy az elfagyott vezetékben jégdugó keletkezik, aminek eredménye a vízhiány az ingatlanban.

A vízmérők, csövek és egyéb szerelvények elfagyása jelentős költségeket és váratlan kellemetlenségeket okozhat a háztartásoknak. A kiadásoktól és a bosszúságoktól is megkímélhetjük magunkat, ha időben felkészülünk a téli fagyveszélyre! Most még nem késő megtennünk a szükséges óvintézkedéseket, hogy elkerüljük a hideg hatására bekövetkező mérő-meghibásodás helyreállításának, illetve a vízelfolyás miatt jelentkező magasabb vízdíjszámlának a költségeit.

A belső hálózat és a vízmérők fagy elleni védelméről az ingatlan tulajdonosának kell gondoskodnia, mint ahogy a fagy elleni elmulasztott védelemből eredő meghibásodáskor a mérő cseréjének költségét, illetve az elfolyt víz díját is az ingatlantulajdonosnak kell viselnie.

A szilánkokra tört üveg az óralapon, az eldeformálódott számlálószerkezet, esetleg a vízaknában csöpögő víz szinte biztosan a téli hidegben tönkrement vízmérőre utal. Intő jel lehet az is, ha a lakásban nem vagy csak alig folyik a víz a csapból, írják.

Télen rendszeresen ellenőrizzük, hogy nincs-e víz az aknában, valamint figyeljünk arra is, hogy helyén van-e az aknafedél, aminek a hőszigeteléséről is érdemes idejében gondoskodni. A fagy ugyanis leginkább a néhány milliméteres vaslappal fedett aknában lévő vízmérőket veszélyezteti, ezért ezek védelme különösen fontos! Erre a legalkalmasabb egy hungarocell lemezt az aknatető aljára rögzíteni. Az esetek döntő hányadában ez megfelelő védelmet biztosít, de aki még óvatosabb, a vízmérőt is leszigetelheti. Erre akár egy papírdoboz is alkalmas, amelyet lefelé fordítva kell a mérőszerkezetre helyezni, amely benn tartja a talajból felfelé áramló kevés hőt.

A pincékben lévő vízmérők megóvása érdekében ellenőrizzük a pinceablakok épségét, és ha a vízmérő, illetve a csövek a külső talajszinttől egy méternél kisebb távolságra vannak, hőszigetelésükről külön is gondoskodjunk. A falakon kívül lévő, illetve a nem kellően szigetelt vízvezetékeket szigeteljük vagy még a tél beköszönte előtt víztelenítsük. Kerti csapjaink víztelenítését se mulasszuk el!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik