Belföld

Orbánék pártcsaládja állást foglalt az orosz dezinformáció ellen

A kongresszuson, ahol a dokumentumot elfogadták, a miniszterelnök is részt vett.

Kétnapos kongresszusát tartja Máltán az Európai Néppárt, amelynek a Fidesz is tagja, így Orbán Viktor és a magyar kormánypárt több vezetője is részt vett a tanácskozáson.

A magyarországi sajtóbeszámolókból, így az MTI tudósításaiból egy fontos momentum kimaradt, amire Ujhelyi István szocialista EP-képviselő mutatott rá Facebook-oldalán. Mégpedig az, hogy

az Európai Néppárt elfogadott egy nyilatkozatot a nyugati demokráciákat aláásó orosz dezinformációs törekvések elítéléséről.

A nyilatkozat szerint az oroszok propagandája, dezinformációs kampányai és az Európa-ellenes politikai erők támogatása aláássa a nyugati demokráciákat, a liberális értékeket és szuverenitást. Elfogadhatatlannak tartják Oroszország erőfeszítéseit a tények eltorzítására, a valóság manipulálására, a demokratikus folyamatokba vetett bizalom lerombolására és a nyugati választásokba való beavatkozásra.

Megállapítják, hogy az információs hadviselés szerves része Putyin Európa elleni támadásának, aminek katonai, hírszerzési, üzleti, diplomáciai, bűnügyi, informatikai és politikai módszerek is a részét képzik. Az EU nem engedheti meg, hogy az oroszok beavatkozása erodálja a demokratikus társadalmakat, gyűlöletet és félelmet szítson – áll a nyilatkozatban. Szükségesnek tartják, hogy az EU hatékony és részletes stratégiát dolgozzon ki, amely azonnali és erős választ ad az orosz információs hadviselésre.

A nyilatkozat nyíltan leszögezi, hogy a Kreml a nyugati demokráciákat fenyegeti, ami az amerikai és európai választásokon is bebizonyosodott.

Kerestük a Miniszterelnöki Kabinetirodát, hogy megtudjuk, az Oroszországgal jó viszonyt ápoló kormány vezetőjeként Orbán Viktor támogatta-e a nyilatkozat elfogadását, illetve milyen álláspontot képviselt azzal kapcsolatban. Ha érkezik válasz, közzétesszük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik