Tudomány

Nem emberek hozták létre az ősi tárgyakat

Egy friss tanulmányban a szakértők olyan ősi kőeszközöket vizsgálnak, amelyek Brazíliában kerültek elő – írja az IFLScience. A Pedra Furadánál feltárt leletek 32-50 ezer évesek, a tárgyakra korábban néhány kutató a korai emberek amerikai megjelenésének bizonyítékaként tekintett.

A friss eredmények ugyanakkor azt mutatják, hogy az eszközöket állatok, egészen pontosan csuklyásmajmok hozták létre.

Eddig is tudni lehetett, hogy ezen állatok képesek eszközöket használni a magvak feltörésére. A folyamat során, a kövek ütközésével olyan darabok alakulnak ki, amelyeket könnyedén össze lehet téveszteni emberek által készített tárgyakkal.

Dorit Bar-Zakay / Getty Images

Agustín Agnolín, az Argentin Tudományos és Műszaki Kutatási Tanács munkatársa kollégáival Pedra Furada leleteit olyan eszközökkel vetette össze, amelyek emberekhez és csuklyásmajmokhoz köthetőek. Az adatokból kiderült, hogy bár a lelőhely tárgyai első ránézésre valóban emberi eredetűnek tűnnek, több fontos részlet hiányzik belőlük.

Agnolínék szerint nem valószínű, hogy az eszközöket emberek készítették valamilyen megmunkáló technológiával. Elméletüket megerősíti, hogy a környéken semmilyen egyéb, az állítólagos korai emberekre utaló bizonyítékot nem találtak. A majmok mellett szól az is, hogy Pedra Furada kőeszközei nem változtak az évezredek során, ami nem jellemző az emberi lelőhelyekre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik