Rejtélyes körülmények között eltűnt egy 4000 éves festmény egy ókor egyiptomi sírból – számolt be róla az Independent. Az alkotás egy Khentika nevű magas rangú tisztviselő nyughelyét díszítette, ám valaki látszólag kivágta a mészkőfalból.
A sírban dolgozó szakértők sajtóértesülések szerint már májusban észrevették a festmény eltűnését, ám erről csak most októberben számoltak be a nyilvánosságnak. Az ügyben nyomozást indítottak. A freskó mintegy 40 x 61 centiméteres volt és az ókori egyiptomi naptár három évszakát ábrázolta, vagyis az Ahet, az áradás évszaka; a Peret, az ültetés évszaka; valamint a Semu az aratás évszaka jelent meg rajta.
Khentika sírjának falán több figyelmeztető szöveg is szerepelt, amelyek arra hivatottak, hogy távol tartsák a sírrablókat.
A sírhelyet az 1950-es években fedezték fel és 2019 óta lezárva állt. Hogy miként tűnhetett el belőle a festmény, még vizsgálják.
Egyiptom területe máig tele van fel nem fedezett ókori építményekkel és sírokkal, amelyek közül időről időre rátalálnak néhányra a kutatók. Az ilyen eredményekről lapunk is rendszeresen beszámol, korábbi cikkeink a témában alább elérhetők:
