Szórakozás

Rékasi Károly: Összeroppantam, elvesztettem a józan ítélőképességemet

Rékasi Károly három hete ismét kórházban van, mivel szervezete nem fogadta be az orvosi fémet, ami a combjában rögzíti a csontot a csípőtől a térdéig. 25 napon keresztül kap antibiotikum-kúrát kap, amely a gyulladás csökkentése mellett a szervezetében lévő húsevő-baktérium fertőzést is hivatott megszüntetni.

A színész az elmúlt 13 hónapban rengeteg fájdalmon ment keresztül, amiről a Story magazin csütörtöki számában nyilatkozott.

“Többször összeroppantam a pokoli fájdalomtól. Szinte az eszemet vesztettem, nem voltam ura a testemnek és az elmémnek. Időnként hajszál híja volt, hogy ne bolonduljak bele a kínba. Igen, bevallom, össze is roppantam, elvesztettem a józan ítélőképességemet.”

Rékasi mellett mindvégig ott volt szerelme, Pikali Gerda, egyszer egy csokor vörös rózsát is vitt neki.

“Amikor megláttam, nem tudtam megszólalni, zokogva rogytam a vállára. Ekkor voltam idegileg-lelkileg a mélyponton. Aztán már a testemnek sem voltam képes parancsolni, vacogtam, összeütődtek a fogaim, nem tudtam megállítani. Csúnyábbat mondok, nem szégyellem: a fájdalom olyan fokát éltem meg, hogy képtelen voltam a széklettartásra.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik