Üzleti tippek

A kórházi fertőzésekkel száll szembe a magyar fejlesztő cég

A HandInScan technológiájára a piaci igényt jól jelzi, hogy már több mint 30 országgal tárgyal a cég.

A Perion Kockázati Tőkealap legújabb befektetésével a HandInScan Kft. második körös tőkebevonást hajtott végre.

A több innovációs és startup díjat elnyert fejlesztés a Jeremie-program keretein belül 411 millió forintos befektetési kört zárt. A vállalkozás a Perion Kockázati Tőkealap befektetését az első szériagyártású, már Red Dot díjjal is kitüntetett Hand-in-Scan Medical Trainer, illetve Semmelweis Scanner eszköz világpiaci bevezetésére, valamint a további fejlesztések felgyorsítására fogja felhasználni.

Dr. Haidegger Tamás vezérigazgató elmondta: termékeik és szolgáltatásaik révén elérhető a tökéletes kézhigiénia, azok szakszerű és folyamatos használatával bizonyítottan csökkenthetők a kórházi fertőzések. A multirezisztens kórházi fertőzések az egyik legkomolyabb egészségügyi problémának számítanak napjainkban világszerte.

A HandInScan a BME egy spinoff vállalkozásaként indult, és a korai startup fázisban a DBH Investment Kockázati Tőkealap fektetett a cégbe abból a célból, hogy a termék prototípusát validálják, és az első piaci visszajelzések alapján kifejlesszék piacképes terméküket és a hozzá kapcsolódó szolgáltatásokat.

Miután az első prototípusokat több mint 16 ezer kórházi dolgozó tesztelte európai és ázsiai kórházakban, elkészült a piaci igényeknek megfelelő termék, és kialakult a hozzá kapcsolódó oktatási, képzési és szolgáltatási csomag. Ezen a ponton döntött a befektetés mellett a Perion Kockázati Tőkealap.

A technológiára a piaci igényt jól jelzi, hogy már több mint 30 országgal tárgyalnak disztribúciós szerződésről 3 kontinensen (Európa, Ázsia, Észak-Amerika).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik