Francesco Totti – aki már amivé lett – a római köznyelvben a hűség szinonimája, egy órán keresztül melegített (egy rokon értelműtől legalábbis nagy teljesítmény), hogy aztán, amikor már minden eldőlt Olaszország pillanatnyilag legfontosabb meccsén (AS Roma-Juventus 3-1), a hangulat fokozására és időhúzás céljából Spaletti edző pályára küldje.
Totti 40 éves. 1989-től töltötte egész pályafutását az AS Roma együttesében, abban a korszakban, amikor senki nem maradt a világklasszisok közül egy helyben, mert mindet elvitte a nagyobb lehetőség csábítása. És akkor ez a hála.
A „szaladó másodpercekben mérhető értékű ikon” szinte bujkált a játékvezető mögött, direkt kerülte a labdával való találkozást, hogy a vele esett igazságtalanságot azzal a ténnyel is érzékeltethesse, hogy még csak labdához sem ért.
A meccs végeztével nem ünnepelte társaival Európa egyik legjobb csapata, a Juventus ellen aratott győzelmet, hanem edzője mellett elhaladva az öltözőbe sietett.
Méltánytalanságra reagált csapatkapitányhoz nem illő módon.
A hűség szeszélyei vetekszenek a hűtlenség kiszámíthatóságával. Hűségesnek lenni nemcsak mezhez, klubhoz, eszméhez, nőhöz lehet, hanem egy idő után, amikor már számottevő a visszautasított kihívások mennyisége és minősége (igéző női szempár, pocakosan pöffeszkedő pénzeszsák, csillogó légben lebegő ünnepi flitterek), magához az önmegtartóztató elkötelezettséghez is.
Ha a ragaszkodáshoz való eltökélt lojalitás már nem teljes mértékben jóleső – az egyéb lehetőségekről való lemondás, a ki nem használt egyéb opció hiányérzetet, a meg nem történt keserű űrjét hagyja maga után –, a hűség hiúvá válik. Az újabb megpróbáltatások narcisztikussá tehetik. Nézegetni kezdi magát a tükörben. Amikor az odaadás rádöbben értékeire, sőt kissé túl is dimenzionálja azokat, követelőző lesz. Jobbat és többet érdemelne, véli magáról.
Több játékpercet, nagyobb fizetést, lágyabb simogatást. Akkor is, amikor az már nem jár, nem természetes. Az egy klubnál maradás mementójának ki mondja meg, hogy pocakos, ráncos és lassú? A hűségesre ki pirít rá, hogy jelenléte ravatal?
A csapodárság egyszerű, előre látható, tervezhető. A gyenge vagy elvtelen (esetleg elvszerűen az) a látszólag jobbnak tűnő lehetőséget előnyben részesíti. Ennyi a természete.
A hűtlenség alapvető jellemvonás. Akadnak persze megbotlók, eltévelyedők, ami nem erősíti a szabályt, bár kivétel ( a kivétel soha nem erősíti a szabályt, hanem megkérdőjelezi).
(De lehet az árulás üdvözítő is. A hűségnek ugyanis vannak máshogy önző megjelenési formái is. Amelyek úgy egoisták, hogy közben egyben öntudatlanul önfeláldozók is. A ragaszkodás egy korábbi döntéshez, mert mi ennek vagy annak a csapatnak drukkolunk, miközben kiderül, hogy az nem is az az együttes, amire mi gondoltunk, a sportban még hagyján. Rendszeresen meghozni a helytelen döntést, vélt kitartásból, hűnek lenni tévedéshez, kezdetben szeplőtlennek hitt bűnözők mögött ismét és újra kiállni, mert már belekezdtünk, mert az országnyi lelátó kiabálásában egyszer az őket biztatók táborába álltunk, végzetes hiba lehet. Életen, utód életén át kísértő.)
A hűség belső tulajdonságai ezerfélék, ábrázolni Rómában viszont biztosan Totti képében fogják. Május 28-án a tisztességes búcsú is megadathat neki a Genoa elleni hazai találkozón, huszonnégy évvel és két hónappal első felnőtt bajnoki találkozója után.