Halált jósoltak karácsonykor

Jézus maga a fény és a szeretet, amivel rögtön az elején meghaladtuk a vitát, kinek miért fontos a karácsony. A legnagyobb ünnepünk, és egyike a legősibbeknek. Az ember legfontosabb érzékszerve a szeme, fény nélkül természeti lényünk kiszolgáltatott, sebezhető, tehetetlen. Hogy is ne köszöntötte volna már a kezdet kezdetétől a fény újjászületését?

A fény, a meghitt együttlét

A téli napfordulón, december 21-én a leghosszabb az éjszaka, ettől kezdve minden egyes napon egy-két perccel nő a világos periódus ideje egészen a nyári napfordulóig. Ezzel már az ősi civilizációk is tisztában voltak, és megemlékeztek a világosság győzelméről, az újabb év kezdetéről.

A kereszténység is ezt a “Nap-kultuszt” formálta át és tette magáévá azzal, hogy erre az időpontra tette legnagyobb ünnepét, Jézus születését. Pedig egyes kutatók a Biblia alapján állítják, a Megváltó nem születhetett télen. Az ünnep a keresztény vallás terjedésével került előtérbe, a niceai zsinat intézkedései nyomán nyert elismerést 325 és 335 között. Kitűzték a dátumot is: december 25, hogy ezzel új formában emeljék be a kereszténységbe a pogány Nap-ünnepet. Minden nyelven más és más néven illetik, a magyar karácsony szó a szláv korcsun, azaz lépő, átlépő kifejezésből ered jelezve az új évbe való átlépést.

És egészen másról szólt, mint ma. Nem az ajándékhajszolásról, a kötelező pénzköltésről, hanem a vallásban való elmélyülésről, a családdal való meghitt együttlétről szólt. És számos néphagyomány, hiedelem kötődik hozzá, gazdagabb és értékesebb kincsek, mint bármilyen szépen csomagolt doboz a fa alatt. Elődeink karácsonyfát sem állítottak, a feldíszített fenyő német földről érkezett a XIX. században, de széles körben csak az első világháború után terjedt el Magyarországon.

A paraszti otthonokban a karácsonyfa megjelenése előtt egy örökzöld ágat helyeztek el az örökkévalóság és az élet jelképeként. 

Középpontban a karácsonyi asztal

A karácsony valójában már az előző napon, azaz december 24-én. Az asszonyok takarítottak, sütöttek, főztek, a férfiak kiseperték az udvart, kitisztították az istállót, a gazdasszonynak bekészítették a tűzrevalót, a marháknak a takarmányt. Ez a nap volt karácsony böjtje, mert a katolikus családok egész nap böjtöltek, és csak az esti harangszó után kezdődött a karácsonyi vacsora. Később sok helyen az ebéd vált általánossá, de evés előtt az állatokat is bőségesen ellátták élelemmel.

Mielőtt asztalhoz ültek, a család tagjai megmosakodtak, a mosdóvízbe sok helyen ezüstpénzt, piros almát tettek, hogy a következő esztendőben szerencsések és egészségesek legyenek. Az asztalt is különleges módon terítették: Az asztalra és alá különböző gazdasági és házieszközöket helyeztek, terménymagvakat szórtak az asztalra vagy összekeverve egy tálkában tették rá: ez biztosított bőséget, jó termést a következő évre.

A hatékonyság növelése céljából helyezték a karácsonyi asztal alá a legkülönfélébb eszközöket, szerszámokat – ekevasat, járomot, lószerszámot, boronát, kaszakövet, sodrófát, mángorlót, de még a tehén láncát is az asztal lába köré csavarták. Néhol két-három abroszt terítettek egymásra: az egyik gazdagon díszített volt, míg a másikat félretették, és a következő évben ebből szórták a magvakat a földbe a bő termés érdekében.

A karácsonyi asztalt megjárt só a későbbiekben méhek és tehenek megvarázslására, gyógyítására volt alkalmas, míg a bors a gúnár férfiasságát növelte. Minden, aminek köze volt a karácsonyi asztalhoz, szentelménnyé vált.

Megterítettek a halottnak is

Szenteste megterítettek az elhunytaknak is, mert hitük szerint ilyenkor megnyílik az ég, az élők és a holtak együtt ünnepelnek. Ma már kissé morbidnak tűnik, de a régiek egyébként is másképp viszonyultak a halálhoz, átmeneti állapotnak tartották a földi és a mennyei örök élet között.

Az ünnepi vacsora része volt például az alma, amit annyi darabra vágtak, ahány az asztalt körülülték: ha valaki eltévedt, elég azokra gondolnia, akikkel az almát ette, és hazatalált. Nyilvánvalóan jelképről van szó, ha bajba kerülünk, szeretteink segítségére mindig, minden körülmények között számíthatunk.

A karácsonyi vacsora a haláljóslásra is alkalmat adott. A családfő által kiosztott almaszeletekben a magot figyelték, ha az is el lett vágva, az betegséget,halált jelentett. Akinek a karácsonyi vacsorán férges dió jutott, a következő évben távozott az élők sorából ugyanúgy, mint akinek a karácsony estéjén a tűzhelyhez támasztott fahasábja reggelre eldőlt. A dió héját vízzel töltötték meg, majd minden családtag a tűzhelyre tette a magáét – amelyikéből előbb párolgott el a víz, rövidesen meghalt.

Aki háromszor körüljárta a házat, majd benézett az ablakon, megláthatta az asztalnál ülve,tükörbe nézve, ravatalon vagy koporsóban fekve azon családtagját, akit elvisz a következő év.

Megszólalnak az állatok

De ne zárjunk ilyen komor képpel. Az éjféli misén például Luca székére állva láthatóvá válnak a boszorkányok, akik elől egy marék mákkal lehet meglógni. Az a lány pedig, aki harangszókor a kútba nézett, megláthatta jövendőbelijének arcmását… A mise alatt otthon is varázslatos dolgok történtek: megszólaltak az állatok, elmondták véleményüket gazdáikról, gondozóikról.

Karácsonykor értek révbe a „Luca-cédulák” is: Szent Lúcia napján a lányok 13 cédulára 13 legény nevét írták fel, majd minden nap eldobtak egyet a zsebre tett kis cetlikből. Az utolsó, karácsony napjára maradt név mutatta meg a jövendőbelit.

És ami még fontos volt karácsony böjtjén: a család minden tagját figyelemmel kellett kísérni, hiszen egész évben ugyanúgy viselkedtek, ahogy ezen az egyetlen napon. Szóval óvatosan a stressz okozta hisztivel…

(Fortepan/Hegedűs Judit)