Eddig sokat nyert Putyin, most sokat veszíthet

A 2016-os Brexit-szavazás, Bulgáriában az oroszbarát elnök hatalomra kerülése, valamint Donald Trump győzelme az amerikai elnökválasztáson – mind Vlagyimir Putyin malmára hajtotta a vizet. Hiszen ezek az Európai Unió és a NATO egységét gyengítették.

Sőt Donald Trump egyes kijelentései az alulfizető tagállamok védelmével kapcsolatban az egész szövetség lényegét kérdőjelezték meg. Azóta viszont a holland és a bolgár választások eredménye is az Európai Uniót és a NATO-t támogató erők győzelmével zárult.

A nyugat-európai államban az oroszellenes szankciók megszüntetését támogató Geert Wilders győzelme maximum szimbolikus jelentőségű lett volna, de Bulgáriában esély volt arra, hogy az oroszok ellen bevezetett szankciókat elutasító Bolgár Szocialista Párt (BSP) alakítson kormányt a választások után. Ez pedig ösztönözhette volna a magyar kormányt is arra, hogy a két fél közösen szavazza le a szankciók meghosszabbítását, akár már 2017 júliusában.

Az oroszok nem örülnek Macronnak

Mindezek után a közelgő francia elnökválasztásnak komoly tétje van Oroszország számára: Vlagyimir Putyin nem véletlenül nevezte „nagyon fontosnak” a francia-orosz kapcsolatokat. Az állam- és kormányfők legtöbb kétoldalú találkozóján persze elhangzik egy-egy ehhez hasonló kijelentés, csakhogy Putyin nem Francois Hollande államfővel, hanem a szélsőjobboldali elnökjelölt, Marine Le Pennel találkozott Moszkvában.

Az orosz elnök elmondta, természetesen semmiképp sem akar beavatkozni a másik ország közelgő elnökválasztásába, ennek azonban némileg ellentmond az orosz propagandaoldalak aktivitása.

A dezinformációs gépezet Francois Fillon republikánus elnökjelölt botrányának kirobannása után ismét Le Pen oldalára állt, de egyelőre a volt francia miniszterelnöktől, Fillontól sem pártoltak el teljesen. Az egyetlen kimenetel, ami nem felelne meg az orosz érdekeknek, az a „balos”, a propaganda szerint a feleségét egy férfival csaló jelölt, Emmanuel Macron győzelme.

Az orosz propaganda ezért az elmúlt időszakban arra fókuszált, hogy a két jobboldali jelöltet segítse bejutni az elnökválasztás második fordulójába.

Ha ez bekövetkezne, akkor a második fordulót a volt miniszterelnök nyerné, ezzel pedig komoly esély nyílna arra, hogy az EU-ban megvétózzák az oroszokat büntető intézkedéseket, mivel ebben a helyzetben egy vezető uniós tagállam is támogatná ezek eltörlését.

Ez felbátorítaná a kisebb tagállamokat, így Magyarországot vagy Szlovákiát, hogy szintén a szankciók feloldására szavazzanak. Az Európai Unió így nemcsak elvesztene egy lehetőséget arra, hogy segítse Ukrajna európai integrációját, és megmutassa, az uniós tagság továbbra is vonzóbb alternatíva a keleti rezsimek barátságánál, de lényegében szabad utat biztosítana Moszkvának a kelet-ukrajnai területeken és az ukrán belpolitikába való beleszólásra is.

Az orosz propagandagépezet az elnökválasztási kampány kezdetén mindent megtett Fillon népszerűsítése érdekében, itthon a Világlátó még a „francia Trumpnak” is kikáltotta.

Annak ellenére, hogy a propagandagépezet általában a volt vagy jelenlegi vezető pozícióban lévő politikusokat a korrupt elit részének bélyegzi, Fillont „karaktergyilkosság” áldozatának tartják. Azokat a híreket, amelyek szerint Fillon cége pénzért szervezett le egy találkozót Putyin és egy líbiai üzletember között, annyival hiteltelenítik, hogy azokat a Kreml is tagadta, Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő pedig egyenesen álhírnek nevezte a vádakat.

A kampány elején az orosz propaganda még Le Pennel szemben is támogatta a volt miniszterelnököt, és nyíltan örvendett annak, hogy az akkor még fő esélyesnek tartott Fillon mérsékelten euroszkeptikus álláspontja nyílt konfliktust szíthat Németországgal az unión belül. A magyarországi Hídfő beszámol arról is, hogy Fillon esélyeit akár javíthatják is a botrányok, valamint felhívja a figyelmet arra, hogy Jacques Chiracot 1995-ben senki nem tartotta esélyesnek, nem támogatták a parlament tagjai, a média sem, mégis nyert.

A magabiztosság ellenére azonban látszik, hogy a biztonság kedvéért az orosz propagandának B-tervet is kellett készítenie. Fillon korrupciós botrányának kirobbanása óta ezért a Kreml szócsövei nagyobb figyelmet fordítanak Le Penre, hiszen Fillonnak egyelőre kevés az esélye a második fordulóba kerülésre. A Világlátó szerint a francia politikai elit „retteg” a szélsőjobboldali jelölt győzelmétől, a Hídfő pedig Le Pen választási programját népszerűsíti.

Ezekben az olvasó megtudhatja, hogy az elnökjelölt kilépne a schengeni övezetből, védővámokat vezetne be, kilépne a NATO-ból és az EU tagságról népszavazást íratna ki, de nem maradnak el a bevándorlással kapcsolatos ötletek sem.

A cikk kitér arra is, hogy ha Le Pen népszavazásán az emberek többsége a bennmaradás mellett szavazna, akkor a szélsőjobboldali elnök „különleges státuszt” próbálna kiharcolni Franciaországnak.

Arról természetesen nem értekezik az orosz propagandaportál, hogy hogyan kíván Le Pen védővámot bevezetni uniós tagként, ami nem csak a szabályok szerint tilos, de a külföldi befektetők kivonulását idézné elő, ez pedig komoly gazdasági válsághoz vezetne az országban. Arról sincs szó, hogy ugyan Dániának nem kell bevezetnie az eurót, amit hívhatunk „különleges státusznak”, ám a szélsőjobboldali elnökjelölt védővámokról szóló javaslatát vagy éppen a legális bevándorlást korlátozó ötleteit semmiképpen sem tudná átverni az Európai Unió vezetésén és a többi tagállam tiltakozásán. Le Pen ötletei bár megvalósíthatatlanok, a szankciókat hevesen ellenzi, a NATO-t gyengítené, és oroszbarát politikát folytatna – így a Kremlnek megteszi.

 NATO: továbbra is az első számú célpont

Az európai választások a NATO jövője szempontjából is erősen foglalkoztatják az orosz propagandistákat. Donald Trump azon kijelentése, amelyben kétségbe vonta, hogy Amerika megvédi azokat a NATO-tagállamokat is, amelyek nem költik GDP-jük legalább két százalékát védelmi kiadásokra, a mai napig az oroszbarát oldalak egyik kedvenc témája.

Emellett folyamatosan előkerül az Orbán Viktor által is sokat emlegetett Európai Védelmi Unió terve is, amely felállítana egy közös európai hadsereget, így pedig az EU katonailag függetlenedhetne az Egyesült Államoktól.

Bár ez rövid távon nem tűnik reális elképzelésnek, Oroszországnak mindenesetre érdekében áll a NATO meggyengítése vagy szétszakítása, mert így még legrosszabb esetben is két kisebb, meggyengült, egymással is rivalizáló ellenféllel, az Egyesült Államokkal és az EU-val kellene szembenéznie.

A propagandisták örömmel számoltak be arról is, hogy egyes közvélemény-kutatások alapján egyes országokban a megkérdezettek már inkább Oroszországgal kötnének katonai szövetséget, a megosztottság pedig csak tovább nőhet az amerikaiak esetleges hátralépésével. Ennek a széthúzás felé vezető trendnek a felerősítésében érdekelt az oroszbarát propaganda mind a döntéshozók, mind a lakosság körében.

Az orosz dezinformációs érvelés szerint a NATO-t már a hidegháború után egyébként is fel kellett volna oszlatni, mivel az a Szovjetunió felbomlása után agresszívan terjeszkedett Kelet felé, ez pedig újra konfliktushoz vezethet Oroszországgal. A cikkhez egy térképet is kapunk, ahol megnézhetjük a NATO „terjeszkedését”.

A cikkben arról azonban nincs szó, hogy a NATO egy védelmi szövetség, a tagállamok egyedül akkor kötelesek egy másik védelmére sietni, ha az adott államot támadás érte. Így Oroszországot a NATO nem készteti fegyverkezésre, kivéve akkor, ha Putyin Ukrajnához hasonlóan Észtország vagy Lettország egy részét is magához akarja csatolni.

Persze az orosz propagandában általában a NATO a hibás mindenért: a propagandaportálok beszámoltak Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter a Nemzetközi Kapcsolatok Moszkvai Állami Egyetemén tartott előadásáról. Sojgu szerint a NATO „elzárkózik” a Moszkvával folytatandó gyakorlati együttműködéstől, és nem fog össze Oroszországgal a terrorellenes harcban.

Ehelyett a NATO inkább fenyegetésként tekint Oroszországra, és „nyíltan oroszellenes” gyakorlatokat tart a balti államokban vagy éppen Lengyelországban.

Ehhez hozzátartozik, hogy az orosz propaganda mindig pontosan beszámol arról, hány katonát küld a NATO az előbb említett területekre, de arra kevésbé térnek ki, hogy Oroszország a Baltikumban és Lengyelországban így is jelentős fölényben van a NATO haderejéhez képest, az oroszok 36-60 óra alatt jutnának el Tallinnig és Rigáig. Ennek ellenére Putyin is arról beszélt, hogy a NATO akarja konfrontációba sodorni Oroszországot, pedig az orosz fél sem vádolható azzal, hogy ne gyakorlatozna esetenként akár 80 ezer katonával az észt határnál.

Összességében a NATO-t nemcsak az új amerikai vezetés hozzáállásából fakadó politikai ellentétek feszíthetik szét, de az egyes országok közvéleményének befolyásolásával is delegitimálható a védelmi szövetség. Az orosz propaganda főleg az utóbbi erősítésére próbál játszani azzal, hogy a NATO-t felesleges, agresszív hatalomként mutatja be.

A döntéshozók szintjén pedig az oroszbarát propagandagépezet annyit tehet, hogy a választási kampányok során az orosz érdekeket kiszolgáló politikusokat támogatja, ezzel javítva saját helyzetét. A francia választás lesz számukra a következő megmérettetés, itt pedig nagyot tudnak nyerni már azzal, ha Emmanuel Macron nem jut be a szavazás második fordulójába, így mindenképpen a Macron-ellenes propagandahadjárat megerősödése várható a következő szűk egy hónapban.

Juhász Attila (Political Capital)