Az Ázsia különböző részein már évszázadok óta – sőt, Japánban már a X. századtól – ismert márványozás technikája a XVI. századra jutott el Törökországba, ahonnan tovább terjedve Európát is meghódította, így a XVII.-XIX. századi könyvek belső borítóit is sokszor hasonló technikával készült mintákkal borították. Az eljárás a XIX. század végére háttérbe szorult, hiszen mindenhol megjelentek a gépek, bár egy-egy modern könyvben is találkozhatunk hasonló példákkal.
Az eljárás pofonegyszerűnek tűnik, de a szép munkák elkészítéséhez rengeteg gyakorlatra van szükség. A papírlapnál alig nagyobb, vízzel telt edényhez előbb sűrítő anyagokat adnak, majd különböző színű festékeket cseppentenek rá. Az így megjelenő pöttyöket ecsettel geometrikus, vagy teljesen véletlenszerű, márványos mintákba formázzák, majd egy papírlapot rövid időre a víztükörre fektetnek, hogy a kész mű átragadhasson a felületre.
A török művészek az általuk ebrunak nevezett stílust azonban továbbfejlesztették, így felismerhető mintákat (virágokat, vagy madarakat) rajzolnak a vízen úszó festékekből. Az ebru egyik legismertebb kortárs alakja Garip Ay, aki klasszikus festményeket fest újra, vagy készíti saját munkáit – mindössze néhány mozdulattal. Most ezek közül mutatunk be néhányat.
