Románia “lemondott” Erdélyről

Ahogy Magyarországon, úgy a XIX. század elején a románság körében is lezajlott a “nemzetté válás” folyamata. Megszületett az eredetmítosz, a jól ismert dák-román folytonosság elmélete, az addigi cirill betűket latinra cserélték, de a szókészletet és a nyelvtant is a megszólalásig közelítették a latinhoz. Havaselve és Moldva egyesüléséből 1859-ben létrejött a Román Királyság, amelynek értelmisége a dák-román kontinuitásra hivatkozva megfogalmazta igényét – többek között – Erdélyre és Kelet-Magyarországra.

Úgy mondták, a románság egy államban való összekapcsolására, a román fejedelemségek újbóli egyesítésére.

Az újra szót az indokolta, hogy a XVI-XVII. század fordulóján volt néhány nap, amikor Vitéz Mihály, Havaselve fejedelme egyszerre uralta Erdélyt és a két román vajdaságot. Tartományait ugyan soha nem egyesítette, és uralma is kérészéletű volt, a román történetírás a „fejedelemségek” első egyesítőjét, vagyis Nagy-Románia megalapítóját tiszteli benne.

Ha nem köt különbékét…

Nyilvánvaló, hogy a fiatal államnak semmi esélye nem lett volna területi követelésekkel fellépnie az Osztrák-Magyar Monarchiával szemben. Sőt, az első világháborúban fegyveres semlegesként biztosította támogatását a központi hatalmaknak. Aztán változott a helyzet.

A két egymásnak feszülő szövetségi rendszer szinte versenyt futott a semleges államok bevonásáért a maguk oldalán. Olaszország az Antanthoz, Bulgária a központi hatalmakhoz csatlakozott, és 1916. augusztus 17-én Románia is meghozta a döntést. A bukaresti titkos szerződésben a királyság elkötelezte magát a nyugati nagyhatalmak mellett: vállalta, hogy augusztus 28-áig megtámadja a Monarchiát.

Cserébe Anglia és Franciaország katonákat és hadianyagot ígért, illetve szerződésbe foglalták, hogy a győztes háború után az ország bekebelezheti Erdélyt és Kelet-Magyarországot a Vásárosnamény–Debrecen– Csongrád–Tisza vonalig. Az antant viszont a szerződés jövőbeni érvényességét feltételhez kötötte: Románia a háború hivatalos befejezéséig nem köthet különbékét a központi hatalmakkal. 

…de megkötötte

A román hadsereg augusztus 27-én teljesen váratlanul támadást intézett az Osztrák-Magyar Monarchia ellen. A Tömösi-szoroson szoroson 650 ezer katona tört Erdélyre, elfoglalták Brassót, Csíkszeredát, még Nagyszebent is. Csakhogy a meglepetés ereje hamar elszállt, és a hadiszerencse sem kedvezett keleti szomszédunknak.

“A meghódított Bukaresten”:

A görögországi antant hadmozdulatok kudarcba fulladtak, az így felszabadult bolgár és török erők megtámadták Dobrudzsát, szeptember 1-jén pedig a német Mackensen tábornok indított meglepetésszerű offenzívát délről. Erdélyben Hátszegnél indult meg az ellentámadás, a német és osztrák-magyar bakák 10 nap alatt Havasalföldre szorították vissza a túlerőben lévő román hadsereget.

Románia október 23-ától már saját területen kényszerült védekezni, ráadásul egy roppant hosszú, 1100 kilométeres frontvonalon. December 6-án elesett Bukarest, a király a moldvai Jászvásárra menekült, az 1916-os év végére Havaselve és Dobrudzsa teljes egészében a központi hatalmak kezére került. Orosz segítséggel azonban Románia tartotta magát, a frontok itt is megmerevedtek. Egészen addig, míg a bolsevik hatalomátvétellel és az orosz békekötéssel meg nem szűnt a nagyhatalmi támogatás.

I. Ferdinánd király és kormánya 1917. december 9-én fegyverszünetet kért, majd 1918. május 7-én békét kötött a központi hatalmakkal.

Ennek értelmében az ország Bulgária javára lemondott Dobrudzsa egy részéről Bulgária javára, az Osztrák–Magyar Monarchiával közös határa pedig a Kárpátok déli és keleti lábaihoz került. És a különbékével Románia “lemondott” a bukaresti szerződésben neki ígért magyar területekről is.

Európa legnagyobb nyertese

Az antant számára amennyire jól jött, hogy a Román Királyság több mint egy évig jelentős ellenséges haderőt kötött le, most a román olaj (a háború végéig egymillió tonna) és óriási gabonaszállítmányok indultak innen Németországba. A háború végjátékában, 1918. november 26-án, három héttel az Osztrák-Magyar Monarchia kapitulációja után Románia ismét belépett a háborúba, és mint “győztes”, talán a legjobban jött ki az egész világégésből.

A Tiszáig ugyan nem tolhatták a határt, Erdély, Kelet-Magyarország Dél-Dobrudzsa és Besszarábia megszerzésével Románia 140 ezerről 297 ezer négyzetkilométerre növelte területét az első világháború után, lakossága 8 millióról 16 millió főre nőtt, ipari kapacitása pedig 250 százalékkal emelkedett.

Magyarországból 102 200 négyzetkilométernyi területet csatoltak Romániához, amelynek 5,2 millió lakosából 2,9 millió volt román, 1,7 millió magyar, 560 ezer pedig német anyanyelvű. A románság 53,8 százalékkal éppen úgy alkotott többséget Erdélyben, mint a soknemzetiségű, ezért széthullásra ítélt Magyar Királyság területén a magyarság.