Belföld

Retteghet Habony, Mészáros, Vajna – Lehet más a propaganda?

Tiltanák a közpénzből finanszírozott propagandát, nyilvánossá tennék az állam médiaköltéseit.

Ikotity István (LMP) olyan javaslatot nyújtott be, amely több törvényt is módosítana azért, hogy átláthatóbb legyen a médiapiac, a párt- és kampányfinanszírozás, amelynek rendezetlensége a magyar demokrácia működésének legnagyobb akadálya évtizedek óta.

Ma pontosan ugyanúgy, teljes átláthatatlanságban működhetnek a pártok bújtatott és kevésbé bújtatott finanszírozási útjai, és pontosan úgy, csak hatékonyabban düböröghetnek a közpénzből folytatott kormánypárti kampányok, mint négy, nyolc vagy tizenkét éve.

A helyzet megváltoztatásért a pártja által 2010 óta javasolt kampányfinanszírozási reform mellett az LMP politikusa tiltaná a közpénzből finanszírozott kormányzati, állami propagandát, átláthatóvá, piaci adatok alapján ellenőrizhetővé tenné az állam és állami cégek médiaköltéseit.

A szürke állami médiafinanszírozás fenntartása természetesen a tisztességes politikai verseny szempontjából is kiemelkedő, ám az új, szigorúbb szabályokat a korrupció elleni küzdelem is szükségessé teszi, hiszen jelenleg az állami hirdetések a sajtóhátország- és klientúraépítés mellett a közpénzek magánzsebbe juttatásában is komoly szerepet játszanak.

Ikotity szerint a közhivatalt ellátók részvételét a politikai vitákban nem kellene korlátozni: ha az nem kerül közpénzbe, akkor mindenki úgy propagálhatná a sikerét, ahogy nem szégyelli.

Általános szabályként csak olyan sajtótermékben, médiaszolgáltatónál vagy egyéb gazdálkodó szervezetnél lenne elhelyezhető hirdetés, amelynek van auditált olvasottsági, nézettségi, elérési adata, és azt még a szerződéskötés előtt közzétette.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik