Néhány hét múlva életet adok a kisbabámnak, akit egyedül várok. Évekkel ezelőtt egy hosszú évtizedes házasságból léptem ki, amikor az életembe betoppant egy férfi, aki nős volt, de kitartóan udvarolt, nem tágított. Átlagos, nem az a tipikus nőcsábász típus. Sohasem voltam szerető, vívódtam sokat, látszólag ő is, de úgy tűnt, nem tudunk egymás nélkül létezni. Minden nap többször beszéltünk, hetente több alkalommal találkoztunk, és úgy éreztem, hónapról hónapra erősebb a lelki, érzelmi, testi kötelék közöttünk. Egymás bizalmasai voltunk, a körülményekhez képest igazi társak, akik mindenben összeillenek. Hihetetlennek tűnt, hogy ilyen létezhet. A munkám mellett építkeztem, mert a nulláról kezdtem az új életemet a válás után. Reméltem, hogy az épülő ház a szerelmemmel közös otthonunk lesz. Boldog voltam és türelmes, teljesen biztos a szeretett férfi szerelmében.
Harmadiknak lenni sosem egyszerű és ha nincsenek lefektetve a szabályok, akkor fájdalommal és magánnyal jár együtt szeretőnek lenni. A nem várt terhesség egy friss kapcsolatban is okoz problémákat, olyan kapcsolatban pedig pláne óriási a rizikó, ahol a férfinak már van családja. Ezt támasztja alá olvasónk, Zsuzsa története, aki pechjére beleszeretett egy házas emberbe, és elhitte, hogy ami kettejük közt van, az az, amire évek óta várt.
„Váratlanul állapotos lettem, amit jelnek hittem — de nem az életem összeomlása jelének. A férfi a hír hallatán másnap már nem tartott élete nagy szerelmének, sem annak, aki nélkül nem tud élni. Neki családja van, akik szeretik, menjek abortuszra és lelépett. Megsemmisültem, értelmes nő vagyok, soha egy skalpvadász sem tudott ágyba vinni, nem is én voltam az, akit ezek az alakok megközelítettek, nem vagyok könnyű eset. A döbbenetből a mai napig, most már lassan hét hónapja nem tudtam magamhoz térni. Hogy ehettem meg a hazug szavakat? Hogy képes egy ember hideg fejjel nap mind nap szerelmet, mély érzelmeket, aggódást, féltést színlelni? Ha egy kis szórakozás kellett neki, arra nem én voltam a jó alany, nem kellett volna ennyi energiát belefektetni ebbe, egyszerűbben is megoldhatta volna mással.
Képtelen voltam elvetetni a babát, és mint kiderült jó döntés volt. Az életemet mentette meg. A terhességem feltárta, hogy súlyos beteg vagyok, műteni kellett. Megmaradtunk mind a ketten. Közben helyt kellett állnom a munkahelyemen, be kellett fejeznem a házat, hogy már ott kezdhessük közös életünket a gyerekemmel. A férfi, akinek állítólag én voltam a mindene, nem volt többet kíváncsi ránk, felfoghatatlan, hogy attól a perctől kezdve, hogy a gyerekét vártam, már nem kellettem neki. Mindent elvett tőlem, a hitemet, az önbecsülésemet, a boldog babavárást, hogy olyan férfi legyen mellettem, aki tényleg szeret. Mindent. Azt hittem idővel a fájdalom, mely a lelkemet marja, enyhülni fog, de a valóság az, hogy nem.
Nincs olyan nap, hogy ne zokognék, hogy ez az érthetetlen történet ne futna a fejemben párhuzamosan a napi teendőim mellett. Leírhatatlan az a fájdalom, amit érzek, és a szégyen, hogy a társadalom szemében én csak egy megesett nő vagyok, másodrangú ember, akinek a gyereke születési anyakönyvi kivonatába az apja nevéhez az «ismeretlen» bejegyzés kerül. Nem tudok ezzel azonosulni, nem tudom feldolgozni, ami velem történt. Olyan érzés, mintha nem is tudnám kitől születik gyerekem, mert az az ember, akit én éveken át szerettem és azt hittem, ismerem, az tulajdonképpen nem is létezik. Azt az embert, aki egy lehetséges közös jövővel hitegetett, nem gyűlölöm. Megvetem és szánalmat érzek iránta.”
Mit lehet tenni?
Bár a levélből nem derült ki, hogy olvasónk hány éves, sejthető, hogy a harmincas-negyvenes éveinél járhat. A hosszú házasság megromlása után sosem könnyű felállni, az ő helyzete azért is nehéz, mert a válás mellett egyúttal belefogott egy építkezésbe is. Találkozott valakivel, beleszeretett, majd reménykedett, hitt abban, hogy a férfi, akit szeret, őt választja a családja helyett. Örömére a szerelmükből születik hamarosan egy gyerek, csakhogy a férfi sok más családos és hűtlen férfihez hasonlóan nem is tervezte, hogy valaha elhagyja a családját másért.
A gyerekben örökké ott lesz a kérdés, ki az apja, és érthető, ha felnőttkorában meg akarja majd keresni. És akkor képzeljük el a helyzetet, amikor a családos férfinek színt kell vallania a gyerekei és a felesége előtt az afférjáról, az ott született gyerekről. Ez elkerülhetetlen, hacsak nem élnek külön kontinensen, ez előbb vagy utóbb ki fog derülni. A szerető pedig egyedül maradt a helyzetben és keményen helytáll, nincs is más lehetősége, mint kitartani. Akaratereje a boldogságra és arra, hogy az életét a lehető legjobb mederbe terelje, bámulatos, nem lehet mást kívánni neki, mint még több erőt ehhez az életciklus-változáshoz.
A kialakult szerelmi háromszögön és annak következményén ítélkezni nem szabad, senki felett nem lehet pálcát törni, mind a hűtlen férjnek, mint a szeretőnek okuk volt arra, hogy egymásban találják meg a testi és lelki boldogságot. Már ha ez egyáltalán megtörtént, a férfi szemszögéből nem ismerjük a történetet. Zsuzsa nehéz élete tanulságos, azt üzeni, hogy egy férfi, ha már választott magának társat az életéhez, és a feleségével már végigcsinálta a terhességeket, számos közös emlék, trauma és öröm tartja őket össze, nem fog lelépni csak úgy a szeretővel. Ritka, ha annyira erős a szerelem a szeretővel, hogy a férfi felborítson mindent az életében, amit addig felépített. Nem véletlen az a mondás a nők körében, hogy házas férfival csak akkor szabad összegabalyodni, ha nincs gyerek.
A rovatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.
Kiemelt kép: 24.hu/Besenyei Violetta
