Gazdaság

Cafeteria: szigorításokat és könnyítéseket is hozott az adócsomag

Mint írtuk, kedden elfogadta az Országgyűlés a kormány őszi adócsomagját. Ezen belül megszavazták a 2017-re vonatkozó új cafeteria-szabályokat is, amelyeket a Cafeteriatrend szakértője, Fata László foglalt össze. (A változásokat vastaggal emeltük ki.)

Béren kívüli juttatások

2017-ben majd a béren kívüli juttatások értékének 1,18-szorosára kell 15% személyi jövedelemadót és 14% EHO-t fizetni. Így a teljes közteher jövőre az idei 34,51% helyett 34,22% lesz, azonban ezen juttatások köre szűkül, mint ahogy már a nyári módosításból is láthattuk.
Egyrészről

  • Széchenyi Pihenőkártyát adhatunk majd a 2016-ban is ismert alszámlákkal és keretekkel valamint
  • 100 000 Ft forintig pénz kifizetése is lehetséges lesz ugyanilyen közterhekkel.

Arra azonban még figyelni kell, hogy erre a két juttatásra egy összesített keret is vonatkozik jövőre. Így kedvező adózással ezekből évente a versenyszférában 450 000 forint a közszférában 200 000 forint lesz adható. (A keretek nettó keretek, a kiadott juttatás értékére vonatkoznak)

Egyes meghatározott juttatások

Az egyes meghatározott juttatásoknál az adó alapja szintén az eddigi 1,19 helyett az 1,18-as szorzóval korrigált érték, de a 15% szja mellé 27% EHO társul. Így 49,56% munkáltatói teherrel kalkulálhatunk 2017-ben az idei 49,98% helyett.

Ezzel a közteherrel valósíthatjuk meg az idén gyakran használt béren kívüli juttatások (pénztárak, helyi bérlet, iskolakezdési támogatás, munkahelyi étkeztetés… stb.) kiadását, de akár más juttatásokat is a kiadás feltételeire odafigyelve.

Látható, hogy sok idén népszerű béren kívüli juttatás jövőre az ideinél magasabb közteherrel lesz adható. Rájuk jelenleg sok esetben idén, éves korlátok vonatkoznak, melyen belül igénybe vehettük a kedvező adózás feltételeit. Az elfogadott módosítás szerint ezek jövőre havi illetve éves korlátozás nélkül lesznek adhatók – a magasabb – 49,56% közteherrel – magyarázza az új szabályokat Fata László.

Így többek közt az Erzsébet-utalvány, iskolakezdési támogatás, helyi bérlet, munkahelyi étkezés, vállalati üdültetés, iskolarendszerű képzés stb. biztosítása mellett az önkéntes nyugdíjpénztárba és egészségpénztárba is korlátlanul fizethet a munkáltató 49,56% adóval.

Adómentes juttatások

Eddig is úgy látszott, hogy a gyakran használt adómentes juttatások köre megmarad, sőt bővül 2017-re.

A kulturális belépő, a sportrendezvény belépő, a lakáshitel-támogatás, bölcsőde kis módosítással jövőre is tovább használhatók lesznek. Emellett már korábban bekerült az adómentes juttatások közé a mobiltási célú lakhatási támogatás és az óvodai ellátások térítése.

A nyáron még úgy látszott, hogy egészségügyi szolgáltatást is adhat a munkáltató adómentesen 2017-ben. Azonban ezt a szakaszt (ahogy pár napja már hallani lehetett róla) a friss őszi módosítás nem lépteti hatályba, így ezzel nem számolhatnak a cégek adómentes juttatásként jövőre.

Azt már korábban láttuk, hogy közigazgatási határon kívülről (speciális esetekben belülről is) munkába érkező munkatársak számára fizethető (vagy fizetendő) 9 Ft/km kötségtérítés adómentes értéke 15 Ft/km értékre növekszik.

Adómentes lakáscélú támogatás

A lakáscélú támogatásnál a munkáltatónak az adómentességhez vizsgálnia kell, hogy a lakás szobaszáma ne haladja meg a méltányolható lakásméretet. Ehhez a szobaszám és együtt lakók viszonyát kell figyelembe venni. A friss módosítás alapján változik az együtt lakó személyek meghatározása.

Az új szabályok alapján már a házastárs közeli hozzátartozóit is figyelembe vehetjük a lakók számának meghatározásakor. A jelenleg érvényes meghatározás szerint ebbe a körbe nem számíthatjuk bele a munkavállalónak, élettársának vagy házastársának testvérét.

A módosítás elfogadásával jövőre a lakásban lakó testvér is figyelembe vehető az együtt lakó, együtt költöző családtagok számának meghatározásakor. Emellett a fiatal házaspárok estén a lakók számának meghatározásakor számításba vehetjük jövőre a jövőben születendő gyermekeket is.

Kedvezőbb lesz a szobák számának meghatározása is. A 8 és 12 négyzetméter közé eső lakóhelyiségekből kettőt egy szobaként vehetünk majd figyelembe.
Ez alapján 1-2 fő esetén 3 szoba, 3-4 fő esetén négy szoba lesz a méltányolható lakásméret. Majd minden további lakóval egy szobával nő az adómentesen támogatható lakás mérete.

Az egyes meghatározott juttatások és az adómentesek juttatások értékét természetesen nem kell beleszámolni a 200 000-450 000 forintos éves keretbe.

Íme, táblázatba foglalva, hogyan adóznak 2017-ben a leggyakrabban használt elemek:

cafeteria

Ajánlott videó

Olvasói sztorik