Szórakozás

Rékasi Károly végtagrövidüléssel küzd

Nem forrt össze rendesen a csontja, bakteriális fertőzéssel küzd, és most még egy maradandó károsodással is szembe kell néznie a motorbalesetből lábadozó Rékasi Károlynak – írja a Bors azok alapján, amit a színész a Class FM péntek reggeli műsorában mondott el állapotáról.

“Végtagrövidülésem lett, de már megállt. Az orvosok szerint a szervezetem még ki tudja egyensúlyozni a rövidülést, és nem kell életem végéig mankóval járnom” –  mondta el Rékasi, aki arról azonban nem beszélt, hogy konkrétan mennyivel lett rövidebb a lába, és ez mivel járhat majd a későbbiekben. A színész reménykedik ab­ban, hogy sikerült megállítani a rövidülési folyamatot, és amint legyőzi a baktériumfertőzést, folytathatja megszokott életét, amiben a motorozásnak – korábbi nyilatkozatával ellentétben – már nem lesz helye.

“Nem ülök többé motorra. Nem baj, ha fél órával később érek valahova. A szeretteimet sem szabad naponta sokkolni.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik