“Vicc az egész” – a londoni magyarokat is érintik az irtózatos albérletárak

Az nem újdonság, hogy a világ harmadik legdrágább városában albérletet fenntartani komoly anyagi áldozat: Londonban akár a havi fizetések 72 százaléka is a lakbérre mehet el. A helyzet azonban egyre romlik. Jól mutatja ezt, amikor már

egy ruhásszekrényben kialakított szobát is havi ötszáz fontért (azaz majdnem kétszázezer forintért) hirdetnek meg.

Mindez pedig az anyagilag legkiszolgáltatottabbakat érinti a legrosszabbul: a diákokat, akik a tanulmányaik mellett hatalmas nehézségek árán tudják csak előteremteni a gyakran több ezer fontos bérleti díjat. Ez még tovább mélyíti a társadalmi rétegek közti szakadékot, így félő, hogy a londoni felsőoktatás a leggazdagabbak kiváltságává válhat.

Ki kellett költöznöm a belvárosból, hogy ne egy röhejesen kicsi szobában lakjak, így aztán most órákig tart beérnem. Nevetséges, ami az albérletek árával történik

– mondta a 24.hu-nak Sam Carter, aki a University of Westminsteren tanul nemzetközi kapcsolatokat.

Szörnyű belegondolni, hogy ezzel számolhatok a következő években is, hiszen lakáshitelt kapni az egyetem után is még sok évig képtelenség

 „Egy kib***ott vicc az egész”

Az angoloknál ismeretlenek a nálunk megszokott olcsó, többágyas kollégiumi szobák. A legtöbb egyetem minimum havi 800 fontért kínál szállást,

és ennyiért még simán számolhatunk csótányokkal az ágy alatt.

Ezt elégelte meg az UCL, a Goldsmiths és a University of the Arts London több mint ötszáz diákja, akik radikális lépést hoztak meg: egész egyszerűen nem hajlandóak az egyetemek kollégiumába jelentkezni. Legalább negyven százalékos árcsökkentést követelnek, ám eddig süket fülekre találtak.

Londonban brutális a helyzet, de igaz ez az ország más pontjaira is

– mondta el a Goldsmith-es főszervező a Dazed Digitalnak.

Heti 170 fontért még sütőnk sem volt 4 hónapig. Szeretnénk, ha a sztrájk más egyetemekre is átterjedne, és ehhez minden támogatást meg is adunk. Egy kib***ott vicc ez az egész.

Mi a helyzet a magyarokkal?

Az angol és a külföldi diákok, köztük a magyarok életszínvonala közt még nagyobb szakadék tátong – hiszen nem mindegy, fontban vagy forintban kap valaki némi támogatást otthonról, már ha kap egyáltalán.

A másik ok, hogy

aki nem élt a tanulmányok megkezdése előtt már 3 évvel az Egyesült Királyságban, az – az angolokkal ellentétben – semmiféle anyagi támogatásra nem jogosult az államtól.

Még dühítőbb ez, tekintve, hogy a tandíj drasztikusan emelkedett az utóbbi években: most már akár 44 ezer fontos (17 millió forintos) adósságot varrhatnak az itt diplomázók nyakába. A tandíjat ugyanis nem kell egyből befizetni, ám a hitelt hosszú évtizedekig törleszthetjük. Erre jönnek még az elengedhetetlen költségek: körülbelül 100 font (38 ezer forint) a közlekedési bérlet és alsó hangon 400 font (155 ezer forint) a havi étkezés.

Aki már ruhásszekrényt is bevállalja, az egyéb szépséghibák felett is szemet hunyhat. Mindez kedvez az illegálisan tevékenykedő főbérlőknek, akik olykor az alapvető minimumot sem hajlandóak biztosítani. A legtöbb angol diáknak elképzelése sincs, hová forduljon ilyen helyzetben – pláne a külföldieknek.

Gomba a falon, tél fűtés nélkül

Én is laktam például hatszáz fontért olyan szobában, ahol mindössze két négyzetméteres hely maradt az ágy mellett, a konyha falán pedig gombák nőttek. Egy másik helyen a főbérlő nem volt hajlandó tél közepén fűtést biztosítani – ehelyett egy hősugárzót tett a szobába, amit energiatakarékossági okokból kétóránként ki-be hurcolt.

Arról a kényelmetlenségről már ne is beszéljünk, amit az idegenekkel megosztott házak és lakások jelentenek. Voltunk tizenhárman is egy fedél alatt egy ötszobás házban. Ilyen körülmények közt pedig pihenni sem könnyű, nemhogy szakdolgozatot írni.

Rónyai Júlia