Tudomány zöldövezet

Nemének legnagyobb madárpókját fedezték fel

David Ortiz
David Ortiz

Korábban ismeretlen tarantulát találtak Kuba szigetén, a Viñales Nemzeti Parkban – írja az IFLScience. Amint a felfedezésről készült tanulmányból kiderül, az új madárpók a Trichopelma grande nevet kapta, és nemének legnagyobb fajának számít.

Testhossza – lábai nélkül – akár a 11 millimétert is meghaladhatja, ami a Trichopelma madárpókok esetében páratlanul nagy. Az összes tarantulához viszonyítva azonban nem emelkedik ki, más nemek képviselői ugyanis a 35 milliméteres testhosszt is elérhetik.

A Trichopelma grande másik különlegessége a mérete mellett, hogy a hímek lábain sűrű, sörteszerű szőrök találhatóak, úgynevezett szeták. A tanulmány szerzői szerint ettől a pók lábai úgy festenek, akár egy tollseprű. A szeták gyakoriak az olyan tarantulák lábain, amelyek fákon élnek, a szóban forgó faj viszont föld alatti üregekben lakik, ezért meglehetősen szokatlan a jelenlétük.

A szakértők egyelőre nem ismerik a faj populációját elég behatóan ahhoz, hogy meg tudják becsülni, hány példány élhet a térségben. Így azt sem tudhatjuk, hogy veszélyeztetett állatról van-e szó, a kutatók szerint azonban a Viñales-völgyet az emberi tevékenység és szélsőséges időjárási események is fenyegetik.

Kapcsolódó
Különös tarantulafajt fedeztek fel Thaiföldön
Az ízeltlábúnak kék szőrök borítják a testét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik