Tudomány zöldövezet

Védetté nyilvánították a koalákat

Veszélyeztetetté nyilvánította a koalát az ausztrál kormány, miután a faj egyedszáma visszaesett az erdőirtás és a katasztrofális bozóttüzek miatt – írja az MTI a The Guardianre hivatkozva. Sussan Ley környezetvédelmi miniszter elfogadta a veszélyeztetett fajok tudományos bizottságának ajánlását arról, hogy a queenslandi, új-dél-walesi és az ausztrál fővárosi területi populációk védettségi státuszát szigorítsák.

A szövetségi törvénybe foglalt veszélyeztetettség annak elismerése, hogy az ikonikus emlős megóvása sürgősebbé vált.

Mióta az állatot 2012-ben sebezhetővé nyilvánították, egyetlen kormánynak sem sikerült a javítania koalák életkörülményein.

Scott Morrison kormánya január végén rekordösszegű, 50 millió ausztrál dolláros (mintegy 11 milliárd forintos), négy évre szóló csomagtervet jelentett be a koalák védelmére. Természetvédők szerint ugyanakkor az ötlet pénzkidobás, és inkább fel kellene hagyni azzal, hogy az erszényesek élőhelyeit üzleti, így bányászati célokra használják.

John Giustina / Getty Images

A pénzt az elpusztult élőhelyek helyreállítására, a koalapopuláció tanulmányozására és a koalák egészségével kapcsolatos kutatások kiterjesztésére fordítják. Az újabb csomaggal 74 millió ausztrál dollárra emelkedik az összeg, amelyet a szövetségi kormány a koalák védelmére fordított 2019 óta.

A környezetvédelmi szervezetek régóta érvelnek amellett, hogy szigorítsák a koalák védelmét. Három csoport, a Humane Society International (HSI), a WWF-Australia és az International Fund for Animal Welfare jelölte az állatot a veszélyeztetett státuszra. A csak Ausztráliában honos fajt az elmúlt évtizedekben megtizedelték az erdőtüzek, a betegségek, köztük a nemi úton terjedő és az emberek körében is ismert klamídia, illetve a közlekedési balesetek.

A Természetvédelmi Világalap (WWF) becslése alapján több mint 60 ezer koala pusztulhatott el, sérülhetett meg, vagy károsodott egyéb módon a 2019-2020-as tüzekben. A vadon élő egyedek száma egyes szakértők szerint kevesebb 100 ezernél, de mások úgy vélik, hogy akár 330 ezer is lehet. A koalák főleg a keleti államok eukaliptuszerdeiben fordulnak elő, és 20 évig is élhetnek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik