Szórakozás

Rékasi cáfolja, hogy fertőzést kapot kapott volna a kórházban

Rékasi Károly lábát többször is meg kellett műteni tavaly nyári motoros balesete óta. Egy hónappal ezelőtti műtétje után azt mondta, hogy úgy tűnik, rendbe jött, azonban a Bors szerint még tovább húzódik a felépülése.

Szombat reggeli cikkükben azt írják, hogy a nyílt sebbe kórokozók juthatnak, s Rékasi sem kerülte el, hogy megfertőződjön az MRSA-val. Ez egy súlyos kórházi fertőzés, amit egy baktérium okoz. Sem a színész, sem párja, Gerda nem nyilatkozott, a lap egy közeli barátjuktól tudta meg, hogy nagy lehet a baj.

“Közel olyan súlyos a baj, mint a balesetkor volt, amikor Karcsi élet-halál közt lebegett. Az orvosok egyelőre nem tudják megszüntetni a fertőzést, ami csak egyre beljebb haladhat a szervezetében. Pedig rendszeresen fertőtlenítik a fertőzött részt, antibiotikumos kezelést is kap”

– nyilatkozta a Borsnak egy neve elhallgatását kérő barát.

Update: Rékasi Károly a life.hu-nak cáfolta az értesülést. Azt mondta, hogy ez “egy tudatlan ember figyelemhajhászó írása, hamis információkkal.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik