Tudomány

Veszélyes növények szökhetnek ki a kertekből

A távoli vidékekről származó növények ugyan lehetnek nagyon mutatósak a kertben, ám ha onnan kijutnak, beláthatatlan károkat képesek okozni, akár az emberre is veszélyesek lehetnek. 150 idegenhonos faj már megtelepedett hazánkban, a legtöbbször tudatos behurcolásról van szó.
Korábban a témában:

Az elmúlt években egyre szaporodnak a hazánkban újonnan megjelenő, több-kevesebb sikerrel terjeszkedő és hosszabb távon beláthatatlan károkkal fenyegető növények. Egyesek, mint a parlagfű vagy az óriási medvetalpak közvetlen és sokszor súlyos egészségügyi fenyegetést jelentenek az ember számára, míg mások a hazai őshonos élővilágot, életközösségeket fenyegetik: sok tucatnyi fajról van szó a homoki prérifűtől egészen a bálványfáig.

A hátterében szinte kivétel nélkül az emberi tevékenységet találjuk, a felelősség pedig sokszor – mint például a fügekaktusz hazai megjelenése esetén – egészen az egyén szintjéig vezethető vissza.

Mit jelent az emberi „segítség” ezekben a káros folyamatokban? Miért veszélyesek az özönnövények, és melyek a leginkább elterjedt fajok? Erről kérdeztük Dr. Botta-Dukát Zoltán botanikust, az Ökológiai Kutatóközpont tudományos tanácsadóját.

Visszafoglalták a Kárpát-medencét

Érdemes azzal kezdeni, hogy a növényeknek nincs szükségük emberi segítségre ahhoz, hogy meghódítsanak számukra ideális élőhelyeket, persze nem korlátlanul. Sőt, a természetes terjedés lehetőségének határai biztosítják a Föld jelenlegi flórájának elképesztő sokszínűségét. A legutóbbi jégkorszak Európa jéggel borított területeiről leradírozta a növényvilágot, és a mai állapothoz képest rendkívüli hideg a jéggel borított területeken túl is megtizedelte a fajok számát.

A Kárpát-medence kívül esett az örök fagy birodalmán, hazánkban is a hidegtűrő növények váltak uralkodóvá, illetve a hegységek napsütötte, déli lejtőin sikerült egyes melegkedvelő fajoknak túlélnie

– mondja a 24.hu-nak Botta-Dukát Zoltán. A jég visszahúzódásával aztán megindult a terület „visszafoglalása”, a repertoár számos érdekes eszközt tartalmaz.

A nagy, nehéz magok nem jutnak messzire, gondoljunk mondjuk a makkra vagy a gesztenyére, cserébe viszont ezek a növények masszív, erős csírát bontanak. Vízfolyások azonban már jókora távolságra képesek sodorni az új generációt, ami akkor rossz hír, ha a Tiszán folyamatosan érkező idegenhonos medvetalpra gondolunk, aminek toxinjai a bőrön súlyos égési sérüléseket, szembe kerülve akár vakságot okozhatnak.

Itthon is terjed a növény, ami vakságot és égést okoz
A két inváziós növény érintése másodfokú égési sérüléseket okozhat, szembe kerülve a kémiai anyagai komoly látásproblémát, akár vakságot is előidézhetnek.

Sok növény magja emlősök szőrére, madarak lábára tapadva vagy akár az állatok emésztőrendszerében is jókora utat tud megtenni, ám igazi hosszú utazásra a széllel van lehetőség, mint például a pitypang vagy a nyárfa magjainak. Amikor azonban csak a virágpor kel útra, már több 10 kilométeres távolságról beszélhetünk. A botanikus szakember megjegyzi, Nyugat-Európában a tölgyeknél kimutatható, hogy a jégkorszak után az anyák a helyi állományból kerültek ki, míg az apák örökítőanyagát déli tájakról sodorta ide a szél.

Ledöntjük a természet korlátait

Könnyű lenne leragadni az ezernyi ügyes módszer ismertetésénél, de akárhányat is sorolunk fel, jól látszik: minden akadályt azért nem képesek legyűrni. A kontinentális klímát kedvelő fajok elől Amerika és Afrika irányából a tenger zárja el az utat Európába, Ázsiából pedig a hatalmas száraz, sivatagos területen nem tudják magukat átverekedni. Évszázadok, évezredek során nyilvánvalóan előfordulhat néhány esetben, de a legkevésbé sem tudományosan fogalmazva: jelen klimatikus viszonyok között a természet már rég leosztotta a lapokat az egész bolygón.

És itt jön a képbe az ember, pontosabban az áruszállítás és a személyforgalom soha nem látott mértéke keresztül-kasul a Földön. A legvalószínűbb forgatókönyv szerint például az európaiak tízmillióinak életét megkeserítő parlagfű is „véletlenül”, vetőmag közé keveredve jutott hozzánk. Legtöbbször azonban tudatos behurcolásról van szó.

Ma már élő növényt vagy szaporítóanyagot csak előzetes engedéllyel szabad behozni, ám korábban nem voltak ilyen szigorúak a szabályok. Sőt, sokan ma sem mérik fel a veszélyt, és távoli, egzotikus országban járva csak bekerül a bőröndbe egy-egy szép, különleges növény hajtása vagy magja: „milyen jól fog mutatni ez a kertemben!” E mellett a hivatalos szabályozás sem a tiltásra épül (erre később még visszatérünk), számtalan olyan idegenhonos növényt adhatunk-vehetünk korlátozások nélkül, amelyek a természetbe jutva esetlegesen kárt okozhatnak.

A legkevésbé sem törvényszerű, hogy bármely egzotikus növény »megszökjön« a kertből, de mindig megvan az esélye, ha jól érzi magát ezen a klímán

– fogalmaz Botta-Dukát Zoltán, mi pedig hozzátehetjük: itt érünk el a személyes felelősség kérdéséig.

Beláthatatlan következmények

Minél kevesebb gondoskodásra van szüksége egy növénynek a kertben, annál biztosabb, hogy „új hazájában” ideális körülményekre lelt, és életben maradna, szaporodóképes lenne a vadonban is. Mondhatjuk úgy, a kert az első szűrő. Kis odafigyeléssel legtöbbjük könnyen kerítésen belül tartható, ám sok a felelőtlen gazda: gyakran az út mellé illegálisan kidobott zöldhulladékból kerülnek a magok a természetbe.

Miért baj ez? Azt hihetnénk, az évezredek óta itt élő őshonos fajok mellett a „gyökértelen jövevények” labdába sem rúghatnak, de a valóság ennek az ellenkezője. Minden faj másként viselkedik, de óriási előny a számukra, hogy jellemzően őshazájukban hagyták a vitalitásukat csökkentő gombáikat, parazitáikat, kórokozóikat éppúgy, mint a fogyasztásukra specializálódott állatfajokat.

Ez pedig esetenként behozhatatlan versenyelőny, előre nem lehet megjósolni, hogy mikor, melyik behurcolt növény kezd el az őshonos fajok rovására terjeszkedni, azaz inváziós fajjá vagy más néven özönnövénnyé válni. Hajlamosak lehetnek egyre nagyobb területen sűrű, egyetlen fajból álló vegetációt alkotni, aminek következményei beláthatatlanok:

a hazai növények kiszorulásával megritkulnak, eltűnnek a hozzájuk köthető rovarok, majd azok ragadozói, ha pedig a biológiai sokféleség csökkenni kezd, soha nem látszik, hol áll majd meg.

Magyarországon mintegy 2000 őshonos növényfaj él, és 150 tartósan megtelepedett idegenhonos fajt ismerünk, sokuk már visszavonhatatlanul meghódította hazánkat. A legfontosabb és legnagyobb károkat okozó lágyszárú özönnövényeink – a teljesség igénye nélkül – a már többször emlegetett parlagfű mellett az egyébként nagyon mutatós kanadai és a magas aranyvessző, egyes őszirózsa-fajok, a selyemkóró vagy a japánkeserűfű. Utóbbi különösen érdekes, a szakember ugyanis megjegyzi: „két, Távol-Keletről behurcolt faj Európában kialakult hibridjéről van szó, amely még »szüleit« is kiszorítja az élőhelyről, ahol együtt fordulnak elő.”

A szabályozás ide kevés

Lássuk hát, mit lehetne tenni annak érdekében, hogy több özönnövényt lehetőleg ne szabadítsunk a hazai élővilágra. Jelenleg az uniós tiltás viszonylag kevés fajra terjed ki, azok is inkább az egészségügyi kockázatokat jelentő vagy bizonyítottan ökológiai katasztrófával fenyegető növényekre vonatkoznak. A szakember szerint tiltólisták gyártása egyébként is életszerűtlen, nehezen járható út, hiszen folyamatosan figyelni kellene, hogy milyen új fajok behozatala várható, és kockázatelemzéssel eldönteni, hogy tiltólistára kerüljön-e a faj.

Japánkeserűfű. Fotó: Jean-Philippe Delobelle / Biosphoto / Biosphoto via AFP

A kockázatelemzés során a szakemberek a rendelkezésre álló adatok alapján mérik fel az egyes fajok jelentette potenciális veszélyt. Mennyire megfelelő a klíma, milyen magtermés várható, mennyire speciális a megporzása, más országokban okozott-e problémát, vagy ha erről nincs adat, a rokon fajok mennyire problémásak. Ha elegendő adat áll rendelkezésre, elég nagy biztonsággal ki lehet szűrni azokat a fajokat amelyeket tiltó listára kellene tenni. Még jobb lenne, ha maguk a növények forgalmazásával foglalkozók végeznének ilyen elemzéseket, és figyelnének arra, hogy a forgalmazott fajok ne csak szépek, de veszélytelenek is legyenek.

A legjobb, ha mi magunk is megteszünk minden tőlünk telhetőt, és ha már egzotikus növényekre vágyunk, nem hagyjuk azokat kijutni a kertből, a lemetszett részeket, magokat elégetjük. De főleg a megunt, túlburjánzott egyedeket nem szabad kidobni illegális szeméthalmokra utak, erdők, mezők szélén.

Kiemelt kép: Komka Péter /MTI

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.