Tudomány

Maradandó seb égett Ausztrália arcára

A tűz utat nyit behurcolt fajok terjeszkedésének, sok erdő helyét bozótos veheti át: a pusztítás örökre megváltoztatja Ausztrália élővilágát. A szakemberek webkamerákon keresztül tehetetlenül nézik a kihalás szélén táncoló fajok élőhelyeinek megsemmisülését, expedíciók indulnak menteni, ami menthető.
Korábban a témában:

Hónapok óta pusztítanak Ausztráliában a soha nem látott mértékű bozót- és erdőtüzek, eddig összességében Magyarországnál is nagyobb terület vált kormos pusztasággá, a becslések szerint több mint egymilliárd állat pusztult el. A tragédiához vezető okok sokrétűek, de leginkább a rekordszárazságot előidéző klímaváltozás és az emberi tevékenység áll a háttérben. A híreket és elemzéseket itt találja összegyűjtve.

Ahogy a csapadékosra forduló időjárás segítségével remélhetőleg sikerül megfékezni a lángokat, felmerül a kérdés, hogy mi lesz a tűz után. Ausztrália köztudottan a tüzek hazája, a lángok sok területen hozzátartoznak a „természet körforgásához”: a pusztulásból mindig friss, új élet fakad, sőt egyes növények szaporodásához kifejezetten szükség van egy kis perzselésre. Most azonban más a helyzet.

A 2019/2020-as tűzvész örökre megváltoztathatja Ausztrália élővilágát, ám hogy milyen mértékben és pontosan hogyan, azt majd csak a jövő kutatói fogják tudni megállapítani

– mondja elöljáróban Dr. Kröel-Dulay György biológus, az Ökológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársa.

A tűzfogó erdők is égnek

Sok szó esett már róla, de röviden mégis meg kell emlékezni arról, hogy ez a tűz más, mint az eddig tapasztalt, normális természeti jelenségnek betudható bozóttüzek. A tűzszezon a megszokottnál jóval korábban, már augusztus-szeptemberben elkezdődött, sokkal nagyobb területre terjedt ki, és olyan helyszínek is égtek, amelyeket – mivel nem szoktak kiszáradni – a korábbi tüzek nem fenyegettek.

Maga a bozóttűz kifejezés is rendkívül beszédes, a rendszeresen leégő területek növénytakarója számos alacsony növésű, a tüzek után gyors regenerálódásra képes, bokorszerű fajból áll. Most azonban hegységekben, folyóvölgyekben is pusztított a tűz, olyan hatalmas fák alkotta, úgynevezett nedves erdőkben, amelyek eddig nemhogy nem gyulladtak meg, hanem pont hogy útját állták a lokális tüzeknek.

Ez pedig nagyon nagy baj, mert miután ezeket korábban nem érintette a tűz, nagyon sok olyan faj – növények és állatok egyaránt –, amelyek nem képesek fennmaradni egy rendszeresen leégő területen, ezeken a helyeken még képesek voltak túlélni. Következésképp, speciális igényű és gyakran már ritka fajok gyűjtőhelyeivé váltak, ezért itt a legnagyobb a biológiai veszteség is

– mondja a 24.hu-nak a szakember.

Fotó: Saeed Khan / AFP

A fák talán soha nem térnek vissza

Azért a bozóttüzeket ne úgy képzeljük el, hogy minden év januárjában ugyanott menetrendszerűen fellobbannak, adott terület 5–20 vagy csak 30–50 évente ég le. Utána kedvező időjárás esetén az egyéves növények azonnal csírázhatnak és növekedésnek indulnak, a kisebb fák, bokrok gyökérről újrahajtanak, néhány év múlva pedig már ismét 2–3 méteres zöld, nagy mértékben regenerálódott növényzet borítja a felszínt. Évezredek óta így működik, azok a fajok, melyek nem bírják ezt a típusú „gyűrődést”, egyszerűen kipusztulnak az érintett környéken.

Elképzelhető azonban, hogy a már említett nedves erdők képtelenek lesznek megújulni, hiszen „nem szoktak hozzá” a tűz pusztításához, helyüket nagy valószínűséggel más társulások veszik majd át.

Nézzünk egy elméleti forgatókönyvet. Az erdőt 30 méteres fák alkotják, 100–200 év kell nekik, hogy ekkorára nőjenek, a tüzet viszont nem bírják. Köztük azonban sok egyéb növényfaj is él, amelyeknek az erdőben alárendelt szerepe volt, majd jön a tűz. Minden földfeletti rész elég, de vannak fajok, amelyek a gyökerekről képesek újrasarjadni, gyakran cserjék, ők lesznek a tűz nyertesei, akik jóval nagyobb szerephez jutnak a tűz utáni időszakban.

A nedves erdők nagyra növő fái általában nem képesek újrasarjadni, esetleg magról telepedhetnének vissza, de a magok a tűzben elégtek, és ha maradtak is, nagyon hosszú időbe telik, mire újra felnő egy erdő. Vannak persze tüzet jól viselő, vagy gyorsan regenerálódó fák és tűzre érzékeny cserjék is, de összességében gyakran látunk erdő-cserje váltást a tüzeket követően.

Erdő helyett bokrok

A jövőbe persze nem látunk, de a változást megbecsülhetjük, és Kröel-Dulay György belemegy a „játékba”. Milyen különbséget látnánk, ha egymás mellé tennénk Ausztrália 2018-as és mondjuk 2025-ös műholdképét?

Könnyen lehet, hogy ahol eddig, tegyük fel, 80-20 százalék volt a bozót és az erdő aránya, ott a jövőben 98-2 lesz a megoszlás, természetesen a bozótos javára.

Ilyenre korábban is volt példa, ott van a Mediterráneum, ahol a klimatikus viszonyok alapján erdők is lehetnének, és voltak is néhány ezer évvel ezelőtt. Ám Dél-Olaszországban, Görögországban, Spanyolországban vagy Észak-Afrikában ma már alig-alig találunk erdőt, helyette a macchiának nevezett bozótost. Az ember évezredekig vágta a fákat, rendszeres tüzek pusztítanak, a táj lassan átalakult, és az erdők helyét átvette a bozót. Ugyanez történik most Ausztráliában, a folyamatra pedig ráerősít az emberi tevékenység és a klímaváltozás.

Elfoglalják a helyüket

A változó éghajlat azonban megnehezíti, egyes területeken akár el is lehetetleníti a tűz előttihez hasonló növényzet regenerációját, a gyors éghajlatváltozással járó aszályok gyengítik például a növényzet azon képességét, hogy újraélessze önmagát. Korábban is voltak pusztító szárazságok, és akár a mostanihoz mérhető tűzesetek is lehettek, de – hosszú idő, több évtized is kellett hozzá – az erdő ismét fel tudott nőni. Egy megváltozott klímában azonban ez már nem biztos, hogy menni fog.

A most elpusztult erdők még más klimatikus körülmények között telepedtek meg mai élőhelyükön. Könnyen lehet, hogy tűz nélkül – mint egy olyan összetett rendszer, amely saját mikroklímát tart fenn – talán még sokáig bírták volna a változó klimatikus körülmények között is. De ha valami miatt elpusztul az erdő, ahogy most a tüzek miatt, akkor már egy kisebb mértékű klímaváltozás is gátja lehet a regenerációnak.

Emellett a sokáig elszigetelten kifejlődött ausztrál élővilág különösen érzékeny a behurcolt növények és állatok jelentette kihívásra.

Könnyen lehet, hogy valamely idegenhonos növényfaj berobban, gyors és agresszív invázióba kezd a felperzselt területeken, és ez lesz a gátja az őshonos növényzet visszatérésének. A megváltozott élőhelyen nyilvánvalóan az állatvilág összetétele is más lesz

– emeli ki a kutató. Hozzáteszi, hogy például Kaliforniában egy behurcolt fűfaj nemcsak visszaszorította őshonos társait, de életciklusából adódóan gyakoribb és intenzívebb tüzeket generál.

Fotó: Saeed Khan / AFP

Vészforgatókönyv helyett

Lehetetlen minden tényezőt felsorolni, amelyek párhuzamosan hatva, összeadódva megváltoztatják szinte az egész bolygó élővilágát, de a tűz miatt Ausztrália akár állatorvosi ló is lehet. Az átalakulás azonban még itt sem lesz azonnali, a tudósok szerint majd 10–20 év távlatából lehet pontosabb választ adni arra, hogy a jelenlegi tűz mekkora csapást mért Ausztrália élővilágára.

Nem célunk vészforgatókönyveket írni, de meglehet, a mostani tűzvész számos, a kihalás szélén táncoló állatfaj történetének végére tesz pontot. Anélkül, hogy elvesznénk a részletekben, olyan fajokról van szó, amelyek populációi – akár élőhelyük pusztítása, akár az emberrel érkező rókák, macskák miatt – mára alig pár száz egyedre zsugorodtak. Vannak köztük erszényes emlősök, madarak, hüllők, kétéltűek, halak és természetesen növényfajok is. Természetvédelmi szakemberek gyakran évtizedekig küzdöttek a kihalás közelében levő fajok megmentésén, komoly sikereket elérve.

Most pedig azt látják – gyakran szó szerint, az állatok megfigyelésére telepített kamerák utolsó felvételein – hogyan pusztul el egy-egy faj örvendetesen növekvő populációinak egyik-másik utolsó élőhelye.

Egy kis méretű halfaj esetében (egy bennszülött csukalazac) például már a tűz után indítottak expedíciót, hogy begyűjtsenek néhány példányt, mielőtt a patakba mosódó égéstermékek végzetes csapást mérnek a faj egyetlen fennmaradt állományára. Így a faj fennmaradhat, és esetleg visszatelepítéssel is meg lehet majd próbálkozni.

Végezetül még egy példa annak szemléltetésére, hogy a pofon gyakran onnan jön, ahonnan a laikus nem is várná. A koala mint faj ugyan nincs veszélyben, ám a kontinens vadon élő példányait a klamídia nevű, súlyos nemi betegség tizedeli. A Kenguru-szigeten viszont él egy fertőzéstől mentes populáció: csakhogy a tűz a szigeten is tombolt, és a koalák mintegy felét már itt is elpusztította.

Kiemelt kép:Peter Parks / AFP

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.