Az, hogy a dél-koreai Seongju melletti Lote Skyhill golfpálya negyedik lyuka helyén hirtelen egy amerikai, nagy hatótávolságú radarrendszer nőtt ki, nem csoda. Az, hogy Kína tajtékozik emiatt, nem meglepő. S hogy ennek Észak-Korea az oka, az pedig, kérem, természetes.
Legalább annyira, mint hogy Kim Dzsong Un diktatúrája az ENSZ Biztonsági Tanácsnak határozataira fittyet hányva rendszeresen ballisztikus rakétákkal hajt végre kísérleteket. Igaz, ezek általában sikertelenek, de ez nem nyugtatja meg a szomszédos Dél-Koreát és Japánt sem. Utóbbi felett át is repült február 11-én egy közepes hatótávolságú rakéta.
#US THAAD X-Band AN/TPY-2 Radar deploying on fmr 4th hole green at Lotte Skyhill #Seongiu Country Club #SouthKorea pic.twitter.com/g6iuvUfsec
— Joseph Dempsey (@JosephHDempsey) May 2, 2017
Donald Trump elnökké választásával alaposan megkeményedett az amerikai kül- és biztonságpolitika. Ennek egyik látványos következménye az öt, hadrendbe állított THAAD rakétavédelmi rendszer összecsomagolása és Dél-Koreába küldése. Ennek „szeme”: a mindössze tíz példányban megépített, X-hullámsávban dolgozó, nagy hatótávolságú AN/TPY-2 radar.
Figyelemre méltó tény, hogy Japánban már dolgozik két ilyen radar. Éppen a folyamatos észak-koreai rakétafenyegetés miatt telepítettek egyet-egyet a Kjogamiszaki és a Sariki katonai bázisokra. Feladatuk az esetleges észak-koreai rakétatámadások korai felderítése és a rakéták pontos követése – csakúgy, mint a most Dél-Koreába telepített harmadik rendszernek.
Míg a radar a THAAD-rendszer szeme, az ökle a konténerekbe rejtett, nagy hatótávolságú elfogórakéták. A rakéták specialitása az ellenséges rakéták elfogása azok visszatérő fázisában, azaz amikor nagy sebességgel, már lefelé süllyedve közelednek a célpont felé.
Ennek előnye, hogy kisebb, könnyebb rakéta is elég az elfogáshoz, illetve ebben a fázisban a nukleáris töltetek mellé csomagolt “csali” műcélok sem működnek már. Hátránya, hogy nagyon rövid az az “időablak”, amikor célba kell találnia az ütközéssel romboló Interceptor-rakétának.
Ez a rendszer is a klasszikus sémát követi:
- A megfelelő helyre, lehetőség szerint magaslatra, zavaró tereptárgyaktól mentesen elhelyezett radar észleli az ellenséges ballisztikus rakétát, lehetőleg minél korábban, már az emelkedési fázisban.
- A szintén mobil harcálláspont számítógépes tűzvezető rendszere értékeli a céladatot, azonosítva a rakétát, kiszámolva annak várható pályaívét és becsapódási pontját.
- A terepjáróra szerelt konténerekben lapuló Interceptor elfogórakéták a megfelelő pillanatban elindulnak: jellemzően legalább két ellenrakétát illik számolni célpontonként.
- Az infravörös önirányítófejjel működő elhárító rakéta végül – optimális esetben – ütközéssel semmisíti meg a célpontját.
A rendszer komoly előnye a nagy hatótávolság. Bár hivatalos adatot a gyártó nem közöl, szakértők szerint akár a 170 kilométeres magasságban haladó ellenséges rakéta sincs biztonságban az Interceptorral szemben.
A hatalmas sebességkülönbségnél (a két rakéta akár a hangsebesség 15-20-szorosával közelít egymáshoz) nincs az a gyújtórendszer, ami megfelelően tudna működni, előállítva a légvédelmi rakétáknál megszokott halálos repeszfelhőt.
Három éve került először szóba
A rendszer áttelepítése gyorsan lezajlott. Igaz, a sikerhez hozzájárult, hogy a Pentagon legalább 2014. májusa óta vizsgálta az esetleges dél-koreai telepítés kérdését. Így amikor tavaly júliusban döntés született az üteg áttelepítéséről, már pontosan tudták, hova kerülnek majd a rendszer elemei.
#US THAAD X-band AN/TPY-2 radar arrives at #SouthKorea Lotte Skyhill Country Club deployment site amidst protects https://t.co/uTM1aY2GK7 pic.twitter.com/BppjT5SUEA
— Joseph Dempsey (@JosephHDempsey) April 25, 2017
Az elfogórakétát hordozó hat jármű első két példánya 2017. március 6-án érkezett az Oszan légibázisra, egy C-17 Globemaster III teherszállító repülőgép gyomrában.
A radar március 16-án került a bázisra, szintén légi úton. Majd április 25-én szállították a bázisról a golfpályára a rendszert, hogy aztán május 2-án hivatalosan is elérje a műveleti képességet.
Kína kiakadt
Éppen a rendszer használhatósága és védelmi képessége az, ami kiakasztotta a kínai politikai és katonai vezetést. A “probléma” az, hogy a golfpályára gurított radar hatótávolsága bőven meghaladja az 1500 kilométert (ez a szakértők becslésének alsó értéke), s így jóval messzebb lát, mint az alig 334 kilométeres észak-déli hosszúságú Észak-Korea.
Hivatalosan persze csak az esetleges észak-koreai támadás korai felderítése és elhárítása lesz a feladata a dél-koreai rendszernek, de tegyük az egeret a szívünkre: ki hiszi el, hogy nem fognak a radarral és a tűzvezető rendszerrel messzebbre is dolgozni?
Nem véletlen, hogy kínai katonai szakértők máris ellenlépéseket sürgetnek. Ez lehet egy Kelet-Kínába vezényelt katonai erősítés, a légierő és a haditengerészet egységeinek modernizálása és átcsoportosítása, de akár a stratégiai rakétaerők bevonása is. Az sem nehéz elképzelni, hogy akár néhány DF-41 interkontinentális rakéta új célpontot kap.
