Nehezen találhatunk ellentétesebb fogalompárt, mint háború és karácsony, illetve mindaz, amit e két szó jelent. Száz évvel ezelőtt katonák milliói ültek ezekben a napokban az első világháború lövészárkaiban megtörten, magukba fordultan az otthoniakra gondolva, míg családjuk a hátországban tett ugyanígy.
1916-ban már a harmadik karácsonyukat töltötték a fronton, joggal érezhették úgy, ennél rosszabb már nem lehet. Pedig lett. Még egy “ünnep” a fronton, majd a magyarok nagy nehezen hazaverekedve magukat 1918 karácsonyán hazájukban forradalmi felbolydulást, otthonaikban esetenként cseh, román és szerb megszállókat találtak.
Még akkor is, ha a Sainsbury 2014-es reklámja kapcsán szeretnénk másképp gondolni:
A fegyverek nem hallgatnak el
Milyen volt az első világháborús katonakarácsony? Szoleczky Emese történész-muzeológust, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főtanácsosát, a Dokumentációs Osztály osztályvezető-helyettesét kérdeztük.
A falevelek 1914-ben már rég lehullottak, ám győztes katonáink nemcsak nem tértek vissza, de erre esélyük sem volt. A tél pedig – az egyik legkeményebb – hamar beköszöntött. A hadvezetés legnagyobb gondja ebben a helyzetben nem a karácsony harctéri megszervezése volt, hanem hogy téli holmit, kesztyűt, sapkát, kapcát, meleg ruhát, irhát, szőrmét juttasson a hóban, fagyban harcoló-menetelő bakáknak.
Felszakadtak a lelki sebek
Az otthonuktól távol, idegenben ünneplő katonák lelke karácsonykor különösen ápolásra szorult: gondolataik az otthon és szeretteik körül jártak, hiába próbáltak a hadosztályok, ezredparancsnokságok a helyzethez képest legalább erre a napra kedvező körülményeket teremteni. A helyszínen a tábori lelkészi szolgálat, amit az Osztrák-Magyar Monarchia 9 felekezet számára biztosított, pontos beosztás szerint igyekezett felkeresni, istentiszteletet tartani és vigaszban részesíteni a hívőket.
– hangsúlyozza Szoleczky Emese.
Sokat számítottak az otthonról érkező levelek, lapok, csomagok. A gond az volt, hogy a békeidőben kiválóan működő postaszolgálathoz szokott kortársak bíztak a háború ideje alatt tevékenykedő tábori postaszolgálat gyorsaságában. A postaforgalom azonban a békeidő-beli sokszorosára nőtt, extrém mérteket öltött, így az egyébként jól szervezett tábori posta nem mindig bírta a terhelést, a küldemények sokszor késtek vagy el sem jutottak a címzetthez. Nem volt ritka, hogy a frontra küldött vagy épp mozgásban levő egység csak január közepén kapta meg a karácsonyi üdvözletet.
A csomagok is sok bosszúságot okoztak. A hosszú szállítás alatt az étel gyakran megromlott, az elmaradhatatlan pálinkás üveg eltört a nem éppen kesztyűs kézzel kezelt csomagokban, eláztatott mindent…
És felbuzdult a nép is. Jótékonysági egyletek, ma úgy mondanánk, civilszervezetek küldtek a frontharcosoknak egységcsomagot. Olyasmit képzeljünk el, mint mostanában a cipősdoboz akciók: kis csoki, cukorka, dohány, élelmiszer, megírható levelezőlap, olvasnivaló, apró használati tárgyak – ezek aztán vagy megérkeztek időben, vagy nem…
Minden egyre rosszabb
A történész-muzeológus kiemeli, hogy hadvezetés azért megpróbált ünnepi kereteket teremteni, jobb, bőségesebb volt az étel, több hús, néha sonka, szalonna került a csajkába, de legalább mákos tészta, és csokoládét, dohányt, sőt még bort is osztottak. De a karácsonyra való tekintettel “hivatalos úton” senki nem kérhetett tűzszünetet az ellenségtől; a hadvezetés nem támogatta a frontbarátkozást.
Aztán ahogy a háború elhúzódott, úgy lett egyre nehezebb a szolgálat, és a hátországban is megváltoztak a körülmények. 1916-tól már elmaradtak az egységcsomagok, az emberek otthon is nélkülöztek, nem adtak “idegeneknek”. Örültek, ha az övéiknek tudtak valamit küldeni.
Bevezették a jegyrendszert, terjedtek a még hozzáférhető alapanyagokkal dolgozó háborús receptek, a kényszer szülte húsmentes napok, mind többen sütöttek hamuval és fakéreggel dúsított hadikenyeret.
Random barátkozás a fronton
Ami az egymással ellenséges frontkatonák spontán karácsonyi barátkozásait illeti, megesett ugyan, de közel sem volt olyan gyakori, mint ahogy ma néhány film, nyilatkozat, publikáció vagy reklám hatására a közvéleményben kidomborodik.
Magyar vonatkozásban is ismerünk példákat, bár a források igen szűkösek. Az ilyen akciók ugyanis a jog nyelvén az ellenséggel való barátkozást jelentették, következményük hadbíróság, testi fenyítés vagy még rosszabb lehetett. Nem csoda, ha nem híresztelték, nem “dokumentálták”, de még a későbbi visszaemlékezésekben sem verték nagydobra.
A vezetés pedig mindent megtett ellene, hiszen nagy mértékben rontotta a harci morált. Valójában nem is volt könnyű a fronton “barátkozni” még karácsonykor sem, az átmeneti fegyvernyugvást mindig az alkalom szülte.
Magyarok és oroszok a fenyő körül
Az ismert esetek kapcsán tudjuk, más nehézségek is voltak. Itáliában a karácsony jelképe a bölcső, ezért az olasz katonák először csak néztek nagyokat, amikor a szemközti magyarok fenyőágakat lengettek feléjük a lövészárokból. Vagy az oroszok. Az ortodox karácsony jó két héttel későbbre esik, azt sem értették, miről van szó.
Mégis megható történetek maradtak fenn a keleti frontról. Galíciában például karácsony napján eltévedt egy magyar felderítőcsapat, az este az erdőben érte őket. Parancsnokuk, fiatal zászlós elővett a zsebéből egy gyertyát, kettétörte, majd felerősítette egy fenyőfára és meggyújtotta. Körülállták a fát, karácsonyi dalokat énekeltek.
Mély csend a lövészárkokban
A frontkatonák sokszor díszítettek élő fenyőt töltényekkel, színes, csillogó papírokkal, ami épp volt náluk – a fa mellett karácsonyi dalokat énekelve ünnepeltek. Gyertyát is hamar készítettek töltényhüvelyből, amibe olajat öntöttek és kanócot tettek. Külsőleg a hangulat ilyenkor a lehetőségekhez képest emelkedett volt, de a bakák magányosak és boldogtalanok voltak.
Szó szót követett lövészárkokban. Mi lehet az otthoniakkal? Asszony írta, már jár a gyerek, kezd beszélni… Meg sem ismerné az apját… Édesanyám meghalt, nem voltam a temetésén… Apósék disznót vágtak, szép lett a sonka… Otthon ilyenkor gyújtjuk meg a gyertyákat…
Csupa válaszra nem váró kérdés, reakciót nem igénylő mondat, hümmögés, nagy és mély hallgatások, baráti vállveregetés, könnyek egy-egy sötét zugban – rettenetes volt a katonakarácsony.
(Kiemelt kép: Fortepan/Vogl Elemér)
